Hirdetés

ASUS NUC 14 Pro+ teszt – a minigép, ami nem fél a nagyoktól



|

Az ASUS apró PC-jét elrejtheted a monitor mögött, mégis olyan erős, akár egy asztali gép. A miniatürizálás azonban nem fájdalommentes.

Hirdetés

Óriási lendülettel vetette bele magát sok-sok évvel ezelőtt, egészen pontosan 2013-ban az Intel a komplett mini PC-k gyártásába. A NUC rövidítést könnyű megjegyezni, ráadásul ezúttal nem holmi szakzsargont takar: Next Unit of Computing. Vagyis a számítástechnika új mértékegységét kívánta megteremteni az Intel, ami - valljuk be - azért elég nagy falat még a kék chipóriásnak is. Persze azért nem lehetetlen, ez a cég nem először vinne véghez hasonlót, elég, ha a Wi-Fi-re, USB-re, vagy az ultrabookra gondolunk, amelyekben oroszlánrészt vállalt (na és persze az x86-ról se feledkezzünk meg).

A NUC azonban az elmúlt 11 évben sem tudta kiszorítani a piacról a hagyományos asztali konfigurációkat, ahogy a notebookok piacát sem különösebben veszélyeztette. Az Intel ezért 2023 nyarán bejelentette, hogy felhagy a NUC-tervezéssel és gyártással, és minden tudást, illetve jogot átad az ASUS-nak, akinek már amúgyis nagy tapasztalata van a PC-gyártásban, legyen szó komponensről, komplett asztali gépről, vagy laptopról. Azért azt még fontos hozzátennünk, hogy ez nem exkluzív licenc, más gyártó is készíthet ilyen mini PC-ket, de kétségkívül az ASUS-t támogatja leginkább az Intel.

Az első ASUS NUC gépekre nem is kellett olyan nagyon sokat várni, és hát az sem meglepő, hogy ezeket a gépeket Intel Core CPU-k hajtják. Tesztlaborunkba egy impozáns modell, a NUC 14 Pro+ jutott el, annak is a gyárilag konfigurált változata.

Az ötletes doboz nagyszerű élménnyé varázsolja az unboxingot
Az ötletes doboz nagyszerű élménnyé varázsolja az unboxingot

Hirdetés

Csontváz, vagy kulcsrakész PC?

Rendkívül mutatós és trükkös dobozba csomagolta a NUC 14 Pro+-t az ASUS, ami már méretével is figyelemre méltó. A fehér doboz két sarkát szétnyitva bújik elő a mini PC, valamint az összes tartozékot rejtő tároló. A NUC 14 Pro+ egy alumínium házba csomagolt erőgép, amely lekerekített sarkaival és ezüst színével nagyon jól mutat. A 144×112 mm-es alapterülethez mindössze 4 cm-es magasság társul, és a teljes gép tömege épp, hogy meghaladja a fél kilót. A gépház két rövidebb oldalát, illetve a fehér műanyag alsó részt végig szellőzőnyílások borítják, ami már előrevetíti, hogy bizony nem holmi harmatgyenge központi egység dolgozik odabent.

Alu ház, elegáns külső - vajon van mitől félnie az Apple Mac Mininek?
Alu ház, elegáns külső - vajon van mitől félnie az Apple Mac Mininek?

A két hosszanti oldal ennél is izgalmasabb: ide kerültek a portok, és kijelenthetjük, hogy az ASUS mérnökei nem spóroltak ezekkel. A kötelező USB Type-A portok mellett az előlapon egy 20 Gbit/s sebességre képes Type-C-t (USB 3.2 Gen2x2), hátul pedig két Thunderbolt 4-et találsz, utóbbiak ráadásul videókimenetként is bevethetők. Szintén hátul vár a 2.5 GbE vezérlőre kapcsolódó LAN port, valamint két HDMI 2.1 is.

A gép alján meglepő módon nincsenek csavarok, csupán egy műanyag, lapos csavarhúzóval elforgatható zár és két, ujjal nyitható karom. Ezeknek köszönhetően a NUC 14 Pro+-t szerszámok nélkül (tényleg csak a rögzítő 90 fokos elforgatásához kell valamilyen eszköz) szerelheted, olyannyira, hogy sem a RAM, sem az SSD-cseréhez nem kell órás csavarhúzó.

