Manapság már alapkövetelménynek számít, hogy a korrekciókat a képszerkesztő szoftver roncsolásmentesen végezze el, azaz semmilyen változtatás ne történjen az eredeti képen. A RAW-konvertereknél ez magától értetődő, hiszen a kamera RAW-állományába nem lehet és nincs is értelme visszaírni az adatokat. Csak a korrekciók elvégzése után kapott JPEG- vagy TIFF-képre van szükség. A RAW fájlt is meg kell őrizni, hiszen ez az igazi eredeti, a „negatív". Érdemes a RAW-kép mellett tárolni a konvertálási beállításokat is, hiszen ezek jó kiindulási alapot adnak, ha legközelebb egy másik variációt szeretnénk készíteni a RAW-ból. A korszerű RAW-konverterek ezt kivétel nélkül lehetővé teszik, sőt akár több különböző kidolgozási variációt is tárolhatunk egyetlen nyers fotóhoz.
Az Adobe Lightroom nemcsak a RAW, hanem a JPEG, TIFF stb. képekkel is e filozófia szerint bánik. A roncsolásmentes korrekcióknak köszönhetően a Develop modul Reset gombjával mindig vissza lehet állítani a kiindulási állapotot. A beállításoknak megfelelő korrekciók csak akkor válnak véglegessé, amikor a Libraryból exportáljuk a képeket, vagy átadjuk a képet szerkesztésre a Photoshopnak, vagy valamilyen kimenetet (webgaléria, nyomtatás) állítunk elő. Ilyenkor a Lightroom másolatot készít a képről, és azon alkalmazza a korrekciókat. Eredeti fotónk mindig érintetlen marad!
A RAW-konvertálás alapfogásait most ezen a szoftveren mutatjuk be, de mivel a különféle konvertálószoftverek beállítási lehetőségei nagyon hasonlóak, az itt leírtak bármely másik konverterre is érvényesek. Aki az egyiket megismeri, könnyen elboldogul a másikkal is. Lássuk, mire kell odafigyelnünk!
Csekély, de a zászlórúdon és a fal textúráján észrevehető különbség van a VNG (balra) és az AHD (jobbra) interpolációs algoritmus között (E kép, akár csak a többi, nagyítható!)
Interpoláció
A matematikai szakirodalomban tucatnyi interpolációs algoritmussal találkozhat az olvasó. Vannak egyszerűbb, kevesebb számítással és memóriaigénnyel működő módszerek, és vannak bonyolult, számításigényes eljárások. A kamerák belső adatfeldolgozó rendszereinél fontos szempont a gyorsaság, ezért azok inkább az egyszerűbb, olcsóbban megvalósítható interpolációs eljárásokat használják. A személyi számítógépen futó RAW-konvertáló programok között léteznek egészen kifinomult, a képtartalomhoz is alkalmazkodó algoritmussal dolgozók, mint az Adobe Camera RAW vagy a Capture One. Általános, hogy a szoftverek fejlesztői titkolják, hogy milyen algoritmusokkal dolgozik termékük. Kivételt képez Dave Coffin DCRaw nevű ingyenes RAW-konvertere, amelynél mi magunk választhatjuk ki az interpolációs algoritmust. Fotókhoz az egyik legjobb a változó számú gradiens (VNG) módszer, a másik a homogenitásvezérelt adaptív (AHD vagy EAHD) algoritmus. Mindegyiknek vannak apró hibái, amelyeket az EAHD és a VNG four color interpolation erre szolgáló digitális szűrőkkel igyekszik kiküszöbölni.
