Hirdetés

Az Nvidia fejese szerint a mesterséges intelligencia feleslegessé teszi a programozókat



|

Jensen Huang úgy gondolja, hogy az AI miatt a gyerekeknek már nem kell megtanulniuk kódot írni.

Hirdetés

Az elmúlt években erőteljesen felívelt a programozószakma renoméja, a tech ipar ugyanis óriási éhséget tanúsított a szakemberek iránt, a mesés fizetésekről szóló beszámolók pedig sokakat arra sarkalltak, hogy legalább megpróbálják elsajátítani ezt az egyébként cseppet sem könnyű mesterséget.

A pandémia lecsengésével azonban hullámvölgybe került a munkaerőpiac, így a túlköltekezett cégek leginkább az óriási leépítések révén kerülnek be a hírekbe, az utóbbi hónapokban pedig idehaza már két neves programozóiskola is lehúzta a rolót. Ha mindez nem lenne elég, most Jensen Huang, az Nvidia vezetője is belerúgott egyet a szakmába.

Hirdetés

Sok vetélytárssal ellentétben Huang cége mostanság szárnyal, a mesterséges intelligenciás hardverei sikerének köszönhetően ugyanis rekordbevételeket produkál, már a Google-t és az Amazont is lenyomva a tőzsdén. Az alapító-vezérigazgató a hónap közepén a Dubajban megrendezett World Government Summit fellépője volt, ahol egyebek mellett arról beszélt, hogy az AI mindenkiből programozót csinált.

"Az elmúlt 10-15 év során szinte mindenki, aki egy ilyen színpadon ül, azt mondta, hogy létfontosságú, hogy a gyerekek informatikát tanuljanak. Mindenkinek meg kell tanulnia programozni. Pedig valójában szinte pont az ellenkezője az igaz. A mi feladatunk az, hogy olyan számítástechnikát hozzunk létre, hogy senkinek ne kelljen programoznia. És hogy a programozási nyelv emberi legyen.  A világon ma már mindenki programozó. Ez a mesterséges intelligencia csodája."

- mondta Huang arra utalva, hogy a ChatGPT-hez hasonló AI-szolgáltatások a megfelelő szöveges parancsra akár kész kódokat is előállítanak, például egy játékot is összedobva. Ez ugyan egy képzett szakember számára bizonyos esetekben valóban meg tudja gyorsítani a munkát, de egy tavalyi kutatás arra is rámutatott, hogy a szöveggenerátor az esetek többségében fölöslegesen túlbonyolított, vagy egyenesen hibás kódokat ír.

Az Nvidia fejesének nyilatkozata mindenesetre nagyot ment a közösségi médiában, változatos reakciókat váltva ki. A neves iparági elemző Patrick Moorhead például azzal kommentálta az eszmefuttatást, hogy az elmúlt 30 évben már számos dolog kapcsán jósolták, hogy megöli a programozást, ám ez mégsem következett be. Vele szemben viszont John Carmack, a Wolfenstein, a Doom és a Quake játékok főprogramozója arról írt, hogy az értékteremtés valódi forrása mindig is a problémamegoldás volt, ezért az embereknek nem kellene túlzottan ragaszkodniuk a programozáshoz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.