Nagyon könnyen szerelhető a NUC 14 Pro+, bár az is igaz, hogy túl sok mindent nem tudsz benne cserélni
Nagyon könnyen szerelhető a NUC 14 Pro+, bár az is igaz, hogy túl sok mindent nem tudsz benne cserélni

A gépet felnyitva semmi váratlan nem fogad: ahhoz, hogy ilyen kis gépet építhessenek az ASUS mérnökei, szinte mindent integrálniuk kellett az egyedi alaplapra. Ez alól csupán a két SO-DIMM memóriamodul, valamint az 2280-as M.2 SSD a kivételek. Hogy némi bővíthetőség is legyen, egy extra 2242-es SSD-helyet is találsz idebent, de ezeket leszámítva tényleg semmi nem cserélhető vagy bővíthető házilagosan ebben a gépben. Ez vonatkozik a Wi-Fi-re is, amiért természetesen Intel chip felel és Wi-Fi 6E kompatibilis (vagyis 6 GHz-en is képes kapcsolódni).

A géphez mindössze néhány kiegészítőt kapsz, de ezek mind hasznosak. Ilyen például a miniatűr és fehér színű (!) tápegység, amely 150 Watt teljesítmény leadására képes, valamint a VESA-rögzítőkeret, hogy ha mégsem az asztalodon szeretnéd csodálni a szép mini PC-det, a kompatibilis monitorod hátlapjára rögzítsd.

Annyira jól néz ki, hogy az asztalon is nyugodtan ott hagyhatod, nem kell a monitor mögé rejteni
Annyira jól néz ki, hogy az asztalon is nyugodtan ott hagyhatod, nem kell a monitor mögé rejteni

Miután bővíteni, erősíteni utólagosan nem nagyon tudod ezt a gépet, fontos, hogy legyen olyan erős a központi egység, ami hosszú évekig kiszolgál. Tesztalanyunk esetében ez egy Intel Core Ultra 9 185H processzor, amely a notebookok világából érkezett (nem meglepő módon) és hardveres AI-gyorsításra is képes.

Miután gyárilag megépített gépet kaptunk tesztre, a RAM és SSD is gyárilag érkezett. Előbbi 32 GB DDR5-5600-as szabványú (két modullal megvalósítva), az SSD pedig PCIe 4.0 x4 szabványú, 1 TB-os és Samsung gyártmány. Amennyiben barebone gépként vásárolod meg, akár 96 GB RAM-ot és 4 TB-os SSD-t is beszerelhetsz.

RAM, SSD és még egy kisebb (2242) SSD - ennyit tudsz cserélgetni ebben a NUC-ban
RAM, SSD és még egy kisebb (2242) SSD - ennyit tudsz cserélgetni ebben a NUC-ban

A miniatürizálás előnyei és hátrányai

Az ASUS NUC 14 Pro+ nagyon szép mini PC, ezen kár is vitatkozni - ne csodálkozzunk, ha néhányan a gép láttán azt kérdezik majd, hogy "Ez a windowsos Mac Mini?". A tesztelés előkészítésekor az élmény is hibátlan volt, minden tökéletesen működött, az előtelepített Windowst pár perc alatt beállítottuk és a gép készen volt a programok futtatására.

Ha a jacket már amúgysem használtad, nem lesz hiányérzeted portok tekintetében
Ha a jacket már amúgysem használtad, nem lesz hiányérzeted portok tekintetében

Temérdek mini PC-t, sőt, NUC-ot is teszteltünk már az elmúlt években, így tisztában voltunk azzal, milyen hibák fordulhatnak elő, mit kell igazán figyelni a szoftverek futtatása közben. Ilyen Intel Core Ultra processzor is járt már nálunk, vagyis a számítási teljesítmény sem volt újdonság: felsőkategóriás élményre számítottunk és azt is kaptuk. A gép valóban nagyon gyors, felhasználói programok közül szinte bármi száguld rajta. A játékokat szándékosan nem soroltuk ide, ugyanis az integrált Intel Arc Graphics vezérlő hiába sokkal erősebb, mint elődei, még mindig harmatgyenge teljesítményt nyújt 3D-s játékok alatt. Persze ha csökkented a részletességet, a felbontást és 5-10-15 éves címekkel játszól, komoly gondod nem lesz.

