Hirdetés

Újabb leépítésekre kerül sor a Microsoftnál



|

A vállalat újabb ezer alkalmazottjának mond fel, akik között sokan dolgoztak korábban HoloLens 2 illetve az Azure projekteken.

Hirdetés

A Microsoft hét elején ismét leépítéseket helyezett kilátásba, nagyjából újabb 1000 alkalmazottnak fognak felmondani hamarosan. Arról már korábban is terjedtek ágazati pletykák, hogy a HoloLens 2 kevertvalóság-szemüveg fejlesztéséért felelős részleg lesz az egyik érintett, most azonban kiderült, hogy az Azure for Operators and Mission Engineeringnél is dolgozók százaitól vehetnek búcsút hamarosan.

Craig Cincotta, a Microsoft szóvivője egy nyilatkozatában azt mondta, hogy már el is kezdték a részleg átszervezését. Bejelentése azonban azt is világossá tette, hogy a továbbiakban is folytatják az USA védelmi minisztériumának IVAS programjában végzett munkájukat, ami lényegében technológiai segítség a haderő részére.

Emellett a továbbiakban is befektetnek a W365-be. Ez egy olyan felhőalapú virtuális számítógép, ami a kevert valóság projekt hardveres támogatását látja el. Ezen felül folytatni fogják a HoloLens2 értékesítését, és a meglevő ügyfelek támogatását is.

Hirdetés

Nagyjából egy éve már annak, hogy a Microsoft több mint 10 000 alkalmazottjától vált meg, és Satya Nadella vezérigazgató bejelentette a vállalat hardverportfóliójának megújítását is. Azóta a vállalat vezetése lezárta az Activision-Blizzard felvásárlását, nagy összegeket fektetett be a mesterséges intelligenciába, és megkezdte az úgynevezett AI PC-k fejlesztését is.

"A szervezeti és a munkaerővel kapcsolatos kiigazítások szükséges és rendszeres részei az üzletmenetünknek. Továbbra is prioritásként kezeljük a stratégiai növekedési területeket, és a jövőnk, valamint ügyfeleink és partnereink támogatása érdekében be is ruházunk ezekbe."

- mondta Cincotta.

A Microsoft 2021-ben hozta létre az Azure for Operators and Mission Engineering részleget, hogy támogassa az űrkutatással kapcsolatos programokat. Ilyen többek között az Azure Space egység is, amely olyan vállalatokkal szándékozik együttműködni, mint a SpaceX. A közeljövőben ennek érdekében egy hordozható, dobozban elhelyezett adatközpontot is szeretne szabadalmaztatni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.