Hirdetés

Meggyőző Z890-es lapokkal siet az MSI az Intel Core Ultra 200-as CPU-k segítségére



|

Megérkezett az Intel új generációs Arrow Lake-S CPU-családja, amihez új chipkészlet is dukál. Megnéztük, mire számíthatsz, ha az MSI flottájából építkezel.

Hirdetés

Elérkezett végre az év nagy pillanata, az Intel vadonatúj processzorokkal jelentkezik az asztali PC-k világában is. No persze lehet ezt sötétebben is látni, miszerint a most bejelentett Arrow Lake-S kódnevű CPU-k sem olyan nagyon újak, sőt, forradalminak sem feltétlenül tekinthetők, de azért mi most nézzük inkább a pozitív oldalát a bejelentésnek. Az Arrow Lake-S CPU-k komoly változást nem igazán hoznak az Intel asztali CPU-inak világába, már ami a big.LITTLE felépítést illeti, azonban a teljesítménymagok (P-magok) már a Lion Cove alapokra épültek, ami igen jó IPC-mutatóval csábít.

Ugyanakkor a HyperThreading-technológiát kukázta az Intel, vagyis multithread terhelésnél harmatosabb teljesítményre lehet majd számítani, sőt, alacsonyabb lett a boost órajel is, ami sokakat igencsak aggaszt. Az Intel Core Ultra 200-as sorozatnál, például a csúcsragadozó 285K-nál a 24 mag (8 P-mag+16 E-mag) mellé L2+L3 cache-ből összesen 76 MB jut, ami tekintélyes, viszont a 250 wattos PL2 TDP alapján nehéz elhinni, hogy drasztikusan sikerült csökkenteni a fogyasztást és hőtermelést. Lett tehát új Intel Core Ultra 200 CPU-család, ígéreteket is kapunk, de mint mindig, most is csak azt tudjuk mondani: hisszük, ha látjuk.

Hirdetés

Addig is, ami biztos, hogy vadonatúj chipkészlet, foglalat és alaplap is érkezik. Ebből mutatunk most meg egy szemrevaló példányt, ami már meg is érkezett tesztlaborunkba.

MSI MAG Z890 Tomahawk WIFI

Az MSI már a júniusban megrendezett Computexen is megszellőztette, hogy az Intel Core Ultra 200-as asztali CPU-k rajtvonalához mindjárt 12 alaplappal sorakozik fel, ami tekintélyes flottának minősül. Ezek közül néhány a szerényebb, B860-as chipkészletet használja, de a nagyágyúk természetesen a legjobb Z890-re épülnek, úgy, mint a MAG Z890 Tomahawk WIFI példány is. A közép-felső kategóriába pozicionált lap fekete-neonzöld színeket használ, és a felső rész nagy részét hűtőborda fedi.

Az új LGA1851 foglalat mellett tekintélyes, 16-fázisú tápszabályzó áramkör (16 Duet Rail Power System) rejtőzik a bordák alatt, a tuninghajlandóságot pedig jól mutatják az extra kiegészítők is. Ott van mindjárt a jobb felső sarokban a 2×8-tűs kiegészítő tápcsatlakozás, amelyet egy további 8-tűs is megtámogat az alaplap alján (ez a PCIe foglalatokat segíti), valamint a szintén a jobb felső sarokban található, az EZ Debug LED-eket kiegészítő 2×8-szegmenses LCD-kijelző, amely a POST hibakeresés és tuning során nagy segítség.

Persze itt nem áll meg a Tomahawk extráinak sora. Ha nem lenne még efelett is MSI alaplap, nehéz lenne kitalálni, mi maradt le, ugyanis felszereltség terén degeszre tömték a lapot. A négy M.2 foglalat egyike (az M.2-1) kétoldalas (a többinél felső hűtés van), hőpadokkal előre felszerelt hűtőbordával fedett, sőt, ezeknél az EZ M.2 Shield Frozr II egy gombnyomással lekapható, így végre búcsút inthetsz az extra mini csavaroknak.

Az elsődleges M.2 foglalat ráadásul PCIe 5.0 x4-es, így jó néhány évre be vagy biztosítva, ha a legújabb SSD-re váltanál (a másik három foglalat PCIe 4.0 x4-es és azért bevethetsz 4 SATA portot is). Az elsődleges PCIe x16-os foglalat szintén PCIe 5.0 szabványnak felel meg, amit további két PCIe x16 4.0 egészít ki. Az elsődlegesnél az EZ PCIe Release kapcsolót is megkapod, vagyis a lap jobb szélén kell csak megnyomnod egy gombot, ezzel rögzítheted a foglalatban VGA kártyádat (és ezzel is oldhatod a rögzítést).

A hálózatos rész szintén impozáns. Az 5 Gb/s-os Killer LAN-vezérlőt egy Wi-Fi 7 szabványnak megfelelő Killer modul egészíti ki, amihez a szükséges antennát is megtalálod a dobozban. Természetesen Bluetooth is van, ez is a legfrissebb, 5.4-es szabványt támogatja.

A lap hátsó kivezetéseire öröm ránézni, zsúfolt, mint a reggeli 7-es busz. No nem elavult soros/párhuzamos/D-sub portszörnyetegeket kell keresni. A LAN, Wi-Fi antenna, HDMI és analóg, valamint digitális hangkimenetek mellett 3 Type-C és 7 Type-A USB portot kapsz. A Type-C-k közül kettő is teljes értékű Thunderbolt 4 port, egy 10 Gb/s-os, három Type-A USB 10 szintén 10 Gb/s-ra képes és 4 hagyományos USB 5 Gb/s tempót támogat. Az alaplapon is akad USB-csatlakozó, itt a Type-C a 20 Gbit/s tempót támogatja, ami előlapi portnál igazán hasznos lehet.

Természetesen a programozható RGB-világítás sem hiányzik, ehhez kiegészítő csatlakozókat és kábeleket (átalakítókat) is kapsz, vagyis a Tomahawk egy teljeskörűen felszerelt Z890-es lap.

Persze árnyoldala is van a sok szépnek is jónak - az, hogy nem adják ingyen. Sőt, igen borsos az ára a MAG Z890 Tomahawk WIFI lapnak: valamivel 500 euró alatt lehet beszerezni (hivatalos hazai árat még nem kaptunk). Az viszont biztos, hogy ha az új Intel platform vonz, és szeretnél hosszútávra erős és jól felszerelt asztali PC-t építeni, ez az alaplap nem rossz választás, fájdalmas hiányossága nincsen, a tápellátás robusztus és az integrált vezérlők is jó minőségűek.

Hamarosan megérkeznek az első Intel Core Ultra 200-as CPU-k is tesztlaborunkba, és akkor meghajtjuk a lapot, hogy kiderüljön, vajon tényleg olyan jó-e a Tomahawk, mint amilyennek első pillantásra tűnik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.