Az Egyesült Államokban novemberben tartott elnökválasztás eredménye jelentős hullámokat vetett a korábban inkább a demokraták felé húzó techmilliárdosok körében is Jeff Bezostól Tim Cookon át Mark Zuckerbergig, akik igyekeznek látványos gesztusokat tenni a második ciklusára készülő Donald Trumpnak. A Meta Platforms feje nem érte be annyival, hogy egymillió dollárral járult adományozzon a leendő elnök beiktatási alapjának, hanem újraszabja a cége által üzemeltetett közösségi oldalak tartalom-ellenőrzési irányelveit.
A Facebook, az Instagram és a Threads esetében ez a szabályok fellazítását jelenti, valamint a tényellenőrző program megszüntetését. Ezt a tevékenységet a Meta eddig külső szereplőknek, köztük az AFP hírügynökségnek szervezte ki. A tervek szerint a közösségre támaszkodó rendszer lépne a helyébe.
Ilyesmivel az Elon Musk által birtokolt X-en is találkozunk, de a Community Notes hatékonysága megkérdőjelezhető, az ugyanis, hogy valaki felhívja a figyelmet adott tartalom félrevezető vagy káros mivoltára nem egyenlő annak eltávolításával, ugyanúgy elérhető és szabadon terjeszthető marad. Zuckerberg mindenesetre igyekezett kidomborítani a Facebookon megosztott videójában a változás pozitív oldalait.
"Itt az ideje, hogy visszatérjünk a gyökereinkhez a szabad véleménynyilvánítás terén. A tényellenőrzőket közösségi jegyzetekkel helyettesítjük, egyszerűsítjük a szabályzatainkat, és a hibák csökkentésére összpontosítunk. Alig várjuk ezt a következő fejezetet."
Az új szabályozás először az Egyesült Államokban lép életbe.