Hirdetés

Nokia 3210 teszt – lehet retró hangulattal újra telefont eladni?



|

Anno a Nokia 3210 végigsöpört a mobilpiacon: olcsó volt, egyszerű és volt rajta Snake. A HMD most erre a nosztalgiára építkezne, de senki ne kezdjen örülni.

Hirdetés

Kereken 160 millió példányt értékesítettek az eredeti Nokia 3210-ből, ami óriási sikernek számított és ma is az egyik legnagyobb darabszámban eladott mobil. Persze ehhez kellett némi reklám is, de az elérhető ár, a nem túl ronda külső, a rejtett antenna és a három játék is sikerre segítette a mobilt. Pedig nem tudott sokkal többet ez a telefon sem, mint vetélytársai vagy elődjei, az extrái a Snake mellett kimerültek abban, hogy például az előlapját egyszerűen lehetett cserélgetni és csengőhangot tudtál rajta szerkeszteni (és akár elküldeni másnak). 25 évvel ezelőtt még az is extrának számított, ha a mobilod híváskor vagy SMS érkezésekor rezgett - az eredeti 3210 még erre sem volt képes, utólag, 2-3 ezer forintért szereltek be rezgőmotort kis sufniszervizek.

A legjelentősebb Nokia telefon újraalkotása tisztelgés az egykoron piacvezető márka legnépszerűbb készüléke előtt, ezért jogosan vártuk, hogy legalább a régi kellemes emlékek szikrája kigyúl a 2024-es, HMD által gyártott Nokia 3210 használatakor. Sajnos ez nem történt meg.

Butatelefon saját stílus nélkül

A HMD által gyártott új 3210-es készülék dizájnja nem teljesen hasonlít a régi modellre, így például másmilyen a billentyűzet, sokkal nagyobb a kijelző és az előlap sem cserélhető. A vezérlőgombok kibővítésére és a nagyobb kijelzőre a grafikus menü miatt volt szükség, viszont a lepattintható hátlap és a cserélhető akku megmaradt. Érdekes volt látni azt, hogy a mobil dobozában a készülék mellett volt a külön becsomagolt akkumulátor, sőt, egy Type-C-s töltőfej is elfért itt, amit ugyebár a mai mobilokból már kispórolnak.

Az új Nokia 3210 legnagyobb gondja, hogy sem nem hasznos butafon, sem pedig retro érzést keltő kultikus tárgy. Akárhogy nézzük is az új modellt, nem hasonlít az eredeti 3210-esre, nincsen régimódi csengőhang-szerkesztés, nincsen pixelart - csupán a csengőhang idézi valamelyest a régmúlt időket.

Hirdetés

Ha viszont azt nézzük, hogy digitális detoxra mennyire használható a készülék, akkor ismét csalódnunk kell. 4G-s mobilnet van, így került fel Facebook és böngésző, de például YouTube, vagy Spotify nem és app-telepítés sem érhető el. Ha választani lehetett volna, egy Spotify kliens sokkal hasznosabb lett volna, mint a FB, vagy a böngésző, amelyek ekkora kijelzőn használhatatlanok, ráadásul az Unisoc T107-es chip piszok lassú is.

Egy hamisítatlan butafon jó zenehallgatási lehetőségekkel még jó is lehetne, meggyőzhetne néhány fiatalt arról, hogy nem kell mindig a közösségi médián lógni. Ehhez talán még egy GPS és térképszolgáltatás is szuper lenne, ettől még működne a digitális detox, de sajnos ezt sem kapod meg az új 3210-zel.

Nézzük a harmadik lehetséges utat a siker felé. Ha butatelefon lenne a 3210, de közben hasznos, akkor is megtalálhatná a célközönségét akár másodlagos, akár munkamobilként. Ehhez az IPS-szerű, jó betekintési szögekkel rendelkező kijelző például nem rossz, sőt, antenna nélküli rádió és jack is van, a 2 MP-es, nem éppen értelmezhető minőségű képeket készítő kamera mellett pedig ott a LED, ami zseblámpaként bevethető. Viszont Mi-Fi routerként nem tudod használni a 3210-et, ugyanis Wi-Fi vezérlő nincsen benne (erre például más, újra kiadott Nokia butafonok képesek).

