Hirdetés

Szoftverfrissítés miatt álltak le világszerte az informatikai rendszerek - a történtekért felelős cég és a Microsoft is nyilatkozott



|

Folyamatban van a hiba elhárítása, ami a légi közlekedéstől a bankrendszerig számos területet érintett.

Hirdetés

Minden jel arra utal, hogy a CrowdStrike kiberbiztonsági vállalat szoftvere, pontosabban egy vírusirtó frissítése áll annak a káosznak amit ma egy globális kiterjedésű informatikai meghibásodás okozott - írta meg nem sokkal ezelőtt a BBC a világ legnagyobb utasforgalmú légitársaságára, az American Airlinesra hivatkozva. Az említett cég egyebek mellett olyan megoldásokat kínál ügyfeleinek, mint a CrowdStrike Falcon, amely automatikus védelmet nyújt a fenyegetésekkel szemben, valamint képes valós időben jelezni a kibertámadásokat.

A CrowdStrike időközben elismerte a felelősségét, vagyis tévedtek, akik kezdetben a Microsoftot okolták a történtekért, abból kiindulva, hogy a probléma Windows alapú informatikai rendszerekben jelentkezett.

Hirdetés

Érintettségük okán a redmondiak is megszólaltak az, a techóriás szóvivője röviden nyilatkozott a BBC-nek:

"Tudunk a Windows-eszközöket érintő hibáról, amely egy harmadik fél szoftverplatformjának frissítése miatt keletkezett. Arra számítunk, hogy mihamarabb rendeződik a helyzet."

A rendezés értelemszerűen CrowdStrike-ra vár, a George Kurtz vezérigazgató által jegyzett közlemény szerint a szerint aktívan dolgozik a budapesti reptéren is fennakadásokat okozó hiba elhárításán, együttműködve az érintett ügyfelekkel. Világossá tette, hogy nincs szó kibertámadásról, sem más, külső hatásra bekövetkezett kiberbiztonsági incidensről. A hibát azonosították, izolálták és a javítás folyamatban van - tette hozzá Kurtz, aki az NBC Newsnak adott villáminterjúban sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, és elnézést kért az ügyfelektől.

A piacot egyelőre azonban sem ez, sem a felelősség felvállalása nem hatotta meg, a cég részvényeinek árfolyama zuhanórepülésbe kezdett, e sorok írásakor 13 százalékkal érnek kevesebbet a papírok.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.