Hirdetés

Hivatalos: megjelent az új Xbox fejhallgató, ezt lehet tudni róla



|

Bár nagyban hasonlít elődjére a Microsoft új terméke, azért tartogat fejlesztéseket is.

Hirdetés

A Microsoft utoljára 2021-ben, az Xbox Series X és Series S konzolok debütálása után jelentkezett házon belül tervezett fejhallgatóval, amely mára hiánycikk lett - de az egyik megbízhatóbb iparági szivárogtató, Billbil-kun a Dealabs oldalon keresztül azt a fülest szállította nemrég, hogy a redmondiak hamarosan bemutatják az említett headset utódját, amely nem egy játékhoz kapcsolódó limitált kiadás lesz, vagy éppen az előző termék új színváltozatai, hanem kap fejlesztéseket is. 

Billbil-kun akkor azt állította, hogy az új fejhallgató október 22-én fog megjelenni Európában, akkor ejti meg a Microsoft a formális leleplezést, míg Észak-Amerikában november 5-én debütál majd. A bennfentes pedig ezúttal sem tévedett, ugyanis ma megtörtént a bejelentés. 

Hirdetés

A vállalat közleménye szerint a felfrissített fejhallgató kapott Dolby Atmos-támogatást (emellett van Windows Sonic és DTS Headphone:X is), javították az akkumulátor élettartamát (ami így akár 20 óra játékidőt kínál), továbbfejlesztették a mikrofont (fejlettebb automatikus némítással és hangszigeteléssel), illetve Bluetooth 5.3-támogatással (természetesen van közvetlen párosítás Xbox konzolokkal). Bár az Xbox Series S és az új, fehér Series X konzol miatt adta volna magát a passzoló szín, maradt a teljesen fekete kialakítás. Alább megcsodálhatjátok: 

A magyar digitális áruházakban egyelőre még nem bukkant fel a felfrissített vezeték nélküli Xbox headset, de tekintve a 110 dolláros árat (ez adók nélkül értendő) várhatóan 40 ezer forint felett lesz majd. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.