Hirdetés

Érdekes dokumentumtitkosítási eljárást szabadalmaztatott a Microsoft



|

A dokumentum úgy lesz biztonságosabb, hogy visszanéz rád.

Hirdetés

Ha utaztál már olyan repülőgépen, amin filmet is tudtál nézni az előtted lévő szék háttámláján keresztül, akkor biztosan észrevetted, hogy csak a saját kijelződ látod, a szomszédodét nem. Ezt a trükköt a légitársaságok egy extra fólia segítségével biztosítják, amely egyszerűen korlátozza a fény útját oldalirányban. Egy másik, többek között az AMD által kifejlesztett megoldás pedig úgy rejti el az adatokat a kíváncsi szemek elől, hogy elsötétíti a kijelző azon részeit, amelyekre éppen nem figyelünk.

A Microsoft most előállt egy olyan fejlesztéssel, ami a vállalat szerint mind a két technológiánál jobb - és gyorsan szabadalmaztatta is. Az eljárás lényege az, hogy titkosítja a dokumentumokat, de úgy, hogy közben megtartja azok szerkezetét és kinézetét is. A felhasználó számára viszont azt a részt mindig feloldja, amelyre az ránéz. A technológia ebből adódóan igényel egy kompatibilis webkamerát - hogy e tekintetben milyen képességek szükségesek, azt a vállalat most nem részletezte.

Hirdetés

A Microsoft megoldása képes megbecsülni azt is, hogy a szem merre fog haladni, így optimális esetben nincs késleltetés sem, az olvasó mindig tisztán látja azokat a részeket, amerre a szeme mozog. A szem és az agy működését figyelembe véve a titkosított és "kinyitott" részek megjelenítése közötti átmenet nem túl éles, hogy az olvasó a perifériás látótérben is érzékelje, hogy "van ott valami fontos".

Az AMD is kidolgozott már egy hasonló módszert, de a Privacy View egyszerűen csak elsötétíti azokat a területeket, amik az adott pillanatban nem lényegesek - ennél a Microsoft megoldása jóval ergonomikusabbnak tűnik, mert minden pillanatban van valami a kijelzőn.

Érdemes azonban tisztában lenni azzal is, hogy ez a megoldás sem tökéletes; mivel szoftveres trükkről van szó, a megjelenítő pedig egy teljesen normális notebook vagy monitor, ezért nem lehet kizárni azt, hogy a dokumentum szerkesztőjén/olvasóján kívül más is éppen ugyanarra a pontra néz. Persze jóval kisebb a valószínűsége annak, hogy egy fájl teljes tartalmát megismerje így valaki, távolról készített fotó pedig kizárt, de a 100%-os védelem nem garantált.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.