Vezeték nélküli fülhallgatók régóta léteznek, de ezek a kütyük igazán akkor lettek népszerűek, amikor a gyártók a Bluetooth szabványt kezdték el használni. Megkerülhetetlenné pedig akkor vált a termékkategória, amikor a mobilokról tömegesen maradt le a jackcsatlakozó. A vezeték nélküli fülhallgatóknak vannak előnyei, ám azt mindenki tényként kezeli, hogy a vezetékes alternatívákhoz képest rosszabb hangminőséget nyújtanak. A kérdés csak az, hogy ez tényleg így van-e? Nem feltétlenül; ebben a cikkben ennek (is) igyekeztünk utánajárni.
A Bluetooth szabvány az egyik legnépszerűbb olyan vezeték nélküli kommunikációs technológia, amely pont-pont közötti kapcsolódásra szolgál. Megtalálható az okostelefonokban, fülhallgatókban, notebookokban, okosórákban és a tévékben éppúgy, mint rengeteg autóban, okoskütyüben és hangszóróban is. A szabványt eredetileg headsetek és kihangosítók számára fejlesztették ki, alacsony sávszélességéből adódóan általános célú fülhallgatók számára az első verzió nem is volt alkalmas.
A szabványt fejlesztő testület, a Bluetooth SIG azonban hamar meglátta a lehetőséget, és nyitott e terület felé is, így idővel megjelentek azok a fülhallgatók, amiket már zenehallgatásra és filmnézésre is lehetett használni. A Bluetooth szabvány viszont nemcsak hang, hanem bármilyen adat továbbítására alkalmas - sőt valójában akkor, amikor egy fülhallgatót használunk, akkor sem maga a "hang", hanem annak tömörített, digitális formája vándorol az eszközök között, amit aztán a fülhallgató (vagy adott esetben a hangszóró) dekódol, vagyis alakít át hanggá. Hogy ezen adatok továbbítása pontosan milyen formátumban, és ebből adódóan milyen minőségben történik, az az eszközök közötti távolság és az alkalmazott kodek függvénye - az alkalmazott kodeket pedig a fülhallgató, a küldő eszköz és a beállítások együttesen határozzák meg.
Technológiai háttér
A Bluetooth esetében jellemzően egy küldő és egy fogadó eszközről beszélhetünk, de az adatkapcsolat kétirányú, tehát mind a két résztvevő tud adatokat küldeni a másik fél számára. A vezeték nélküli kapcsolat maximális hatótávolsága jellemzően 10-100 méter, de ezt kültéren és beltéren is befolyásolják környezeti tényezők. Minél nagyobb az eszközök közötti távolság, annál kisebb a rendelkezésre álló sávszélesség, ami - zenehallgatás esetén - kimaradásokhoz vagy a hangminőség általános romlásához vezethet.
Általános minőség és bitráta
A hang továbbításához a Bluetooth szabvány kodeket használ - ezeknek a kodekeknek a feladata a küldő fél esetében a zene tömörítése (kódolása), a fogadó fél esetében pedig a kitömörítés (dekódolás). A kodek feladata az, hogy a zene továbbításához szükséges adatmennyiséget hatékonyan csökkentse, lehetőleg hallható minőségromlás nélkül - éppen úgy, mint a PC-s világban az MP3 kodek esetében.
A Bluetooth kapcsolat esetében a hang továbbításához többféle kodek is használható, amelyek eltérő minőséget nyújtanak attól függően, hogy a hangot milyen mértékben tömörítik, illetve attól is, hogy milyen veszteséggel dolgoznak. A Bluetooth gyakorlatban elérhető sávszélessége nem elegendő a veszteségmentes zenetovábbításhoz, így minden ma használatos kodek veszteséges - a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy azokat a frekvenciákat, amiket az emberi fül nem, vagy csak kevésbé tud érzékelni, egyszerűen levágják, ezek az információk az adattovábbítás során elvesznek. A kodek hangminősége tehát részben attól függ, hogy az milyen adatokat tekint feláldozhatónak. A másik fontos tulajdonság a bitráta, amely azt adja meg, hogy a zene továbbításához az adott kodek mennyi információt használ - minél nagyobb a bitráta, annál jobb minőség érhető el. (Képzeljük el azt, hogy a kodek egy autópálya, a bitráta pedig a sávok száma; minél több a sáv, annál több autó (adat/részlet) továbbítható egységnyi idő alatt.)