A NUC 14 Pro+ szép, kicsi is, ám a hűtésnél akadtak gondok. Már alapjáraton, csupán a programok telepítőit futtatva is 38-40 Celsius fokosra melegedett a gépház teteje, amikor pedig futtattuk is a teszteket, az alumínium felület kellemetlenül átforrósodott, 46 Celsius fok fölötti értékeket mértünk. Rögtön következett is a HWiNFO64 és a GeekBench 6.3, hogy megnézzük, mi történik odabent a processzorral. Sajnos a monitorozó program kristálytisztán, sőt, már a teszt futtatásának első 30-40 másodpercében kijelezte, hogy bizony a hőmérséklet elérte a határértéket, ezért a rendszer nekiállt lassítani a CPU-t, amely végül 102 Celsius fokig forrósodott fel. Ez aggasztó, ám azért annyival árnyalnánk a dolgot, hogy fagyás egyszer sem volt, és a mérési eredmények az átlagos, 10% alatti throttlingnál nagyobb lassulást nem mutattak.

Igyekeztek a mérnökök megfelelő hűtést építeni, de a folyton változó fordulatszámú ventilátor és az átforrósodó készülékház arról árulkodik, hogy még van mit fejleszteni ezen a téren
Igyekeztek a mérnökök megfelelő hűtést építeni, de a folyton változó fordulatszámú ventilátor és az átforrósodó készülékház arról árulkodik, hogy még van mit fejleszteni ezen a téren

Akadt viszont egy másik probléma, és ez sokaknak zavaróbb lehet, mint a kellemes, téli napokon a teás vagy kávés bögrét melegen tartó gépház (azért azt nem javasoljuk, hogy italt tartsál a NUC-od tetején). A gond a hűtőventilátor szabályzásával volt. Már alapterhelésen, majd utána a tesztek futtatásakor is megfigyeltük, hogy a fordulatszám folyamatosan változik, ez a fluktuálás pedig hamar roppant zavaróvá vált. Nem is a ventilátor szélzajával volt gondunk, hanem azzal, hogy ennek a zajnak a hangfrekvenciája folyton változott. Teljes fordulatszámon ilyen persze nincsen, itt viszont tisztán hallható, kellemetlen zúgásként jelentkezett ez a hang.

Ez NUC más, mint a többi...

Bár ebben kevesen kételkedtek, de a teszt végére kiderült, hogy az ASUS jó munkát végzett az új generációs NUC-ok tervezésekor. A NUC 14 Pro+ kívülről nagyon szép, nem is érdemes a monitor mögé rejteni, emellett rengeteg port van rajta, sokkal több, mint egy notebookon. A sebességgel sem volt gondunk, az Intel Core Ultra 9 185H egy erős processzor, amely ráadásként az AI-számításokat is képes hardveresen elvégezni. Ennél a minigépnél ráadásul te választhatod meg, hogy gyárilag előre szerelt és Windowszal érkező modellt, vagy szimpla barebone-t szeretnél-e - utóbbinál is mindössze pár perces a szerelés.

A CPU hőmérséklete 102 Celsius fokig szökött fel, és a GPU-t, NPU-t éppen nem is terheltük
A CPU hőmérséklete 102 Celsius fokig szökött fel, és a GPU-t, NPU-t éppen nem is terheltük

A miniatürizálás azonban nem volt teljesen fájdalommentes. A NUC 14 Pro+ hűtése egyszer sem dobta be a törölközőt, vagyis a gép nem fagyott le soha, viszont a 45 W TDP-s CPU terhelés alatt hamar elérte a kritikus 100 Celsius fokot és a vezérlés le is szabályozta a számítási teljesítményt. Emellett a gépház is jelentősen átmelegedett, de ami még rosszabb, hogy a hűtőventilátor folyton változó fordulatszáma kellemetlen zajként jelentkezett. Akik hagyományos asztali gépet váltanának ki ezzel a mini PC-vel, hiányolhatják még a jack csatlakozót is, viszont akik több monitoros kiépítést használnak, azok akár 4 darab, 8K-s kijelzőt is rákapcsolhatnak a kis számítógépre.

Az ASUS NUC 14 Pro+ SSD, RAM és Windows licenc nélkül 390 ezer forint, ha a tesztre érkezett konfigurációt szeretnéd megvásárolni, sokkal mélyebbre kell nyúlnod a zsebedbe, ilyenkor az összeg 500 ezer forint fölé szalad.

