Képet készíteni sokféle módszerrel lehet. Nemcsak fényképezéssel, festéssel, hanem mondjuk falevelek, papírfecnik, textildarabok, növényi termések felragasztgatásával is. Óvodás vagy kisiskolás korában valószínűleg mindenki készített úgynevezett kollázst (franciául collage). A „magas művészetben" akkor kezdett népszerű lenni a kollázs, amikor Braque és Picasso elkezdték használni festményeiken az 1910-es években. A háború utáni években hamar divatba jött a fényképekből készített kollázs, vagyis a montázs (montage). A fotográfusok nem elégedtek meg a fényképdarabok egymás mellé ragasztgatásával. A képek összeillesztésére fotográfiai módszereket kezdtek használni, s a montázskészítés egyre kifinomultabb, ám technikailag körülményes, hosszadalmas eljárássá vált. Nemcsak egyszerűen összeollózott képeket lehetett készíteni, hanem akár olyanokat is, amelyeken ügyesen leplezték a kép montázs voltát. A pop-artból a montázs átkerült az alkalmazott fotográfia eszköztárába. A reklámtól a bulvársajtóig számos területen élnek - esetenként visszaélnek vele - a mai napig. A digitális technika gyerekjátékká tette az egykori nehézkes labortrükköket, és új, minden eddiginél kifinomultabb eszközöket adott a fotók manipulálására. Sokan éppen ezért aggodalmaskodtak a digitális képek hitelességén. Pedig éppen a digitális technika adott a képügynökségek, kiadók és szerkesztők kezébe remek eszközöket a képek hitelességének ellenőrzésére. Hogy aztán élnek-e ezekkel, az nagyjából azon múlik, hogy a példányszám-e a fontos, vagy a jó hírük.
No, de térjünk vissza a gyakorlatba! A digitális montázskészítéssel egy egész könyvet meg lehetne tölteni. Most a teljesen kezdőknek mutatunk be néhány fogást. Eszközünk a GIMP Portable változata lesz, amelyet nem kell telepíteni. A lemezmellékleten található állomány egyszerűen kicsomagolja magát egy mappába. Ezt bárhová pakolhatjuk a merevlemezen, vagy USB flash drive-on később is. A GIMP mindenhol futni fog - ha pedig meguntuk, akkor egyszerűen le kell törölni a mappát.
Nem csupán a GIMP-pel lehet montírozni - a bemutatott fogások nagyjából ugyanígy működnek Photoshoppal és más képszerkesztő szoftverekkel is. Ahol lényeges az eltérés, ott erre külön kitérünk.
Kell pár kép!
A montázst gondosan meg kell tervezni. Nem lehet öncélú, nem állhat annyiból a dolog, hogy különböző képeket esetlegesen egymásra hányunk. A meglévő képekből egy új képet építünk, amelynek saját mondanivalója lesz. A nyersanyag kiválogatásánál ügyelni kell a tárgyak léptékére, a nézőpontra, a világításra, a képek színvilágára. A legkönnyebb azokkal a képekkel dolgozni, amelyeket eleve montázshoz készítettünk.
Átrakjuk az egyik képet a másikba
Érdemes egy-egy témáról több fényképet készíteni, kissé eltérő nézőpontokból. Utóbb ezek közül könnyen ki lehet választani a legmegfelelőbbet, s nem kell annyit vacakolni, ha valamelyik darab sehogy sem akar illeszkedni. A tárgyak fotózásához lehetőleg olyan homogén (például szürke) hátteret használjunk, amelynél könnyű lesz a formákat körbevágni. A bonyolult, mozgalmas hátterek nehezítik a montírozást. A színesekkel meg az a gond, hogy színük megjelenik a tárgyak kontúrjainál, vagy a háttérről visszaverődő fényekben. Lehetőleg kerüljük a nagy látószögű felvételeket, mert ezek erősen torzítottak, nehéz őket más képekkel összeilleszteni.