Előre elkészített beállítások
Sok szoftver előre elkészített beállításokat is tartalmaz, és saját beállításainkat is elmenthetjük. Nagyon jó dolog ez, ha sok képet kell azonos kaptafára elkészíteni. A Lighroomban a Delevop modul jobb oldalán találjuk a Presets panelt, itt vannak az elmentett beállítások. Fontos, hogy egy-egy készlet nem minden paraméterre van hatással. Például a Tone Curve - Strong Contrast csak a tónusgörbét igazítja, a színekre semmilyen hatással nincs. Ha mondjuk a Creative - Selenium Tone beállítás után kattintunk rá, akkor megmarad a kép jellegzetes színe, de kontrasztosabb lesz. Ha előre elkészített beállítást választunk, akkor is lehet az egyes paramétereken tuningolni. A Develop modul jobb szélén sorakozó kezelőszervekkel hangolhatjuk a képet.
Előre elkészített beállítások
Fehéregyensúly
A Lightroom Develop modulja nagyon jó abból a szempontból is, hogy a kezelőszervek sorrendje a munkafolyamatban elfoglalt helyükhöz igazodik. Más szoftvereknél szintén ezt a beállítási sorrendet célszerű követni.
A fehéregyensúly és az expozíció beállítása
Az első dolog a fehéregyensúly beállítása. A Temp csúszka a kék-sárga, a Tint a zöld-ibolya viszonyt állítja. A cseppentővel a kép egy pontjára kattintva a szoftver úgy állítja be a csúszkákat, hogy az a pont szürke legyen. Érdemes kísérletezni vele. Akárcsak a fényképezőgépen, itt is vannak előre beállított értékek, például napfényhez, borult időhöz, műfényhez stb. Nem mindig az a legjobb beállítás, amelyik elsőre logikusnak tűnik. Például napfénynél vagy vakuval készült portréknél választhatjuk a Cloudy (borult) vagy esetleg a Shade (árnyék) beállítást. Ezek olyan helyzetre vannak kitalálva, amikor az égbolt kissé kékes fénye adja a világítást. Ezt igyekeznek ellensúlyozni, ami borult időben „normális" színeket ad, de a napfényben készült képeket kissé sárgásbarna (ámbra) színűvé teszik. Ez a meleg elszíneződés kifejezetten jót tesz a portréknak, aktoknak. A beállításnál mindig a főtémára koncentráljuk. Ha a kép egyes részein, például az árnyékokban elszíneződés látszik, azzal most ne törődjünk! Majd később javítunk rajta.
Tónusok
A következő lépés a tónusok beállítása. Nagyon sokat segít ebben, ha megfigyeljük a hisztogramot, és tudjuk, hogy melyik csúszka mire van hatással. Jellemző, hogy a túlexponált képek nehezebben korrigálhatók, mint a sötét részek. A beégett pixeleknél semmilyen lehetőség nincs az elvesztett információ visszanyerésére. A sötét képek javításánál viszont a zaj növekedése és a tónusátmenetek lépcsőződése okozhat problémát. A tulajdonképpeni expozíciókorrekciót az Exposure csúszkával állíthatjuk be. Ez a csúszka a csúcsfehér helyét állítja, vagyis azt, hogy hol legyen a hisztogram jobb széle. Ha megváltoztatjuk, akkor a köztes tónusok arányosan igazodnak ehhez. A Black a fekete pontot állítja be, vagyis a hisztogram bal szélét. Akár a Lightroommal, akár a Photoshoppal dolgozunk, ha lenyomjuk az [Alt] gombot (Macen az Optiont) az Exposure vagy a Black beállításakor, akkor a képernyőn megfigyelhetjük, hogy mely részletek fognak beégni vagy bedőlni. Ilyen típusú figyelmeztetést minden jobb konverternél találunk. Az Exposure és a Black funkciók esetében a legjobb beállítás az, amikor még éppen nem jelenik meg semmi, vagy csak a csúcsfényeknél látszik a figyelmeztetés, azaz a képről nem fognak fontos részletek elveszni.
