Hirdetés

Végre eltűnhetnek a PC-kből a kábelek – ez a BTF ígérete



|

Kísérletnek indult, mára számos piaci szereplő beállt a számítógépházban csúful tekergő kábelek elrejtését célzó projekt mögé. Az ötlet szuper, a szabványosítás viszont még várat magára.

Hirdetés

A tajvani Computex szakkiállítás nemcsak azért érdekes, mert az év egyik legnagyobb iparági rendezvényének számít, és a gyártók számos nagy horderejű bejelentést ekkorra időzítenek, hanem mert lehetőséget teremt a mérnöki know-how erejének demonstrálására is. Sokszor teljesen váratlan helyeken bukkannak fel elsőre fel sem ismerhető PC-s komponensek, készre szerelt gépek a standokon, melyekről nehéz eldönteni, hogy csak egy hobbista modder agyszüleménye, vagy épp hivatalos jövőkép arról, merre tartanak bizonyos technológiai trendek.

Tény, hogy az Asus ebben szereti magára aggatni a vezető szerepet, még úgyis, hogy egy-egy félkész projekt éveken át tartó huzavona után a süllyesztőben végezheti. A PC-k-be szerelhető fő alkatrészek kapcsán mindig akad valamilyen egyedi próbálkozás, amivel talán jobbá, tetszetősebbé, netán kényelmesebbé tehető a szerelés és használat. Sőt, van, hogy valamely versenytárs teszi fel az i-re a pontot (erre láttunk már példát a Gigabyte-tól és az MSI-tól is). A tajvani hármas most sem hagy cserben minket, és bár az Asus kezdte el a csatlakozók elrejtését, a többiek is magasabb fokozatba kapcsoltak, és teszik tulajdonképpen szabvánnyá az egész kezdeményezést.

Hirdetés

BTF, vagyis Back-to-the-Future

Kicsit elcsépelt név, de értjük, miért ezt használja az Asus; bár azért akkora innovációról valójában nincs szó. Az ötlet maga sem új, hiszen pl. már 2016-ban láthattunk olyan prototípus PC-t a gyártótól, ami moduláris elemekből épült fel, nem tartalmazott kábelezést, az egyes részegységeket különálló modulokkal lehetett összecsattintani kész PC-vé. Azzal sokan egyetértenek, hogy a klasszikus ATX-szabvány mára elfáradt (vagyis már 10 évvel ezelőtt), de a teljes, platformszintű változtatás bevezetésében valamiért egyik nagy gyártó sem érdekelt. Ekkor jönnek a "kicsik", és ha már úgyis ők gyártják le a komponenseket, akkor megpróbálnak a szabványon belül trükközni, és módosítani a több évtizedes berögződéseken.

Mi lehet zavaró egy mai felhasználó számára? Elég csak egy pillantás, és vélhetően a többség a számítógépházon belüli kábeleket nevezné meg. Mert lehet ugyan ezeket szépen összekötögetni, kicserélni szebb, netán világító variánsokra, attól még ott maradnak, a kevésbé lelkes és rutinos építők neki sem állnak rendezgetni ezeket. Innen indulhatott ki a tervezők ötletbörzéje: elég picit vezetni az emberek kezét, és máris megoldódhatnak a kábeles gondok. Mi történt tehát? A megszokott táp-, adat- és kommunikációs csatlakozók átkerültek az alaplapok aljára (ATX szerint, hagyományos elrendezésben szerelve jobb oldalára), így az alaplap "arca" nem piszkolódik be a madzagrengeteggel, következésképp a PC-belső kinézete sokkal letisztultabb és kezelhetőbb lesz.

A BTF Advanced újítása a PCIe x16-os foglalat elé helyezett speciális tápcsatlakozás, aminek egy része adatkommunikációs célokat szolgál. Az érintkezők többsége viszont kizárólag a kártya teljesítményfelvételét biztosítja, remélhetőleg sokkal stabilabban, mint az eredeti, 16-tűs kábelezéssel
A BTF Advanced újítása a PCIe x16-os foglalat elé helyezett speciális tápcsatlakozás, aminek egy része adatkommunikációs célokat szolgál. Az érintkezők többsége viszont kizárólag a kártya teljesítményfelvételét biztosítja, remélhetőleg sokkal stabilabban, mint az eredeti, 16-tűs kábelezéssel

Ugye, hogy ez azért így nem hangzik akkora innovációnak? Igaz, de ezzel az aprónak tűnő változtatással a PC-építés szerelmesei kiszolgálva érezhetik magukat, a látvány mellé pedig egy picit komfortosabb bekötési élmény társul, az alaplapi tálca túloldalán végezhető feladat valamivel kontrolláltabb és tisztább, mint korábban.

