Hirdetés

Több ezer embert kirúgott a Microsoft vezére, mégis durván megnőtt a fizetése



|

Satya Nadella 63 százalékkal keres többet, mint 2023-ban.

Hirdetés

Idén több tömeges elbocsátás is történt a Microsoftnál: januárban 1900 alkalmazottól köszöntek el, júniusban újabb 1000 embert küldtek el, majd szeptemberben további 650 munkatársnak mutattak ajtót a cégcsoportnál. De nem úszták meg a játékstúdiók se, hiszen a nyáron három Bethesda-csapat, az Arkane Austin, a Tango Gameworks és az Alpha Dog bezárása mellett döntöttek (a Tangót időközben megmentette a Krafton).

Év közben pedig többek között olyan "csapások" érték a redmondiakat, mint az AI-képgenerátor miatti balhé, orosz hackerek forráskódlopása, újságírók pereskedése, az Európai Bizottság belengetett bírsága, vagy éppen a CrowdStrike-incidens

Hirdetés

A Microsoft 2024-es pénzügyi jelentése alapján a részvények azonban nagyot mentek (az értékük több mint 31%-ot emelkedett), a vállalat piaci értéke meghaladta a 3 billió dollárt (245,12 milliárd volt a bevétele az egy évvel korábbi 211,92 milliárd dollár helyett), köszönhetően többek között az AI terén végzett fejlesztéseknek és a mesterséges intelligencia egyre nagyobb térnyerésének. 

A Microsoft vezetője, Satya Nadella a fizetése csökkentését kérte (a Reuters szerint állítólag a korábban történt biztonsági incidenseket követően), azonban az igazgatótanács inkább megemelte a jövedelmét arra hivatkozva, hogy kivételes vezetői teljesítményt nyújtott. Ennek értelmében Nadella ebben a pénzügyi évben 79,1 millió dollárt (közel 30 milliárd forintot) kap készpénz és részvények formájában, ami 63%-kal több, mint amit 2023-ban tett zsebre. 

A Microsoft jelentésében egyébként Nadella rózsás képet festett arról, hogy mi történt náluk videojátékos fronton:

"Nagyszerű videojátékokat hozunk el még több embernek, még több eszközön keresztül. Az Activision Blizzard King 2023 októberében lezárult felvásárlásával több százmillió játékossal bővítettük ökoszisztémánkat. Most már 20 olyan franchise-unk van, amelyek több mint 1 milliárd dollárnyi bevételt generáltak - köztük van a Candy Crush, a Diablo, a Halo, a Warcraft, az Elder Scrolls és a Gears of War is. Az Xbox cloud gaminggel pedig tovább folytatjuk az innovációt, hogy a játékosoknak még több lehetőséget kínáljunk a szeretett játékaik megtapasztalására - ahol, amikor és ahogyan csak akarják. Végül pedig négy rajongóink által kedvelt címünket először hoztuk el a Nintendo Switchre és a Sony PlayStationre, és tovább bővítjük tartalmainkat új platformokra."

Ez a kezdeményezés pedig hamarosan folytatódik, hiszen a decemberben PC-re és Xbox Series X/S-re megjelenő Indiana Jones and the Great Circle jövőre PlayStation 5-re is meg fog érkezni.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.