Ha lenyomjuk az [Alt]-ot, a Lightroom megmutatja, hogy hol ég be a kép
Színtelítettség
A Lighroomnál a tónusbeállítások között kapott helyet a színtelítettség megadása is. Általában más szoftvereknél is itt van. Józan, hétköznapi személettel a színtelítettségnek nem sok köze van az expozíciókorrekcióhoz - ezt a helyet a használat sorrendje és a funkció belső működése indokolja.
A Saturation, vagyis a telítettségcsúszka működése bizonyára mindenkinek ismerős. Minél magasabbra állítjuk, annál telítettebbek lesznek a színek. Azok a színek, amelyek amúgy is teltek, könnyen túltelítetté válnak, torzulnak, és elvesztik a részleteket.
A Vibrance csúszka viszonylag újnak számít a képfeldolgozó szoftverek eszközei közt. Ez szelektív szaturációnövelést tesz lehetővé. A telített színekre nem hat, csak a fakóbbakra. A Vibrance megóvja a bőrszíneket is a túlszaturálódástól.
A Clarity szelektíven élesít
Minden jobb RAW-konverternél találunk külön állítható gradációs görbét, amellyel a kontrasztok visszaadását hangolhatjuk be. A Lightroom sajátossága, hogy nem lehet a görbét szabadon alakítani, mint a Photoshopban, hanem csak négy helyen (lásd balara): a csúcsfényeknél, a világos és a sötétebb részeken, valamint az árnyékoknál. A görbe alakja előre definiált sablonok szerint változik a négy pont körül. Ezenkívül három fokozatban állítható a kontraszt, vagyis az, hogy a görbe lineáris vagy többé-kevésbé S alakú legyen. Az egész nagyon egyszerű, az általános képkidolgozási feladatokhoz optimalizált, és roppant könnyen, intuitív módon tanulható. A görbe beállítására általános szabályt nem lehet adni, de legtöbbször csak leheletfinom korrekció szükséges. Azoknál a szoftvereknél, ahol ilyen eszköz nincs, feltétlenül 16 bites színmélységgel végezzük a konvertálást, majd utólag, a képszerkesztő programban hajtjuk végre a korrekciót.
Színezet, telítettség és világosság
Ezek a beállítások nem tartoznak szervesen a RAW-konvertáláshoz. Alapesetben ugyanazt a funkciót valósítják meg, mint a képszerkesztő programok HSL- vagy HSB-beállításai. Ám a Lighroomnál nyolc színtartományra külön-külön is meg lehet adni a színezet, a telítettség és a világosság korrekcióját. Ezzel például külön korrigálhatjuk az ég kékjét és a táj színeit egy tájképen.
Grayscale módban meghatározhajuk, hogy az egyes színek milyen világos szürkeként jelenjenek meg a fekete-fehér képen. A Spit Toning hasonló a HSL beállításokhoz, csak nem szín, hanem világosság szerint szelektál. Külön lehet állítani a világos és árnyékos részek színezetét. Kevert fénnyel világított, vakus képeknél nagyon hasznos.
A HSL panelen szelektíven módosíthatók a színek
Zaj és lencsehibák
A mai RAW-konverterek majd mindegyike tartalmaz valamilyen zajcsökkentő funkciót. A zajszűrést mindig a képfeldolgozási folyamat legvégén kell elvégezni, de nemcsak a RAW-konverterben van erre mód, hanem külön zajszűrő szoftverrel vagy beépülővel is megtehetjük ezt. A legjobb zajszűrő szoftverek (Noise Ninja, Noiseware, Dfine stb.) képességei meghaladják azt, amit a RAW-konverterek e tekintetben tudnak. Az öreg motorosnak számító Bibble fel is hagyott saját zajszűrőjének fejlesztésével, és integrálta a Noise Ninját.
A digitális munkafolyamat szempontjából teljesen közömbös, hogy a RAW-konvertálásnál szűrünk-e, vagy közvetlenül utána egy másik programmal, tudniillik a RAW konverter is a konvertálás után, külön műveletként végzi a szűrést.
