Sokkal könnyebben lehet mostantól játékokat megosztani egymással Steamen, egyszerűsödött a szülői felügyelet is
A Valve egy teljesen új rendszert jelentett be, ami könnyebbé teszi egymás játékainak használatát és a szülői felügyelet gyakorlását.
A Valve egy teljesen új rendszert jelentett be, ami könnyebbé teszi egymás játékainak használatát és a szülői felügyelet gyakorlását.
Egy hivatalos forrás arra utalhat, hogy a redmondiak valami komoly újdonsággal készülnek az Xbox háza táján.
A Mount Everestnél is magasabb és 450 kilométer átmérőjű képződményre a bolygó egyenlítőjének közelében bukkantak.
Ha minden igaz, már csak néhány hetet kell várni a Huawei Band 9 rajtjára.
Nem a Discord az egyetlen közösségi platform, ami a játékok irányába terjeszkedik.
A megkérdezettek majdnem kétharmada mondta, hogy fél a technológiát használó járművektől.
A vád szerint már 2019 óta folytatják ebbéli tevékenységüket.
Egy rangos forrás úgy tudja, hogy a jövőben szorosan összeborulhat az Apple és a Google.
A Sony egyelőre nem akar többet készíteni az egy éve piacon lévő VR headsetből.
Egy súlyos sérülékenységre derült fény az AI-alapú chatbotok kapcsán.
Egy startup azt állítja, hogy megvan a technológiája a Hold egyik legértékesebb erőforrásának kiaknázására.
Továbbra is jelentős előrelépésnek ígérkezik a Sony új konzolja.
Mindegy, hogy a magas képfrissítés vagy a fenntarthatóság a fontos számodra, itt megtalálod, amit keresel.
Egy független teszt rámutatott, hogy jelentős teljesítménybeli visszaeséssel járhat a MacBook Air asztali számítógépes üzemmódja.
E-sportos ambícióid vannak? A legnagyobbat és a legjobbat akarod? Vagy mást tartasz fontosnak? Segítünk dönteni!
A cupertinóiaknak bíróság előtt kell felelniük, mivel a tracker akár súlyos visszaélésekre is alkalmas.
Az Apple Push to Talk rendszerének hála még kényelmesebb használatra számíthatunk majd.
Lesz időnk felkészülni a jelentős módosításra.
A nem mindennapi drónos videó bepillantást enged a vállalat németországi létesítményének gyártósoraiba.
Különleges tesztnek vetették alá a Tesla autóját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.