Kész, ennyi lenne a BTF-koncepció? Tulajdonképpen igen is, meg nem is. Az Asustól idén megérkezett a BTF kiegészítése (Advanced BTF), ami a videokártyák bevonásával inkább reagál egy eddig megoldatlan problémára, mint a letisztult látványra. A GeForce RTX 40-es videokártyákkal érkező új, 12+4 tűs PCIe-tápcsatlakozó körüli botrányokra való reagálásként fogható fel a csatolófelület átalakítása; a kártyák felső éléről eltűnő tápfelvételi pont egy bővítőfoglalatba illeszkedő csatlakozásként jelenik meg, ami biztosabb és stabilabb teljesítményfelvételt jelent. Legalábbis az Asus szerint, hiszen eddig olyan sok tapasztalat ezzel sincs, egyelőre elhisszük azt, hogy a fixen rögzített VGA eképp már nem fog kigyulladni, nincs kábel, ami leégjen.

Jó az irány, de...

Adott tehát a probléma, amire jött egy válasz; a projekt kész, piacra dobható. Igazolja az eredményeket az is, hogy az MSI "Project Zero" néven teljes termékcsaláddal érkezett a Computexre, ők nem kezdték el egyesével felépíteni az új termékkört, miközben figyelik a közönség visszajelzéseit. Rögtön három alaplappal és számítógépházzal mutatják magukról, hogy ők is képesek az alaplapok áttervezésére, bár azt gyorsan tegyük hozzá, hogy a videokártyákról náluk még nem esett szó.

Nem tartozik a legolcsóbb AMD B650-es alaplapok közé, de ideális belépési pont lehet a kábelek elrejtéséhez. A B650M Project Zero felszereltsége rendben, új CPU-k is érkeztek hozzá, már csak kompatibilis vázra van szükséged
Nem tartozik a legolcsóbb AMD B650-es alaplapok közé, de ideális belépési pont lehet a kábelek elrejtéséhez. A B650M Project Zero felszereltsége rendben, új CPU-k is érkeztek hozzá, már csak kompatibilis vázra van szükséged

Ez pedig nem véletlen, és talán az MSI és a Gigabyte sem biztos abban, hogy ezt a következő lépést meg kell-e, vagy meg tudják-e tenni. A BTF-koncepció ugyanis nem egy szabvány, nem az ATX része vagy új iterációja. Csupán egy gyártói projektről van szó, amire egyre nagyobb termékkör épül, és egyéb partnergyártói megállapodások köttetnek a terjedés felgyorsítása érdekében. A Gigabyte például a BSC rövidítést használja (Back Side Connector) egy szem, a kiállításon bemutatott alaplapján, az MSI pedig a Back-Connect Design kifejezéssel magyarázza tetteit.

Ebből pedig még probléma lehet, sőt, tulajdonképpen már most is gond. Természetesen az alaplapi csatlakozók átvariálását mindenki ugyanúgy csinálja, az áttervezés eredménye tulajdonképpen megegyezik, de amikor például a számítógépházak kompatibilitásáról esik szó, felmerülhetnek egyedi, az adott márkát erősítő megoldások. Jelenleg még nem ennyire nyílt a "harc", és a házakat gyártó cégek óvatosan bánnak az új alkatrészkategóriával. Ellenőrizve egy-két típus termékoldalát, nincs igazán kiemelve sem a BTF, sem pedig a Project Zero, csak annyit írnak, hogy hátoldali csatlakozókkal kompatibilis a portéka.

Limitált elérhetőséggel, a Maingearrel közösen épített PC-ként jelent meg két évvel ezelőtt a Gigabyte Project Stealth. A csatlakozók áthelyezése így fest összeszerelt állapotban, a gépbe szerelt RTX 3070-es videokártya standard PCIe-csatolóit az alaplapi tálcához közeli oldalra helyezték el
Limitált elérhetőséggel, a Maingearrel közösen épített PC-ként jelent meg két évvel ezelőtt a Gigabyte Project Stealth. A csatlakozók áthelyezése így fest összeszerelt állapotban, a gépbe szerelt RTX 3070-es videokártya standard PCIe-csatolóit az alaplapi tálcához közeli oldalra helyezték el

Apropó, kompatibilitás. Ezeket az alaplapokat értelemszerűen csak az új elrendezésű csatlakozást támogató házakba lehet beszerelni, míg az Asus BTF-videokártya kizárólag a BTF Advanced felszereltségű alaplapban működik. Nincs tehát visszaút, ha ilyen alaplapra voksolsz, a régiek viszont beszerelhetők az új házakba, illetve a már meglévő VGA működésre bírható a speciális tápellátásra is képes BTF-alapban.

