20 ezer videokártyával akarja az EU megjósolni a Föld jövőjét
Különleges szuperszámítógépet tervez csatasorba állítani az Európai Unió.
Különleges szuperszámítógépet tervez csatasorba állítani az Európai Unió.
Több jelentős változtatást is kapott a kínai cég újdonsága az elődhöz képest.
Korábban már láthattuk az EQS 56 hüvelyken elterülő kijelzőjét, de most új képeken csodálhatjuk meg.
Az Apple tervezői folyamatosan azon dolgoznak, miképp növelhető a hordozható gépek hűtési teljesítménye. Most épp az Asus egyik megoldását vették alapul.
Az Apple készüléke meglepő módon működőképes volt, miután sikeresen kihalászták a tó mélyéről.
Négy csúcsligás okostelefont eresztettünk össze, hogy kiderüljön, melyikük tud fotós és videós képességeivel a többiek fölé kerekedni.
Az ITER projekt tudósai néhány hónap múlva újabb hatalmas lépést tehetnek a villamos erőművek technológiájának fejlesztése terén.
A jelek szerint véget érhet a gyártó és az Intel exkluzív partnerkapcsolata, és érkezhetnek az AMD csúcsteljesítményű CPU-jával készülő Razer gépek.
A Dyson V15 Detect modell a kosz mennyiségétől függően a szívóerő növelésére is képes, egészen új élményt nyújt így az unalmas házimunka a kütyüőrülteknek.
Tanácsadója szerint két-három hónapon belül elstartol az új oldal, és "teljesen újraformálja a terepet".
Egy finn asztrofotográfus évek óta fotózza rendíthetetlenül az égboltot, korábbi anyagaiból pedig most egy látványos mozaikot állított össze.
Az asztali számítógépekbe szánt variánsokat hamarosan a hordozható gépekbe tervezett modellek követhetik.
A legfrissebb pletyka szerint egy olyan vezérlővel kedveznének a bányászoknak, amely eddig sosem tapasztalt hatékonyságra lehet képes.
Létezik túl gyors PC? Nem igazán: mindegy, mennyire új a hardver, mindig jól jön egy kis plusz sebesség. A megfelelő beállításokkal és pár szoftveres trükkel bármely PC felgyorsítható.
A kiterjesztett valóság mellé megálmodott kütyü az ember idegrendszerének segítségével képes bevinni a kívánt parancsokat.
A cég az RDNA 2-architektúra konstrukciójára hivatkozva úgy véli, hogy nincs szükség ilyen lépésre.
Az Európai Parlament címkézési rendszere csökkentené a környezet szennyezését eszközeink élettartamának meghosszabbításával. Ez pedig nagyon fontos lépés.
A lélek tükre akár a mesterséges intelligencia tevékenységéről is árulkodó lehet.
A dizájn közelebb áll majd az AirPods Próhoz.
Az Intel grafikus divíziójának vezetője posztolt egy képet, mely talán már a kártya előrehaladott tesztelési fázisát mutatja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.