Anélkül, hogy a technológiai részletekbe mélyebben belemennénk, legyen elég annyi, hogy a CD-minőségű hang veszteségmentes továbbításához (44,1 kHz, 16-bit, 2 csatorna) 1411 Kb/s-os sávszélességre van szükség, nagyfelbontású audio esetén viszont ez az érték 3000 Kb/s-nál is nagyobb. Ehhez képest a Bluetooth valós sebessége ideális körülmények között 500-1000 Kb/s körül alakul, egyedül az 5.3-as szabvány esetében van reális esélye 1500 Kb/s-os sebesség elérésének. Azaz a Bluetooth szabvány csak most érkezett el oda, hogy CD-minőségű hangot elvben képes legyen továbbítani az eszközök között.
Még mielőtt a Bluetooth kodekekre rátérnénk, ide kívánkozik, hogy a PC-s világban előszeretettel használt MP3 és AAC formátumok jellemzően 128-256 Kb/s-os bitrátát használnak, a Spotify esetében normál fiókkal legfeljebb 160, prémium fiókkal 320 Kb/s-os bitráta választható, a Google pedig 256 Kb/s-nál húzta meg a határt a YouTube Music esetében.
2+1 alapkodek
A Bluetooth fülhallgatók működéséhez olyan kodekre van szükség, amit a fülhallgató és a küldő eszköz egyaránt támogat. Természetesen van egy alap közös nevező, de ahogyan az lenni szokott, az átlagosnál jobb minőségre vágyóknak érdemes más megoldás után néznie.
SBC
A Bluetooth szabvány természetesen alapból támogat egy olyan kodeket, amely zene továbbítására használható. Az SBC kodek az A2DP profil (Fejlett hangtovábbítási profil) részeként akár 354 Kb/s-os bitrátát is támogat (48 kHz, 16-bit, 2 csatorna mellett). Részben ezért, részben pedig azért, mert ingyenes, minden Bluetooth kütyü, amelynek köze van a zenéhez, támogatja ezt a kodeket. Viszont az SBC fejlesztésekor a fő szempont nem a minőség volt, hanem az egyszerű felépítés és az alacsony fogyasztás.
AAC
Szintén egy (szinte) univerzálisan támogatott formátum, amelyet az Apple használ eszközeinél előszeretettel, de az Android rendszert használó eszközök is támogatják. Alaptudású kodek, az MP3-hoz hasonló karakterisztikával, de nagyobb hatékonysággal.
LC3
Az LC3 kodek - hasonlóan az SBC-hez - a Bluetooth szabvány részeként jelent meg 2022-ben, a Bluetooth 5.2-vel, az LE Audio specifikáció részeként. A Bluetooth SIG az SBC utódjának szánja, de világmegváltó újdonságra nem kell számítani, tekintettel arra, hogy a legnagyobb támogatott bitráta továbbra is alacsony, mindössze 345 Kb/s. A szabványt gondozó testület elsősorban a hatékony adattovábbításra és az alacsony késleltetésre koncentrált, nem pedig arra, hogy mindent elsöprő hangminőséget kínáljon.
Ha fontos a minőség
aptX
Ez a formátum ma már a Qualcommhoz köthető, eredetileg viszont rádiók és filmstúdiók számára fejlesztették ki a Belfasti Egyetem mérnökei még az 1980-as években. Ez mindjárt ad is egy iránymutatást a tekintetben, hogy a kiváló hangminőség kiemelt szempont volt a tervezés során. Egészen pontosan a CD-minőséget (16-bit, 44,1 kHz, 2 csatorna) célozták meg, amelyből aztán a 4:1-es tömörítési arány és a 352 Kb/s-os bitráta alkalmazásából adódóan "CD-szerű" minőség lett. Visszafelé kompatibilis az SBC kodekkel (aptX vevő tud hangot továbbítani SBC fülhallgató számára). Telefonoknál és fülhallgatóknál 2009-ben vált elérhetővé, amikor a Sennheiser bemutatta a világ első aptX-kompatibilis fejhallgatóját. A kodek eredetileg licencköteles volt, csakúgy mint a továbbfejlesztett verziója, a 2016-ban bevezetett aptX HD (24-bit, 48 kHz, 576 Kb/s), ám tavaly év elején a Qualcomm e két változatot ingyenessé tette.