Kép a képen
Montázskészítésnél többféle digitális eljárást lehet bevetni. A szokásos téglalap, ovális és szabadkézi kijelölőeszközökkel, a részletek másolásával és beillesztésével (‹Ctrl›+‹C›, ‹Ctrl›+‹V›) valószínűleg már mindenki megpróbálkozott. Ennél hatékonyabb, ha rétegekkel és rétegmaszkokkal dolgozunk. A rétegeket mint egymásra rakott, képeket ábrázoló fóliákat lehet elgondolni. A rétegmaszkokkal pedig át lehet lyukasztani ezeket a „fóliákat". Ezt próbáljuk ki két képpel. Először nyissuk meg Fájl -› Megnyitás menüponttal azt a képet amelyik a háttér lesz, aztán meg azt, amit az előtérbe szeretnénk elhelyezni. Vegyük elő a Rétegek párbeszédablakot (‹Ctrl›+‹L›), fogjuk meg az előtérnek szánt kép rétegét az egérrel, és dobjuk rá a háttérképre. (A GIMP terminológiájában ez a réteg is „háttér", ami logikus, hiszen a második képen ez a háttér. Majd az új montázsban lesz belőle előtér.) Ezután a második képet (a példában a virágot) be is zárhatjuk. Ha most megnézzük a Rétegek panelt, két réteget látunk rajta. Egyszer ott a „Háttér", amely most valóban a háttér, másrészt van egy „Háttér másolata" is. Kattintsunk ennek a nevére kétszer, és nevezzük át „Előtérnek".
Vegyül elő az eszköztárból az Átméretezési eszközt (‹Shift›+‹T›), és igazítsuk az „Előteret" a megfelelő méretűre. A méretet sarkokon lévő fogantyúk vonszolásával lehet állítani, az egész képet a középen lévő kerek fogantyúnál fogva lehet arrébb tenni. (Photoshopban ugyanezt a Szerkesztés -› Szabad alakítás vagy a Szerkesztés -› Alakítás -› Méretezés menüponttal lehet megtenni.)
Eddig nagyon jó, már csak el kell tüntetni az előtér felesleges részeit, körbe kell vágni a főmotívumot. Megtehetnénk, hogy fogjuk a radírt, és kitöröljük vele a felesleges részeket. Vagy akár a lasszóval is kijelölgethetnénk azokat, és végül egyetlen gombnyomással, egyszerre törölhetnénk őket. Mindegyik módszerrel az a baj, hogy amit kitöröltünk, azt nem lehet többé előcsalogatni. Persze a törlést is vissza lehet vonni, mint minden műveletet a Visszavonási előzmények párbeszédpanelen. Csakhogy ezzel minden más műveletet is visszavonunk, amelyet a törlés után végeztünk. Könnyen lehet, hogy csak később derül ki, hogy véletlenül túl sokat törlünk valahol. Ha most visszamegyünk a törlés előtti állapotig, akkor kárba vész az összes azóta végzett munkánk. Mindez nem fordulhat elő, ha rétegmaszkokat használunk. Ráadásul ezekkel jobban is lehet alakítani a képet, mint mondjuk a radírral.
Maszkot neki!
A rétegmaszk létrehozásához kattintsunk az egér jobb gombjával az „Előtér" rétegre a Rétegek panelen. A megjelenő helyi menüből válasszuk ki a Rétegmaszk hozzáadása menüpontot. Ekkor egy újabb párbeszédablak bukkan fel, amelyben megadhatjuk a rétegmaszk beállításait. A beállításokat elég könnyű megérteni, ha tudjuk, hogyan működik a rétegmaszk. A rétegmaszk egy fekete-fehér kép, amely a hozzá tartozó réteg átlátszóságát szabályozza. Ahol a rétegmaszk fehér, ott a réteg nem látszik át, ahol fekete, ott meg átlátszó lesz. A szürke színek részleges átlátszóságot jelentenek. E furcsa jelentést leszámítva a rétegmaszk teljesen normális képként viselkedik; lehet rá festeni, radírozni, másolni, kitölteni stb. A Rétegmaszk hozzáadása panelen azt kell megadni a GIMP-nek, hogy miből készítse el az új rétegmaszkot. Készítheti kijelölésből, vagy magából a rétegből, vagy a kép egy színcsatornájából. Mi most egy teljesen üres, fehér rétegmaszkot készítsünk, vagyis az első lehetőséget válasszuk a listából. (Photoshopban a Réteg -› Réteg maszk -› Mindent mutat menüponttal lehet ugyanezt megtenni.)
