Hirdetés

Több magyarországi ügyfelet érintett az Apple legutóbbi hibája, mint gondoltuk



|

Idén ez már a második alkalom volt, hogy teljesen megőrült az Apple Pay.

Hirdetés

Nemrégiben számoltunk be arról, hogy október 1-jén az Apple alkalmazásboltjának, az App Store-nak egy technikai hibája miatt több magyar ügyfélnek is indokolatlanul, vásárlás nélkül terhelték meg a bankkártyáját. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hamar értesült a problémáról, és jelezte, hogy megkezdte a szükséges lépéseket az ügy rendezésének érdekében.

Az MNB a minap közleményében erősítette meg, hogy egyetlen magyart sem ért kár a mostani incidens során, köszönhetően a gyors reakciónak és a Magyar Bankszövetséggel közösen végrehajtott intézkedéseknek.

Hirdetés

A hónap elején az App Store zavarának köszönhetően az ügyfelek azt tapasztalták, hogy kétszer terhelték meg őket egy vásárlásért. Mint kiderült, a probléma több százezer hazai banki tranzakciót érintett, viszont az Apple-től kapott digitális adatok alapján október 3-ig minden elszámolást sikerült rendezniük a pénzintézeteknek.

Ez elméletben azt jelenti, hogy mostanra minden hazai hitelintézetnél helyreállt a rend - az érintett ügyfelek erről számlatörténetükben digitálisan (mobil- vagy internetbankjukban), valamint telefonon vagy személyesen tudnak meggyőződni.

Az ügy kapcsán az OTP Bank arra kérte Mastercard és Visa kártyás ügyfeleit, hogy ellenőrizzék Apple-előfizetéseiket, és ha eltérést találnak, akkor értesítsék a bank ügyfélszolgálatát a probléma rendezésének érdekében.

Az Apple hibája Magyarország mellett további 20 állam ügyfelei körében ütötte fel a fejét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.