Az aptX HD előtt érkezett egyébként még az aptX LL (Low Latency), amelynek legfontosabb előnye az volt, hogy az aptX minőségének megtartása mellett a Bluetooth kodekek jellemző, 150-200 ms-os késleltetését 40 ms-ra csökkentette.
aptX Adaptive
Az aptX HD és aptX LL előnyeinek egybegyúrásával született meg az adaptív változat, amely 2018-tól elérhető. Ma a gyártók jellemzően ezt a verziót használják, ha támogatják az aptX kodeket, és annak standard változatához képest jobb minőséget szeretnének nyújtani. Visszafelé kompatibilis az aptX HD-vel, azaz egy aptX Adaptive szabványú eszköz képes hangot továbbítani aptX HD szabványú fülhallgató számára. Ez az első olyan aptX szabvány, amely nem fix bitrátát használ, továbbá az első, amely támogatja a 96 kHz-es mintavételezési frekvenciát is. Bitrátája legfeljebb 420 Kb/s lehet, késleltetése pedig optimális esetben 80 ms körül alakul.
aptX Lossless
Friss szabvány, amely 2022-ben érkezett. Az első és eddig az egyetlen olyan kodek, amely veszteségmentes hangtovábbítást (is) nyújt, bár 1200 Kb/s-os bitrátája még mindig kisebb, mint amennyire a CD-minőség veszteségmentes továbbításához szükség lenne - a Qualcomm az adatok tömörítésével oldja meg ezt a problémát. Egyelőre nagyon kevés termék támogatja, és azok is a prémium vonalon mozognak: Sony, Sennheiser, Cambridge Audio, hogy csak pár nevet említsünk.
SSC
A Samsung saját kodeket fejlesztett, amely a Samsung Seamless Codec névre hallgat. Ez elég rossz hír a márka kedvelői számára; egyrészt rögtön ott a megkötés, hogy az SSC csak saját márkán belül választható, azaz mind a telefonnak, mind a fülhallgatónak Samsungnak kell lennie. Ez egyébként önmagában még nem feltétlenül lenne probléma, viszont a Samsung az SSC miatt az aptX szabványok közül csak az alapverziót támogatja, még az S24 ultra esetében is. Ami azért meglehetősen furcsa, mert mindeközben ez a telefon a Sony által kifejlesztett LDAC kodeket viszont támogatja… Illetve valójában nem is furcsa, hiszen az aptX Adaptive fizetős kodek, a Sony LDAC pedig nem. A Samsung tévé vonalon, HD-minőség tekintetében is csak az ingyenes megoldásokban "hisz". Tény persze, hogy az SSC kodek hangminősége sem rossz, a bitráta 88 és 512 Kb/s között dinamikusan változik.
LDAC
És ha már az előző részben szóba került, akkor itt a Sony saját formátuma is, amely érdekes módon nyílt forráskódú - azaz nemcsak Sony termékek támogatják, hanem rengeteg más gyártó is használhatja - és használja is. Az LDAC kodek akár 990 Kb/s-os bitrátát is támogat, és bár veszteséges, a CD-minőséghez képest sokkal jobb paraméterekkel rendelkező hang továbbítására is alkalmas (32-bit, 96 kHz). A Sony szerint a veszteségmentes hangtovábbításhoz nagyon hasonló minőséget támogat.
LHDC
A Sony-féle LDAC alternatívájaként jött létre, gyakorlatilag teljesen feleslegesen - már ha abból indulunk ki, hogy nagyon kevés termék támogatja. Egyébként hangminősége alapján egyáltalán nem rossz: akár 1000 Kb/s-os bitráta mellett a 24-bites, 192 kHz-es hangsávokat is kezeli, késleltetése pedig alacsony.