Amikor a Hozzáadás gombra kattintunk, látszólag nem történik semmi, azon kívül, hogy a Rétegek panelen az „Előtér" réteg sávján megjelenik egy újabb kis téglalap. Ez a rétegmaszk bélyegképe. Mostantól kezdve a GIMP eszközeivel vagy a rétegmaszkot szerkesztjük, vagy magát a réteget, de a kettő közül mindig csak az egyik lehet aktív. Hogy melyik az, azt a bélyegkép körüli fehér keret jelzi. Most az új rétegmaszk bélyegképén látszik ez a keret, tehát minden művelet a maszkra vonatkozik. Ha rákattintunk a réteg bal oldali bélyegképére, akkor a fehér keret átugrik oda, és a szerszámokkal magán a képen dolgozhatunk a szokásos módon. Mi most a maszkon szeretnénk dolgozni, az legyen az aktív!
Fogjunk egy nagyobb méretű ecsetet, és fekete színnel kezdjük körbefestegetni a témát. A durvább részletektől haladjunk a finomabbak felé, s közben egyre kisebb méretű ecsetet használjunk. Ahogy haladunk, sorra eltűnnek azok a részek, amelyeket lefestettünk. Fontos, hogy ezek nem vesznek el, csak átlátszóvá válnak. Ha fehér festőszínnel festünk a maszkra, akkor újra előtűnnek a semmiből. Néha jó lenne, ha nemcsak a rétegmaszk hatását, hanem magát a maszkot is meg tudnánk szemlélni. Ehhez nem kell mást tenni, mint lenyomva tartani az ‹Alt› gombot, és így kattintani a maszk bélyegképére a Rétegek panelen.
Árnyékra vetődve
A tárgyak általában árnyékot vetnek a környezetünkre. Ez most még hiányzik, ettől olyan természetellenes a virág az út közepén. Az árnyék elkészítéséhez magát a virágot fogjuk használni.
Beállítjuk az árnyékot
A Rétegek -› Új réteg menüponttal hozzunk létre egy új, átlátszó réteget, a neve legyen „Árnyék". Ez a Rétegek panelen legfelülre kerül, ami most jó, mert rendesen látjuk, de a végén majd az „Előtér" alá kell vonszolni. Kattintsunk a jobb gombbal ismét az „Előtér" rétegmaszkján, és a helyi menüben válasszuk a Maszk kijelöléssé alakítása menüpontot. Váltsunk vissza az „Árnyék" rétegre, és vegyük elő a kitöltés eszközt, a festékesvödröt). A beállításainál kapcsoljuk be a Teljes kijelölés kitöltése opciót, és fekete színnel töltsük ki a kijelölt részt. A Perspektíva eszközzel torzítsuk el úgy, mintha a háttérre vetülne. (Photoshopban: Szerkesztés -› Alakítás -› Perspektíva). A GIMP ilyenkor egy úgynevezett lebegő kijelölést hoz létre, amelyet a ‹Ctrl›+‹H›-val lehet megszüntetni (a Photoshopban ‹Ctrl›+‹Shift›+‹A›-val kapcsoljuk ki a kijelölést). A Szűrők -› Elmosás -› Gauss-elmosás szűrővel maszatoljuk el az árnyék széleit. Az árnyékkal való munka utolsó lépéseként a Rétegek panelen tegyük az „Árnyékot" az „Előtér" mögé, a rétegmódot állítsuk szorzásra, és az Átlátszatlanságot csökkentsük mindaddig, amíg a látvány életű nem lesz.
Szép lassan mindennel elkészülünk
További GIMP-trükkök:
- Kislány piros kabátban (szelektív fekete-fehér konverzió)
- Polár- és infraszűrő
- Lágyítás
- Élesített farkasfogak (képek élesítése)
- Keretre vágva
- Etűdök egy kék macskához (a fehéregyensúly helyes beállítása)
- Hajmeresztő hajnövesztő (ecsetkezelés)
- Ecset-pepecs (ecsetek készítése)
- Szemet szúró ötletek (szemek színezése, vörös szemek és szem alatti táskák eltüntetése)
- Smink, ami nincs (portréretusálás)
- Saját szűrők
