A közel 18 éves múltra visszatekintő, multiplatform Opera webböngésző egy meglehetősen érdekes alkalmazás, hiszen szinte kivétel nélkül minden számítógépet használó tudatában van a létezésének, ám alig néhányan használják. A globális és hazai statisztikák szerint a szoftver olyan 2-4 százalék körüli piaci részesedéssel rendelkezik, ám meglepő módon például Grúziában az elmúlt két hét során a netezők 32 százaléka preferálta, ezzel népszerűség szerint ott a második helyet kaparintotta meg a Chrome (47%) után.
Mindez különösen annak fényében meglepő, hogy a norvég fejlesztésű szoftverről (Norvégiában egyébként 4-5 százalékos a részesedése) nem igazán lehet rosszat mondani: a webes szabványoknak való megfelelőség terén mindig is kimagaslóan jó volt, brutális mennyiségű funkcionalitás áll benne a felhasználók rendelkezésére, és az újítási szándék sem hiányzott soha a fejlesztők részéről – kevéssé közismert tény, de például a füles böngészés is „Opera-találmány”.
Sajnos az Opera utóbbi néhány főverziója enyhén szólva sem sikerült tökéletesre, az előző 11.50-es változat például nem csak szimplán instabilnak bizonyult nálunk a kipróbálásakor, hanem konkrétan lefagyott tőle a komplett számítógép; ilyet sem láttunk gyakran az utóbbi 5-6 évben.
Szerencsére közel egy hónapja az Opera fejlesztői kiadták a szoftver 12-es főváltozatát, amely eddigi tesztjeink szerint már megbízhatóan működik (a főbb újdonságairól szóló hírünk itt olvasható), így végre alkalmasnak láttuk az időt, hogy a körmére nézzünk a böngészőnek.
A mindig fontos első benyomás meglehetősen pozitívnak bizonyult: a szoftver gyorsan működik, a legfontosabb kezelőszervek a helyükön vannak, plusz a Firefoxunk könyvjelzőit kérdés nélkül beimportálta a saját adatbázisába, ám sajnos a mentett jelszavakat már manuálisan sem sikerült átvinnünk a szoftverbe. Ezen felül megemlítendő, hogy az Opera importálás során a könyvjelzőket nem időrendi, hanem ABC sorrendben rendezte el menüjében, amely nem minden esetben célszerű; a beállítást az F4-gyel előhívható oldalpanelen lehet megváltoztatni.
A témánál tartva az Opera a mentett jelszavakat is meglehetősen érdekesen kezeli: a rivális böngészők a portálok bejelentkező oldalait betöltve egyszerűen kitöltik a név/jelszó szövegmezőket, míg itt a címsoron lévő kulcs ikonra kattintva lehet belépni a védett felületekre. Az eltérő elgondolás egyébként nem problémás, csak szokatlan.
Az apró-cseprő beállításokkal való időtöltés után minden további nélkül sikerült beüzemelni a beépített e-mail klienst is, ám itt több kényelmetlen megoldásba is ütköztünk: először nem sikerült átállítani a levéllista és megnyitott levél területeinek orientációját (alapértelmezetten függőlegesen vannak egymás mellett), majd az okozott problémát, hogy bejövő levelekre kattintva azok nem váltak automatikusan olvasottá.
Körülbelül egy percnyi Google-özés után kiderült, hogy ezek a beállítások felső sávon található franciakulcs ikonra kattintva változtathatóak: csak ekkor tűnt fel, hogy kettő ilyen is van az eszköztáron, plusz kissé balra egy harmadik, ami eredetileg annyira elvonta a figyelmünket, hogy nem is tűntek fel a társai.
Az összegyűjtött tapasztalatok alapján ezen a ponton kezdett kikristályosodni az Opera igazi problémája: a böngésző kezelőfelületének nagy része egyszerűen szokatlan logika alapján épül fel, ami ugyan nem feltétlenül rossz, de néhány perc alatt éppen elég riasztó tud lenni ahhoz, hogy elűzze a szende kalandorokat. Különösen manapság, mikor a Google Chrome pont a spártai egyszerűségével hódítja meg a netezők szívét, bár tegyük hozzá, hogy az Opera csillaga már a keresőcég böngészőjének megjelenése idején sem ragyogott túl fényesen.
Végszóként annyit tudnánk mondani, hogy a kiterjesztésekkel bővíthető, jelszavak és könyvjelzők szinkronizálására is képes Opera összességében egy nagyon jó böngésző, amely kipróbálását mindenkinek csak ajánlani tudjuk, noha a kiismeréséhez figyelem és türelem szükséges.
