Hirdetés

Mégsem lehet majd eltávolítani a Windows 11 vitatott Recall funkcióját



|

Bár egy előzetes frissítés lehetővé tette a törlését, a redmondiak szerint csak egy bugról volt szó.

Hirdetés

Néhány héttel ezelőtt árulta el a Microsoft, hogy októbertől lesz elérhető a Windows Insiderek számára az igencsak megosztó Recall funkció, ami az eredeti tervek szerint első körben a vállalat Copilot+ gépein lett volna hozzáférhető. A minap újabb részletre derült fény az ellentmondásos funkcióval kapcsolatban.

A vállalat által májusban bemutatott Recall lényege, hogy a Windows működése során minden másodpercben egy képernyőfotót készít, ezzel monitorozva a felhasználót és annak tevékenységét. A fotókat ezt követően a mesterséges intelligencia veszi kezelésbe, ami az elemzés révén később olyan kérdésekre is válaszolni tud, melyek a felhasználó korábbi cselekvéseire vonatkoznak.

Hirdetés

Bár a Windows 11 legutóbbi frissítése arra utalt, hogy a gépekre előre telepített Recall könnyedén eltávolítható lesz, nagyon úgy tűnik, hogy nem ez a helyzet. A Deskmodder pár nappal ezelőtt lett figyelmes arra, hogy a Windows 11 24H2 előzetes KB5041865-ös számú csomagja tartalmazta azt a beállítást, melynek segítségével a felhasználók a Vezérlőpulton keresztül eltávolíthatták a Recallt.

A Microsoft a The Verge-nek adott nyilatkozatában azonban megerősítette: csupán egy hibáról van szó, amit hamarosan kijavítanak.

"Tudomást szereztünk egy olyan problémáról, melynek során a Recall funkció helytelenül jelent meg opcióként a Vezérlőpulton a »Windows-szolgáltatások be- és kikapcsolása« panel alatt. Ezt egy következő frissítéssel javítani fogjuk."

- nyilatkozta a portálnak Brandon LeBlanc, a Windows vezető termékmenedzsere.

Azt, hogy végül lesz-e lehetőség a Recall teljes eltávolításra, egyelőre nem erősítette meg a Microsoft.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.