Hirdetés

Tudtad, hogy a PlayStation 4 mentette meg az AMD-t a teljes csődtől?



|

Nagyon mély gödörben volt a vállalat, amiből a nyolcadik generációs konzolok jelentették a kiutat.

Hirdetés

Nemrégiben Renato Fragale, az AMD fogyasztói ügyfélüzletágának igazgatója vallott azokról a kilátástalan időkről, amikor a PlayStation 4 rendszerlapkáját fejlesztő csapat élén tevékenykedett. Tudniillik, a 2008-as pénzügyi válság után a vállalat komoly lemaradásba került a szektorban, ami egyenes következménye volt annak, hogy termékei nemcsak lassabbak voltak, hanem a fogyasztásuk és a hőtermelésük tekintetében is rosszabb mutatókkal rendelkeztek a konkurens megoldásoknál.

A Sony 2013 végén dobta piacra a PlayStation 4-et, az ezekben (illetve a Microsoft Xbox One konzolokban) zakatoló egyedi "Jaguar" lapka tervezéséért pedig az akkora már súlyos nehézségekkel küzdő AMD felelt. A nyolcadik generációs konzolok sikereinek - ezek közül is elsősorban a PS4 eladásainak - köszönhetően az AMD jelentős, hovatovább folyamatos bevételekre tudott szert tenni, amivel sikerült megállítania az erős lejtmenetet.

Hirdetés

A mostani híreket nem sokkal azután kapták fel, hogy egy Twitter/X-felhasználó felhívta a figyelmet Fragale LinkedIn-profiljára, ahol a fejes a következő sorokat írta:

"A Sony PlayStation 4 konzoljainak 15 fős termékfejlesztési csapatát vezettem, az elkészült hardverből pedig több mint 91 millió darab fogyott [azóta tudjuk, hogy az eladások a 115 milliót is meghaladták - a szerk.]. Az AMD történelmének egyik legsikeresebb termékrajtjaként tartják számon, ami segített a vállalatnak a csőd elkerülésében."

Természetesen az AMD azóta stabilizálta piaci helyzetét. A jelen generációs PlayStation 5 és Xbox Series X/S konzolok egyedi rendszerlapkáinak tervezését is a vállalat intézte, és akkor még nem is említettük a cég Ryzen processzorait, amik köszönik szépen, nagyon jól elvannak. Tény, hogy az AMD Radeon videokártyáinak bőven lenne még hova fejlődniük, ár-érték arányban azonban továbbra is remek vételnek bizonyulnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.