Úgy tűnik, hamarosan már görgetni sem kell majd a TikTokon
A kínai platform segít azokon, akik még a posztok közötti lapozást is túl megerőltetőnek tartják.
A kínai platform segít azokon, akik még a posztok közötti lapozást is túl megerőltetőnek tartják.
Az Apple az iOS 17.4-gyel kinyitja a kapukat - igaz, az EU nyomása miatt nem is tehet mást.
Elon Musk furcsa magyarázatot adott rá, hogy miért nem érdekli a konkurenseket a Full Self-Driving.
Nagyon úgy néz ki, hogy a dokumentumokban feltüntetett megjelenési időszak továbbra is áll.
Akár 20-30 százalékkal olcsóbban juthatnak elektromos autóhoz a február 5-én induló pályázaton nyertes vállalatok.
Elon Musk ezzel szeretné felvenni a versenyt az élre törő BYD-vel.
Videóban mondjuk el és mutatjuk meg, milyen lett a PlayStation Portal, a Sony új "kézi konzolja".
Az elmúlt néhány évben közel a négyszeresére emelkedett a redmondi részvények árfolyama, most pedig egy álomhatárt is átlépett a cég.
Egy új jelentés szerint a cupertinóiak a nagyobb szabadságot biztosító EU-s szabályozás ellenére sem engednék el a jutalékukat.
Egy videó és nagy felbontású renderek árulkodnak a Google Pixel Pro 9 megjelenéséről.
Látványos trükkel élhetnek a GeForce RTX videokártyák tulajdonosai.
Egy bejáratott forrás árulkodik a következő Apple-csúcstelefon kamerás hardveréről.
A befektetők odacsaptak Tim Cooknak, aki a megvalósítás érdekében kénytelen volt lejjebb adni az eredeti autós tervekből.
Az NTDEV név alatt futó fejlesztő már korábban is a rendszer takarékos változatainak az elkészítésén ügyködött.
A pénzintézet korlátozza az utalásokat, hogy az újabb szolgáltatása felé terelje az ügyfeleket.
Aki nem akar a drágább előfizetésre váltani, hamarosan kénytelen lesz reklámokat bámulni.
A Hulladékmentes Tisza programban tevékenykedők több, mint 100 tonna pet palackot gyűjtöttek össze eddigi működésük során.
Egy különleges, Paul Newman neve által fémjelzett modellről van szó. A PBS tévécsatorna Antiques Roadshow című sorozatának szereplői keresztül-kasul beutazzák…
A bútoriparban is eljött az AI ideje, de más, hasznos szolgáltatásokkal is készül a cég. Az egyikkel végre az egyik legnépszerűtlenebb vásárlási kényszerfeladatnak is búcsút inthetsz.
Az iOS-en már jó ideje elérhető funkció végre a Google saját operációs rendszerén is használható.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.