Hirdetés

Vak emberek látását hozta vissza a Neuralink riválisának különleges fejlesztése



|

Biztató eredményeket mutatnak az új implantátum korai tesztjei.

Hirdetés

A Neuralink egyik legnagyobb riválisa, a Science Corporation a közelmúltban fontos klinikai kísérletet hajtott végre előrehaladott időskori makuladegenerációban (AMD) szenvedő betegeken. Bár az érintettek rendelkeztek perifériás látással, központi látásukban vakfoltok keletkeztek, ami megnehezíti az olvasást, az arcok felismerését és a gyenge fényviszonyok közötti látást. A résztvevők az Egyesült Államokban érvényben lévő szabályok alapján vaknak minősültek. A kutatás során a páciensek egy új szemimplantátumot kaptak; a kaliforniai vállalat ígéretes eredményeket közölt.

Max Hodak, a Science Corporation vezérigazgatója és a Neuralink korábbi elnöke elmondta, megdöbbent, amikor először látott egy videót, amelyben egy vak beteg az implantátum segítségével olvasott. Hodak, miután 2021-ben otthagyta a Neuralinket, megvásárolta a technológiát a Pixium Vision nevű vállalattól.

Hirdetés

A Prima névre keresztelt implantátum egy 2 mm-es négyzet alakú chipből áll, amelyet egy 80 perces műtéti beavatkozás során helyeznek a retina alá. Egy kamerával felszerelt szemüveg rögzíti a látott képet, majd infravörös fénymintákat sugároz a chipre, amely 378 fényenergiával működő képponttal rendelkezik.

A chip gyakorlatilag úgy működik, mint egy apró napelem: a fényt elektromos jelekké alakítja, amelyek közvetlenül az agyba jutnak. Az agy ezeket a jeleket képként értelmezi, ezzel szimulálva a természetes látást.

Hodak szerint a Prima abban különbözik a korábbi retinaimplantátumoktól, hogy képes formákat, mintákat és más vizuális elemeket érzékelni. Fontos azonban megjegyezni, hogy a látás még mindig csak részleges; a felhasználók nem érzékelik a színeket, csupán sárgás árnyalatú képeket látnak.

"A különböző chip-implantációs technológiák közül, amelyeket eddig kipróbáltak, ez az egyik legstabilabb megoldás. Azt viszont még nem tudjuk, hogy mennyire lesz hasznos az emberek számára a mindennapi használat során."

- fogalmazott Sunir Garg, a philadelphiai Wills Szemkórház szemorvosa.

Garg szerint óriási szükség van egy jól működő eszközre, ugyanis egyes becslések szerint csak az Egyesült Államokban több mint 20 millióan szenvednek időskori makuladegenerációba, és ez a szám várhatóan a következő 20 évben jelentősen növekedni fog.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.