Kábel hátra, felár előre

Nem ad egyelőre túl nagy szabadságot az új kábelelhelyezési "őrület", a kínálat nagyon kicsi, bár meglepő, hogy a Computexet követően már hazánkban is elérhetők az ott bejelentett termékek. Nem mindegyik, de kezdésnek nem rossz, amit te magad is láthatsz, ha keresgélsz egy kicsit. Már csak az a probléma, hogy az újdonság egyben felárat jelent, és ezen a téren most sincs jó hírünk. A BTF Advanced alaplapok esetében (tehát ahol a VGA-csatlakozást is megkapod) egyelőre csak a ROG Maximus Z790 Hero BTF érkezett meg "kellemes", 50 ezer forintos extra árral a normál kiadáshoz képest. Ez nem mutat jól, alsóbb kategóriában szétnézve viszont már nem ennyire drámai a helyzet, a DDR4-es TUF-Gaming B760M BTF WIFI kb. 10 ezer forinttal kerül többe, mint hagyományos társa.

A ROG alaplapon látható foglalatba illeszkedik a kártya egészét tekintve kissé suta érintkezősor, miközben a felső részről eltűnt a botrányokat és kellemetlen garanciális ügyintézeseket generáló PCIe-tápcsatlakozó. A gond már csak annyi, hogy jelentős
A ROG alaplapon látható foglalatba illeszkedik a kártya egészét tekintve kissé suta érintkezősor, miközben a felső részről eltűnt a botrányokat és kellemetlen garanciális ügyintézeseket generáló PCIe-tápcsatlakozó. A gond már csak annyi, hogy jelentős

Hasonló viszony lép fel az MSI-nél is, viszont az ő kínálatukból semmilyen számítógépház nem kapható jelenleg hazánkban, igaz, az Asus ROG Hyperion GR701 BTF kiadásának 180 ezres ára sem épp az a csábító kategória. Az igazán kellemetlen szájízt a ROG Strix GeForce RTX 4090 BTF Edition adja meg, a normál OC modellhez mért bő 200 ezres ártöbblet nehezen indokolható. Pedig pont itt lenne a látványon túl értelme a csatlakozás váltásának, de úgy látszik, hogy a gyártó az értékesítési folyamatban már nem akar kedvezni a leendő felhasználóknak. Ha van pénzed RTX 4090-re, akkor tedd csak hozzá azt a pár százezer pluszt, vagy marad a kockázatos kábelhasználat.

Mézesmadzag vagy tényleg a jövő?

Ha nem lesz belőle általános iparági szabvány, akkor egyértelmű, hogy ez az egész csak egy ötletes tervezési lépcsőfok a marketing osztályok által szépen becsomagolva. Ugyanakkor értjük azt is, hogy nem lehet egyik évről a másikra leváltani több száz komponenst, miközben az AMD és Intel irányából ez a követelmény, kérés nem létezik. Az Intelről tudjuk, hogy annak idején nagy erővel próbálta behozni a BTX-szabványt, aztán ebbe hamar belebukott, de most mérsékelt érdeklődés mellett figyelik az eseményeket; nekik az LGA1851 foglalattal érkező Arrow Lake generáció bevezetése a feladatuk.

Egy példa arra, hogyan néz ki egy hátoldali csatlakozásokkal teleaggatott alaplapot fogadó számítógépház tálcája. A Cooler Master MasterBox 600 egyébként nem rossz, az 50 ezer Ft-os árcédula sem horrorisztikus, de érdemes megvárni a nyár végét a kínálat bővülése érdekében
Egy példa arra, hogyan néz ki egy hátoldali csatlakozásokkal teleaggatott alaplapot fogadó számítógépház tálcája. A Cooler Master MasterBox 600 egyébként nem rossz, az 50 ezer Ft-os árcédula sem horrorisztikus, de érdemes megvárni a nyár végét a kínálat bővülése érdekében

Az AMD pedig még annyira sem izgatja magát azon, hogy az alaplapgyártók milyen járatlan utakra lépnek, sokkal fontosabb a széles kínálat biztosítása, az AM5 és AM4 platformok zökkenőmentes támogatása. Az AMD-alapú videokártyák terén számukra nemlétező problémára adott válaszról beszélhetünk, az új Radeon generáció pedig várhatóan nem a 600 W-os teljesítményfelvételi szintre érkezik.

És mi a helyzet az Nvidiával? Azon kívül, hogy figyelik, napról napra hogyan változik a cég értéke, és leuralják a mesterséges intelligencia alapú számításokhoz szükséges hardverek piacát, leginkább semmi. Érkeznek majd az új GeForce-ok, az ATX-szabvány elterjedtsége miatt természetesen kábeles tápellátással, de nem állják útját annak, hogy a partnereik saját tervezésű típusaikkal eltérjenek ettől.

Hogy lesz akkor ebből jövőbe mutató szabvány? Sehogy, de ha a pénz nem akadály, akkor már most új szemlélet mentén építhetsz magadnak PC-t. Az izgalom és kíváncsiság szabványtól független, és ha elég időt és energiát szánsz géped csinosítására, akkor a BTF, Project Zero és Gigabyte BSC segítségével az egyik lépés sokkal könnyebb lesz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.