Jelentős fejlődésre számíthatunk az iPhone 17 kijelzői esetében
Az alacsony fogyasztású OLED kijelzők először kerülhetnek az almás telefon olcsóbb modelljeibe.
Az alacsony fogyasztású OLED kijelzők először kerülhetnek az almás telefon olcsóbb modelljeibe.
Olykor még a szexjátékokhoz sem árt óvszert használni.
A GameScent egy új érzékszervet von be a gamingbe, és még el is takarít maga után.
Egy jelentés szerint az Apple-nek beletört a bicskája a négykerekűek világának meghódításába.
A széria időarányosan köröket ver eladásban az elődjére.
A milliárdos félreérthetetlen utalást tett arra, hogy egy új piacon is megvetné a lábát.
Az Nvidia is bevezeti azt, amit a streamingplatformok közül már többen megtettek.
Jensen Huang úgy gondolja, hogy az AI miatt a gyerekeknek már nem kell megtanulniuk kódot írni.
Az angol vasúttársaság, a Great Western Railway járműve minden eddiginél messzebb jutott egy töltéssel.
Újabb forrás állítja, hogy a japán gyártó elhalasztotta a konzol rajtját, amivel végső soron a vásárlók is jól járnak.
Pont azokkal lépne együttműködésre, akik miatt elsősorban még 2016-ban távozni kényszerült.
Idén már harmadszorra kergült meg a Meta üzenetküldő alkalmazása, most az androidosok bosszankodhatnak.
A különleges égitest sokkal gyorsabban kerüli meg a csillagát, mint a Föld, de nem csak ezért érdekes.
A Google fényképes alkalmazása már kihasználja az Android 14 lehetőségeit, de sajnos közel sem mindenhol.
Valószínűleg senki sem gondolta, hogy ez a két termék valaha ilyen közeli kapcsolatba kerül majd egymással.
A Twitter egykori fejlesztői által elindított Particle az AI-jal igyekszik elérni, hogy gyorsabban és pontosabban értesüljünk a legfontosabb hírekről.
A Meta hivatalosan is elismerte, hogy egy új, de mégis nagyon ismerős élményt tesztel az alkalmazásban.
Egy bírósági eljárás mutatott rá, hogy a redmondiak már 2018-ban is szívesen megszabadultak volna a keresős üzletáguktól.
A koreai gyártónak nagy tervei vannak a januárban beharangozott Galaxy Ringgel.
Az Avenir Telecom újdonsága egy óriási, 28 ezer mAh-s akkumulátorral tolja az egekbe az üzemidőt, és még a fizikai kínokat is kiállja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.