Egyes konverterek moarészűrést is lehetővé tesznek, de a Lightroomban ilyen nincs. A moaréminta egy műtermék, amely a CCD pixeleinek rácsos mintázata és a téma mintái közötti kölcsönhatás eredményeként születik. A Bayer-rendszerű szenzoroknál a moaré színesben jelentkezik. Csökkentésére a kamerák élsimító (AA - anti-aliasing) szűrőt használnak. Az olyan kamerák esetében, amelyekben gyenge az AA-szűrő, vagy éppenséggel hiányzik belőlük (például Canon EOS 1D, Kodak DCS-760) különösen fontos a digitális moarészűrés.
A zajcsökkentés és a moarészűrés egyaránt destruktív eljárás, csökkentik a kép élességét, részletgazdagságát. E hatás valamelyest ellensúlyozható a kép digitális élesítésével. A RAW-konverterekben szokásos funkció a Sharpening (élesítés). Vannak, akik szerint hasznos dolog a RAW-fájlok élesítése, de általában több érv szól alkalmazása ellen, mint mellett. Az élesítést a digitális munkafolyamat legvégén, a kép kész méretre és nyomtatási felbontáshoz történő igazítása után, utolsó lépésként célszerű elvégezni. A RAW-konverter élesítését pedig kapcsoljuk ki.
A kromatikus aberráció - a fényes kontúrokon történő szivárványos elszíneződés - javításához célszerű a kép valamelyik sarkát kinagyítva figyelni. A Red/Cyan csúszka a vörös színkivonat méretét állítja a zöldhöz képest. Először ezt állítsuk be. Utána a Blue/Yellow csúszkával a kék csatornát méretezzük a zöldhöz. A Photoshop és a Lightroom kiemeli, jobban megfigyelhetővé teszi a színhibát, ha a csúszkák állítása közben lenyomjuk az [Alt] gombot.
A Lens Vignetting szűrő a vignettálás, ezzel tehát a sarkok besötétedésének csökkentése állítható be. Az Amount csúszka azt adja meg, mennyire világosítsa a program a sarkokat. A Midpoint az átmenet jellegét szabályozza. Ha balra toljuk, akkor világosodnak, ha jobbra, akkor sötétednek a köztes részek, miközben a kép közepe és a sarok nem változnak.
Grayscale módban különböző színvisszaadású fekete-fehér képeket lehet készíteni
Vágás, forgatás, méretezés
Az eddig bemutatott funkciók teljesen általánosak, használatuk elve független attól, hogy milyen témájú a kép, sőt még nagyjából az is mellékes, hogy milyen RAW-konverterrel dolgozunk. Sok szoftver, így a Lightroom is lehetővé teszi a képek forgatását, vágását, átméretezését is. Például a Nikon Capture NX-szel az objektívtorzítás is korrigálható. Ezek a korrekciók azonban már nem tartoznak szervesen a RAW-konvertáláshoz. Ugyanolyan elvek szerint kell őket elvégezni, mint bármilyen más képszerkesztő szoftverrel. Az eredményt további feldolgozáshoz érdemes 16 bites TIFF vagy PSD formátumban menteni. JPEG-et lehetőleg csak akkor készítsünk a RAW-konverterrel, ha már nem akarunk a képpel tovább dolgozni semmilyen képszerkesztőben.
A kimeneti kép előállításánál fontos megadni a színteret is. Ha Photoshoppal dolgozunk tovább, akkor ez célszerűen a Photoshop munkaszíntere (working space) legyen: jellemzően ProPhoto RGB, Adobe RGB vagy Beta RGB. Ha nyomdai feldolgozásra szánjuk a képet, akkor az Adobe RGB használható, webre pedig az sRGB. Aki nincs tisztában a színprofilkezelés alapjaival, az használjon sRGB-t.
Kapcsolódó linkek:
Bevezetés a RAW-feldolgozásba - 1.
Adobe Camera RAW plugin Photoshophoz
