Hirdetés

Az Atari is belép a kézi konzolok piacára - videón az Atari Gamestation Go



|

A CES 2025 alatt ismerhetjük majd meg közelebbről a legendás márka új konzolját.

Hirdetés

Réges-rég elmúltak már azok az idők, amikor a Nolan Bushnell és Ted Dabney alapította Atari meghatározó szereplője volt a konzolpiacnak, s bár 1972-es születése óta a brand többször is gazdát cserélt (most épp a francia Infogrames jogutóda, az Atari S. A. birtokolja), mégsem kopott ki teljesen a köztudatból. Ez elsősorban a retró szcéna érdeme, de maga a cég is jelentkezik időnként egy-egy új játékkal vagy hardverrel.

A tavaly megvillantott Atari 7800+ után érdemes megnevezni az Atari Gamestation Go nevet is, amely az egyre több gyártót vonzó kézikonzol-piac tortájából hasítana ki magának egy darabot. A My Arcade-del közösen megvalósított gépet még a CES 2024-en harangozták be Atari Gamestation Portable-ként, de azóta síri csend övezte a projektet. Most azonban készen állnak rá, hogy több részletet is megosszanak az érdeklődőkkel.

Hirdetés

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mely játékok fognak futni rajta (potenciálisan akár az Intellivision katalógusa is) de az alábbi videóból annyi kiderült, hogy a 7 hüvelykes kijelzővel rendelkező handheld a modern beviteli eszközöket ötvözi a klasszikus módszerekkel. Az előbbieket a D-pad, a négy akciógomb és a ravaszok képviselik, az utóbbiakat pedig a tekerős irányító, a hanyattegereket idéző trackball, valamint a numerikus billentyűk.

A formális leleplezésnek a Las Vegas-i CES ad majd otthont, a január 7. és 11. között zajló expó után többet fogunk tudni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.