Közel két év eltelt azóta, hogy a Valve a Steam Deckkel megmutatta, lehet jó PC-alapú kézi konzolt készíteni (és közel két hónap azóta, hogy továbbfejlesztette azt), ha inkább kézi konzolt szeretnénk megalkotni annak minden kényelmi funkciójával, nem pedig egy hordozható PC-t - hasonló elv, a saját, az eszközre szabott operációs rendszer miatt lehetett sikeres anno az iPad, amikor más, korábbi tabletgyártók csúnyán elbuktak.
A Deck nagy előnye egyre gyarapodó vetélytársaival szemben, hogy egyedi szoftver gondoskodik a teljesen gördülékeny működtetéséről - sajnos a Linux-alapú SteamOS-sel működő Proton kompatibilitási réteg nem érhető el akárki számára, így a konkurencia kénytelen más megoldáshoz folyamodni, és ez egyelőre óhatatlanul körülményesebbé teszi az ő PC-konzoljaik használatát.
Ez volt a legnagyobb probléma az ASUS ROG Ally-jal, és ez a Lenovo Legion Go egyik nagy hiányossága is - de nem az egyetlen, annak ellenére, hogy sok tekintetben kiszolgálja célját.
Már majdnem laptop
A Lenovo PC-konzolja gigantikus: 8,8"-es IPS kijelzőjével magasan felülmúlja a 7"-es Decket és ROG Ally-t, gyönyörű képet ad akár 2560x1600-as felbontás és 144 Hz-es képfrissítési sebesség mellett, és 500 nites maximális fényereje, valamint az, hogy a DCI-P3 színskálát 97%-ban meg tudja jeleníteni, bőven kielégítő. Ennek viszont van egy olyan hátulütője, hogy a gép irdatlan nehéz, kontrollerekkel együtt 854 gramm, ami miatt hamar kényelmetlen lesz kézben tartani, pedig a kézi konzolokat jellemzően így szokás használni. Fektethetjük persze az ölünkbe, de a tartós lefelé nézés máshogy rossz.
Talán a Lenovo is tudta ezt, amikor úgy alkotta meg a Legion Gót, hogy annak kontrollerei levehetőek legyenek: egy gombnyomásra lepattinthatjuk őket, a gépet magát pedig a kihajtható támasszal tehetjük az asztalra olyan szögben, ahogy nekünk kényelmes. Mi több, a jobb kontroller aljára került egy optikai szenzor, így azt az asztalon húzgálva egy vertikális egeret kapunk, amit egy a géphez járó műanyag talppal tehetünk még könnyebben használhatóvá. Voltak kétségeim ennek használhatóságát illetően, és nem tudnám lecserélni a hagyományos egeremet erre, de meglepően jól működik, még az sem zavaró, hogy az analóg a tenyerünkbe kerül; olyan, mintha egy pisztolyt fognánk, a mutató- és középső ujjunk éri el a bal és jobb egérgombot, a hüvelykujjunk a görgőt, és a két extra, szabadon programozható gombot. Megszokást igényel, ez tény, akinek pedig így sem jön be, az nyugodtan bedobhat egy bluetooth egeret a táskájába, könnyen tudja csatlakoztatni.
Gombokkal egyébként nem spóroltak, a minden kontrolleren megtalálható ravaszok, ütközők, és az előlapi XYAB-négyes, valamint a két hall effect technológiát használó analóg, a menü és a másik menü (Xboxnál megtekintés, PS-nél a touchpad ennek megfelelője), illetve a D-Pad mellett a markolatokon két-két további, programozható gombot találunk, továbbá a jobb analóg alatt van egy nagyon hasznos touchpad is. A Lenovo saját felületét, amin keresztül játékokat indíthatunk, illetve a gyorsbeállításokat szintén egy-egy ezekre szánt gombbal hívhatjuk elő.
Alapvetően kényelmesen elérhető minden, viszont a gombok ellenállásán javíthattak volna még: a markolaton találhatókat túl könnyű akaratlanul is megnyomni, a ravaszok pedig túl érzékenyek ahhoz, hogy autós vagy más, precizitást igénylő játékokban igazán jól használhatóak legyenek.
Táblagép extrákkal
Legtöbbet, ahogy a ROG Ally-nál, úgy itt is a Windows 11-gyel fogunk találkozni, ami kis képernyőkön általában nem az igazi, de 8,8" már elég ahhoz, hogy mindent kényelmesen elérjünk, lássunk, el tudjunk olvasni, be tudjuk pötyögni a virtuális billentyűzeten (és segít a már említett touchpad is). A tálcát egy suhintással előhúzhatjuk, a klaviatúra elővarázslására is van külön gombkombináció. A Lenovo Legion Space programja megtalálja a telepített játékokat, de borítóképet már nehezebben társít hozzájuk - a Steamről leszedett címekkel elboldogul, ám a Game Pass vagy az Epic Games Store kínálatából beszerzett játékok ki tudnak fogni rajta. Tapasztalt PC-s játékosoknak egyszerűbb a klienseket külön-külön megnyitni, a játékokat az asztalra helyezett parancsikonokon keresztül indítani.