Túl a kodek-hegyen
A fentiek alapján az alábbi kép rajzolódik ki. Ha az analóg, vezetékes fülhallgató minőségét tekintjük tökéletesnek, akkor az ahhoz legközelebb álló minőséget az aptX Lossless, az LDAC és az LHDC kodekek nyújtják, míg az alaptudású kodekek közé az SBC, az AAC és az LC3 tartoznak. Közöttük helyezkedik el az SSC és az aptX összes többi verziója.
Kiindulni ebből tudunk, de következtetéseket legfeljebb csak általánosságban vonhatunk le. Az audiofilek "lapozzanak", őket nem szeretnénk (és nem is tudnánk) meggyőzni arról, hogy általános felhasználásra egy Bluetooth füles lehet éppen olyan jó, mint egy vezetékes. A többieknek viszont: a fenti rangsor csak kategórián belül, és csak tökéletes zenei forrással érvényes. Mit értünk ezalatt? Például azt, hogy egy 10 ezer forintos vezetékes fülhallgató, tömörítés ide, kodek oda, soha nem fogja azt a minőséget hozni, mint egy 100 ezer forintos BT-s füles. Hiszen nemcsak az adatátvitel módja számít, hanem az is, hogy milyen hangszórót építettek be az adott termékbe. Ráadásul, ha a telefonból vezetéken "érkezik" a hang, akkor elkezdhetjük azt is fejtegetni, hogy vajon egy olcsó mobil digitális-analóg konvertere ad-e jobb minőséget, vagy egy 100 ezer forintos Bluetooth fülhallgatóé. A tökéletes zenei forrás pedig ritka, mint a fehér holló. Az emberek többsége Spotify-ról, YouTube Musicról hallgat zenét, vagy ha valaki még a múltban ragadt (mint például ezen cikk írója is), akkor a mobilra másolt MP3-akat "görgeti". Vagyis lényegében elmondható, hogy szinte mindenkihez veszteséges tömörítéssel jut el a zene - ebből adódóan a tökéletes minőség csak álom marad, a vezetékes és vezeték nélküli fülhallgatók hangminősége között pedig a különbség gyakorlatilag egyre kisebb. És akkor ehhez még azt is nyugodtan hozzávehetjük, hogy a legtöbb esetben nem síri csendben hallgatjuk a zenét és nézzük a filmeket, hanem az utca, a busz, a villamos, a család, a mosógép, a légkondi "alapzaja" mellett.
Bluetooth előnyök és hátrányok
A hangminőség mellett érdemes megnézni azt is, milyen előnyökkel és esetleges hátrányokkal jár, ha Bluetooth fülhallgatót vagy fejhallgatót használunk. Az előnyök közé sorolhatjuk például a nagyobb szabadságot, hiszen a vezeték nem akad be sehova, de hasznos az is, hogy a kétirányú kommunikációból adódóan a BT-s kütyükkel a zene irányítása és még egy sor extra funkció is működik: például telefonoknál aktiválható a hangasszisztens is. A fülhallgatóknál exkluzív szolgáltatás az aktív zajszűrés (a fejhallgatóknál viszont az analóg termékek között is van ilyen), valamint az is, hogy egyes termékeknél lehetőség van arra is, hogy a hangzást a saját fülünk képességeihez igazítsa a fülhallgató. A prémium modellek egyszerre akár két termékhez is kapcsolódhatnak - ha például filmet nézünk tableten, közben a mobillal is kommunikál a füles, és beérkező hívás esetén automatikusan át is kapcsol a telefonra. A hátrányok közül a legfontosabb talán az, hogy a töltésről mindig gondoskodni kell, hiszen az apró akkumulátorok jellemzően 5-9 órát bírnak - az apró méretből adódóan pedig a vezeték nélküli fülhallgatókat könnyebb elveszíteni is. Ezenkívül tény, hogy a valóban jó modellek drágák.