Kár érte

Bár bejelentésekor nagy reményeket fűztünk az újragondolt 3210-hez, sajnos ez a telefon egyik úton sem talált el szívünkhöz és így pénztárcánkhoz sem. Ez egyszerűen nem a régi 3210 méltó újrakiadása, mert nem is úgy néz ki.

Ez egy szimpla butatelefon, amin van pár játék, Facebook, meg böngésző, tudsz vele értelmetlen minőségű képeket készíteni, FM rádiót hallgatni és mSD kártyáról MP3-akat lejátszani. Ja, és persze telefonálni meg SMS-ezni. Semmi mást. Nincsenek appok, nincsen GPS vagy Wi-Fi, a retro érzést megteremtő, az eredeti 3210-re utaló jelek sem - vagyis semmivel sem több vagy jobb, mint bármelyik másik Nokia butafon.

Így pedig nem csupán elvész a többi modell között, de még drága is: hivatalosan 31 990 Ft, bár ennél már most is meg tudod szerezni kb. 5 ezer forinttal olcsóbban. Ha valami extrább butafont, klasszikus Nokiát szeretnél, válassz inkább egy 2660 Flipet (olcsóbb), vagy kevesebb mint fele ennyiért egy Nokia 215 4G-t. Sajnáljuk, hogy a HMD eljátszotta ezt a szuper esélyt, nosztalgia helyett maradt a csalódás.

Nokia 3210 (2024)

Ár: 31 990 Ft
Bár bejelentésekor nagy reményeket fűztünk az újragondolt 3210-hez, sajnos ez a telefon egyik úton sem talált el szívünkhöz és így pénztárcánkhoz sem.
  • Unisoc T107 SoC
  • 32 MB RAM, 128 MB tárhely
  • 2,4" QVGA kijelző
  • 2 MP kamera vakuval
  • dualSIM, 4G
  • S30+ OS
  • Type-C port, jack, mSD, BT 5.0, FM rádió
  • 1450 mAh akkumulátor
  • háromféle színben kapható
  • 122×52×13,1 mm
PRO
  • hosszú üzemidő
  • cserélhető akku
  • töltőfej a dobozban
Kontra
  • túl lassú ahhoz, hogy hasznos butafon lehessen
  • nem is hasonlít az eredeti 3210-re
  • nincsen retro-érzés
  • nincsen Wi-Fi vezérlő
  • drága
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8878
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => Nokia 3210 (2024)
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 408
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2024-07-03 10:40:58
    [gameinfo_webpage] => https://www.hmd.com/hu_hu/nokia-3210
    [gameinfo_tags] => hmd, nokia 3210, retro, butamobil, mobil, okostelefon, teszt, vélemény
    [gameinfo_url] => nokia-3210-2024
    [gameinfo_pro] => hosszú üzemidő
cserélhető akku
töltőfej a dobozban
    [gameinfo_kontra] => túl lassú ahhoz, hogy hasznos butafon lehessen
nem is hasonlít az eredeti 3210-re
nincsen retro-érzés
nincsen Wi-Fi vezérlő
drága
    [gameinfo_data] => Unisoc T107 SoC
32 MB RAM, 128 MB tárhely
2,4" QVGA kijelző
2 MP kamera vakuval
dualSIM, 4G
S30+ OS
Type-C port, jack, mSD, BT 5.0, FM rádió
1450 mAh akkumulátor
háromféle színben kapható
122×52×13,1 mm
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 3
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 3
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 5
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 3
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 3
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 5
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 31 990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Bár bejelentésekor nagy reményeket fűztünk az újragondolt 3210-hez, sajnos ez a telefon egyik úton sem talált el szívünkhöz és így pénztárcánkhoz sem.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 408
            [manufacturer_name] => HMD
            [manufacturer_url] => 
            [manufacturer_link] => https://www.hmd.com/
            [link] => /gyarto/
        )

    [link] => /termekinfo/nokia-3210-2024-8878.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => hosszú üzemidő
            [1] => cserélhető akku
            [2] => töltőfej a dobozban
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => túl lassú ahhoz, hogy hasznos butafon lehessen
            [1] => nem is hasonlít az eredeti 3210-re
            [2] => nincsen retro-érzés
            [3] => nincsen Wi-Fi vezérlő
            [4] => drága
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 4.8
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    3

  • Ár/Érték:

    5

  • Anyagminőség:

    6

  • Extra funkciók:

    3

  • Kijelző:

    7

  • Szoftver:

    3

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    5

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.