Hirdetés

Adapter nélkül is működik PC-vel a PSVR2, nem kell mindenkinek 22 ezret fizetnie érte



|

Viszont szükség van hozzá olyan videokártyára, ami támogatja a VirtualLink megoldást.

Hirdetés

A héten vált elérhetővé a Sony adaptere, amelynek segítségével a PlayStation VR2-t PC-re lehet kötni, és így végigjátszható vele egyebek mellett a Half-Life: Alyx is. Így sem ez a legolcsóbb PC-s VR-szett, de legalább azok, akiknek érdekes PlayStation-játékok hiányában csak a szekrény aljában porosodik, új élményeket szerezhetnek.

RoadToVR arra lett figyelmes, hogy bizonyos videokártyák szükségtelenné teszik a 21999 forintos adapter megvásárlását, elegendő letölteni a steames alkalmazást. Ugyanakkor ez keveseknek okoz majd örömet: csak azoknál a kártyáknál opció a PSVR2 közvetlen csatlakoztatása, amik rendelkeznek VirtualLink USB-C porttal.

Hirdetés

A GeForce RTX 30-as és RTX 40-es szériánál ezt például már elengedték, az RTX 20 egyes példányainál (pl. az RTX 2060 Supernél), valamint az AMD Radeon RX 6000-nél, RX 7000-nél és a Radeon VII-nél találkozhattunk vele.

További nehézség, hogy a headset ugyan működik így, de a kontrollerek csatlakoztatásával akadhatnak problémák - igaz, ezek az adapterrel próbálkozóknál is jelentkeznek, és a Sony szoftveresen orvosolhatja őket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.