ASUS NUC 14 Pro+

Ár: 390 000 (barebone-ként, RAM, SSD és OS nélkül) Ft
Az ASUS NUC 14 Pro+ szép, kicsi, nem is mondható gyengének, de magas ára és néhány - főként kis méretéből adódó - hibája miatt nem minden felhasználónak éri meg ezt választani.
  • Intel Core Ultra 185H CPU
  • Intel Arc Graphics GPU
  • 32 GB DDR5-5600 RAM
  • 1 TB PCIe 4.0 x4 SSD
  • 2.5 GbE LAN, Wi-Fi 6E
  • 2×TB, 1×USB 3.2 Gen2x2, 3×USB 3.2 Gen2, 1×USB 2.0
  • 2*HDMI 2.1
  • külső tápegység (150 W)
  • 144×112×41 mm, 600 g
  • VESA szerelőkeret
  • 7196 pont PCMark10
  • 2509/13903 pont GeekBench 6 CPU
  • 1921 pont 3DMark SSD Gaming
  • 3937 pont 3DMark Time Spy
  • 972 pont CineBench R24 (multicore)
  • 105 pont Procyon AI (CPU)
  • 7018/4918,2 MB/s CrystalDiskMark olvasás/írás
PRO
  • kis méret
  • elegáns dizájn
  • rengeteg, fejlett port
  • jó hálózati rész
  • általános célra elegendő teljesítmény
Kontra
  • nagyon melegszik
  • limitált bővíthetőség
  • zajos hűtés
  • nincsen jack-csatlakozó
  • játékra alkalmatlan
  • drága
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8926
    [topic] => 1
    [group] => 27
    [gameinfo_name] => ASUS NUC 14 Pro+
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 4
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2024-08-16 15:34:37
    [gameinfo_webpage] => https://www.asus.com/displays-desktops/nucs/nuc-mini-pcs/asus-nuc-14-pro-plus/
    [gameinfo_tags] => asus, nuc 14 pro plus, mini PC, asztali számítógép, intel, windows, teszt
    [gameinfo_url] => asus-nuc-14-pro
    [gameinfo_pro] => kis méret
elegáns dizájn
rengeteg, fejlett port
jó hálózati rész
általános célra elegendő teljesítmény
    [gameinfo_kontra] => nagyon melegszik
limitált bővíthetőség
zajos hűtés
nincsen jack-csatlakozó
játékra alkalmatlan
drága
    [gameinfo_data] => Intel Core Ultra 185H CPU
Intel Arc Graphics GPU
32 GB DDR5-5600 RAM
1 TB PCIe 4.0 x4 SSD
2.5 GbE LAN, Wi-Fi 6E
2×TB, 1×USB 3.2 Gen2x2, 3×USB 3.2 Gen2, 1×USB 2.0
2*HDMI 2.1
külső tápegység (150 W)
144×112×41 mm, 600 g
VESA szerelőkeret
7196 pont PCMark10
2509/13903 pont GeekBench 6 CPU
1921 pont 3DMark SSD Gaming
3937 pont 3DMark Time Spy
972 pont CineBench R24 (multicore)
105 pont Procyon AI (CPU)
7018/4918,2 MB/s CrystalDiskMark olvasás/írás
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 390 000 (barebone-ként, RAM, SSD és OS nélkül)
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Az ASUS NUC 14 Pro+ szép, kicsi, nem is mondható gyengének, de magas ára és néhány - főként kis méretéből adódó - hibája miatt nem minden felhasználónak éri meg ezt választani.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 4
            [manufacturer_name] => ASUS
            [manufacturer_url] => asus
            [manufacturer_link] => http://www.asus.com
            [link] => /gyarto/asus
        )

    [link] => /termekinfo/asus-nuc-14-pro-8926.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => kis méret
            [1] => elegáns dizájn
            [2] => rengeteg, fejlett port
            [3] => jó hálózati rész
            [4] => általános célra elegendő teljesítmény
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => nagyon melegszik
            [1] => limitált bővíthetőség
            [2] => zajos hűtés
            [3] => nincsen jack-csatlakozó
            [4] => játékra alkalmatlan
            [5] => drága
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.0
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    6

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    8

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.