Arra viszont mindenképp jó, hogy a Legion Go egyedi beállításait itt kapcsolgathassuk, itt határozhatjuk meg, az üzemidőt vagy a maximális teljesítményt részesítjük-e előnyben, engedjük-e, hogy a ventilátorok teljes hangerővel ordítsanak, állíthatunk felbontást és képfrissítési sebességet (amit önmagától egyébként nem kapcsolgat), egy helyen láthatunk mindent, amit egy konzol esetében meg szeretnénk találni - a driver- és szoftverfrissítés kivételével, amik miatt a Lenovo oldalára kell látogatnunk. A legtöbb opciót a gyorsmenüből is elérhetjük, ahol még az Alt-F4, a Ctrl-Alt-Del és a Win-D kombinációknak is jutott egy-egy gomb.
A Space beúszó menüjével ugyanaz a baj, mint a ROG Ally hasonló felületével: néha iszonyú lassú, főleg játék közben, amikor a gép terhelés alatt van, másodpercek telhetnek el az érintésünk/kattintásunk és a parancs végrehajtása között. A Legion Space-nek vannak még problémái (egyebek mellett az fps-kijelzés sem működik mindig), de nem kell feltétlenül erre hagyatkoznunk.
Mégis csak játékra való
Sajnos a konzolos, gördülékeny élmény elérését korábban az ASUS gépénél tapasztalt problémák is hátráltatják. A The Finals például széthúzott felbontással indult el, csak akkor javult meg, amikor a Windows képernyőbeállításaiban át-, majd visszaállítottam a képernyőméretet, míg a Control először kisebb ablakban startolt, Alt-Tabozással tudtam teljes képernyőssé tenni. Nem minden játéknál jelentkeznek hasonló problémák, de még ha csak tízből egynél is kell bűvészkedni a beállításokkal, akkor sem azt az élményt kapjuk, amit egy Steam Deck, Nintendo Switch, egy PS5 vagy egy Xbox esetében.
Az mellesleg szintén garantált (és ez a platform sajátossága), hogy minden játéknál a beállításokban kell kezdenünk, mert ha nem is a menüben, a játékindítás után biztosan akadozással találkozunk, aztán hiába lőtt be valamit az adott program a hardverhez, jellemzően még tovább kell kísérleteznünk. Mielőtt az első csalódás következtében már vinnénk is vissza a gépet, javasolt bekapcsolni a Performance módot a beállításokban, így hozhatjuk ki a legtöbbet a hardverből - viszont így fog a leggyorsabban merülni, a leghangosabban és legforróbban működni. (A készülék melegedése nem probléma, a hűtési rendszere szuper, ám iszonyú hangos, még akkor is, ha a kijelző épp nem aktív.)
A játékok futtatásáról ugyanaz az AMD Ryzen Z1 Extreme gondoskodik, mint az ASUS-nál, 16 GB LPDDR5X RAM és egy 512 GB-os vagy 1 TB-os SSD társaságában (microSD-n keresztül nyerhetünk még extra tárhelyet), nagyjából hasonló hatékonysággal. Az AMD FSR-nek hála a legújabb játékok is futnak rajta, rosszabb esetben 1920x1200-as felbontás és Low beállítások mellett, de egy ilyen kis képernyőn ez elviselhető - a Control simán hoz 50-60 fps-t ilyen kompromisszumokkal, a The Finals esetében sem voltak problémáim, a Forza Motorsport is jól teljesített, ennél még a látványból sem kellett sokat engedni. Persze azt nem várhatjuk, hogy az olyan nagy gépigényű játékok is szépen fussanak rajta, mint a Sony közelmúltban megjelent, PS5-ről átültetett címei (a Returnal például reménytelen), így azt nem lehet kijelenteni, hogy bármit elvisz, de van miből válogatni, és minden, amit mi kipróbáltunk, elfogadhatóan ment - ez el is várható egy 360-370 ezer forintos áron forgalmazott masinától. Sajnos egyedi felépítése miatt nem lehet kijelenteni, hogy egy bizonyos gépigénynek megfelelő játékok simán fognak futni, az annál többet kérők meg nem, ennél bonyolultabb és kísérletezősebb a helyzet.
Sajnos az akkumulátor itt is problémás, még ha nem pörgetjük fullon a ventilátort, és megelégszünk a minimummal, akkor is nehéz 2-3 óránál több ideig életben tartani - AAA játékoknál még energiaspórolós módban is a 1,5-2 óra a reális, kisebb, kevésbé erőforrásigényes címeknél a 2,5-3 a maximum, hacsak nem viszünk magunkkal egy power banket, amiről gyorsan felszippanthat még egy kis naftát a két USB-C port valamelyikén keresztül, melyek közül egyet fentre helyeztek, egyet pedig lentre, hogy onnan csatlakoztathassuk a töltőt, külső tárhelyet, monitorkábelt, ahonnan nekünk jobb, vagy egyszerre többet használhassunk ezek közül.
Aki gördülékeny, konzolos élményre vágyik, arra, hogy ha játszani akar, bekapcsolja a gépet, rákattint a játék ikonjára, és minden megy elsőre, annak a Lenovo Legion Go nem való. Ez, ahogy az ASUS ROG Ally is, egy Windows 11-es táblagép extra erős belsővel, gaming funkciókkal kiegészítve, de a PC gaming minden hátulütőjével, a beállítások elengedhetetlen tekergetésétől a váratlan összeomlásokig. Amikor sikerül vele közös nevezőre kerülnünk, szépen futtatja a játékokat, ám nagy súlya és rövid akkumulátor-üzemideje miatt kézi konzolként nem kifogástalan. Indulásnak jó, és szuper, hogy a Lenovo is belépett erre a piacra, pár generációval később valami sokkal jobb is lehet belőle.
