Ha valaki úgy érzi, a mai Facebook túlságosan is eltávolodott eredeti céljától - rokonok, barátok ismerősök összekapcsolásától -, akkor bizony nincs egyedül, a közösségi oldal már nem az, amiért annak idején mindenki regisztrált, és meglepő módon Mark Zuckerberg is így gondolja. A Meta vezetőjében emiatt komolyan felmerült az is, hogy 2022-ben teljesen lenullázza a felhasználók baráti hálóját, és hagyja őket a nulláról újrakezdeni. Nem egy átgondolt kapcsolati menedzsment funkcióról beszélünk, hanem arról, hogy egyetlen gombnyomásra eltűnt volna mindenki minden barátja.
Zuckerberg a napokban egy versenyjogi tárgyaláson tanúskodott, ahol a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) azt igyekszik bizonyítani, hogy a Meta versenyellenes módon építette ki 3,3 milliárdos birodalmát az Instagram és a WhatsApp bekebelezésével. Ennek kapcsán derült ki több belső információ, köztük az is, hogy Zuckerberg már évek óta látja: a Facebook feedjében egyre kevesebb szerep jut a barátoknak és egyre több az algoritmus által megjelenített szponzorált poszt, csoportos tartalom, a végtelenségig görgethető információs zaj.
A Meta vezére szerint a platform "a felfedezést és szórakoztatást a fókuszba helyező térré" változott, és ezzel együtt a baráti kapcsolatok háttérbe szorultak. Nem meglepő módon ez a felismerés egy elég vad ötletet szült benne: töröljünk mindent, és kezdjük újra. A belső levelezés szerint Zuckerberg felvetette, hogy akár az összes felhasználó baráti gráfját is el lehetne pusztítani, hogy aztán friss szemmel, valódi szándékból újraépítsék azt.
A vállalat többi vezetője természetesen lehűtötte a lelkesedését, sőt maga Tom Alison, a platform aktuális feje is úgy reagált, hogy ez a húzás valószínűleg kinyírná az egész szolgáltatást, különösen úgy, hogy az Instagram is erre a hálóra épül. Végül természetesen semmi sem lett az egészből, de önmagában az, hogy egy ekkora platform vezére egy ilyesmit fontolgat, sokat elárul arról, milyen identitásválságban vergődik a Facebook. Zuckerberg szerint az "eredeti" Facebook-érzést idén újraélesztik: jön egy dedikált Friends fül, ahol ismét kizárólag a barátaink posztjai, történetei és születésnapjai lesznek láthatók.