Hirdetés

Nagyot estek a Tesla részvényei a Cybercab és a Robovan bemutatója után



|

Nem sikerült lenyűgöznie a piacot Elon Musknak, aki már sokadjára ígérte meg a teljes önvezetést.

Hirdetés

Kijelenthető, hogy a Tesla csütörtöki bemutatója nem pont úgy alakult, ahogy azt Elon Musk remélte, ugyanis a két új önvezető járgány, a taxizásra szánt Cybercab, valamint a 20 főt, vagy akár árut is szállítani képes Robovan furgon leleplezését követően ahelyett, hogy felfelé indult volna a részvények árfolyama, meredeken zuhanni kezdett. Csütörtökről péntekre körülbelül 9 százalékot gyengültek a papírok, ennek következtében pedig nagyjából 60 milliárd dollárt veszített tőzsdei értékéből az autógyártó.

A Royal Bank of Canada elemzője, Tom Narayan szerint a befektetők elbizonytalanodása arra vezethető vissza, hogy Musk a showelemeket tolta előtérbe és víziója bemutatására összpontosított, a részletekkel és a konkrétumokkal adós maradt. Abból kiindulva, hogy a techmilliárdos által ígérgetett teljes önvezető funkció többéves késésben van, érthető, ha a részvényesek kiszámítható menetrendet, köbe vésett határidőket szeretnének.

Hirdetés

Narayan nem is számít egyhamar a részvények erősödésére, mivel úgy véli, hogy a befektetők túlnyomó többségét a valós piaci igényeket sokkal inkább kiszolgáló olcsóbb járművek érdeklik, ám az eseményen egy szó sem esett megfizethetőbb modellekről, ahogy a 2025-re ígért Roadster kapcsán is gyanúsan nagy csend.

Mindenesetre Elon Musk elmondása szerint már jövőre debütálhatnak Kaliforniában és Texasban a teljesen önvezető járművek, míg a kormány és pedálok nélküli Cybercab gyártása 2026-ban vagy 2027-ben indulhat be, amennyiben megszerzik a szükséges engedélyeket.

A Robovan névre keresztelt, cyberpunk filmből előgurult önvezető kisteherautóról mindössze annyit árult el a techmilliárdos, hogy bár a végleges változat még sokat változhat, a bemutatón látott kinézetet meg kívánják tartani.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.