Hirdetés

Már konkrét tervek vannak a Nemzetközi Űrállomás pályafutásának befejezésére



|

A SpaceX egy felturbózott DragonX-szel hozná vissza a légkörig, ahol a feleslegessé vált eszközök szokásos sorsát szánják neki.

Hirdetés

Bár még lehet néhány produktív éve, és szép pillanatai, de a Nemzetközi Űrállomásnak (ISS) lassan letelik a kiszabott ideje. Az eredeti tervek szerint már 2016-ban befejezték volna a használatát, de többszöri egyezkedés és hosszabbítást követően végül 2030-ra kell csak a szerződő országok utolsó asztronautájának is elhagynia a legendás objektumot.

A SpaceX a napokban jelentette be, hogy a sokat bizonyított Dragon űrhajó egy megerősített változatával készülnek visszahozni az ISS-t, hogy az űrkutatás hagyományainak megfelelően, egy légkörbe való visszatérés során teljesítse be végzetét. A több mint 4000 tonnás szerkezet, a tervek szerint előbb darabokra esik, majd elég nagyobb részben a légkörben.

Maradhatnak ugyan kisebb-nagyobb darabok egyben a Födet érésig, de ezek becsapódásának helye valahol a nyílt vízen fog megtörténni. Erre a feladatra azonban jelenlegi formájába nem alkalmas a DragonX, azt meg kell erősíteni több ponton is.

Hirdetés

A NASA még év elején bejelentette a SpaceX-szel megköttetett szerződést, melynek értelmében a költségek körülbelül 843 millió dollárra rúgnak majd. A cél érdekében módosított DragonX elegendő tolóerővel rendelkezik majd a küldetés végrehajtásához, melynek során pályára állítja a 30 éves monstrumot, és lezárja az űrkutatásnak egy jelentős időszakát.

Ehhez azonban a járműnek körülbelül 3-4-szer nagyobb teljesítményt kell nyújtania a szokásosnál, amihez nagyjából 6-szoros mennyiségű hajtóanyagra lesz szüksége. A nagy kihívást jelentő művelethez az űrhajónak szüksége lesz felújított, kibővített hajtóanyagtartályokra, hajtóművekre és hőtechnikai hardverekre, valamint egy sor kiváló szakemberre az átalakítások végrehajtásához.

A NASA a módosított DragonX indítását nagyjából másfél évvel a végső pályaelhagyási manőverek előtt tervezi. Miután az űrhajó dokkol az ISS-hez, hagyják, hogy az állomás pályája természetes úton módosuljon, amíg a jelenlegi 250 km-es üzemi magasságról 220 km-es magasságba süllyed a Föld felszíne felett.

Amint az űrállomás átlépi ezt a küszöbértéket, a felturbózott jármű egy sor manővert hajt végre, amelyek célja, hogy az űrállomás egy végső, biztonságos visszatéréshez szükséges pályára álljon. Bár a DragonX megérkezésekor az ISS-en tartózkodó utolsó "műszak" még ráér maradni hónapokig is, ezt fázist megelőzően már mindenkit evakuálni kell.

Az ISS-ből várhatóan viszonylag kevés fogja túlélni a Föld légkörével való találkozást, beleértve az ikonikus napelemeket is. Csak korlátozottan lesz lehetőség arra, hogy valamit a fenti dolgokból megőrizzenek az utókor számára. Az utolsó teherszállító járaton azonban biztos lesz helye pár ikonikus tárgynak

Az ISS történetének első momentuma még 1998-ra tehető, amikor egy orosz Proton rakéta pályára állította a Zarya vezérlőmodult. Ezt követően az indulásra még további két évet kellet várni, de megérte, hiszen azóta 270 űrhajósnak adott otthont hosszabb-rövidebb ideig, és nem utolsósorban a nemzetközi diplomáciai kapcsolatok legfőbb zászlóshajója volt az évek során.

A 2030-as leszerelésig várhatóan még számos kereskedelmi és nemzeti űrállomás kaphat helyet az alacsony Föld körüli pályán. A NASA már az ezen túli projekteken is gondolkodik, hiszen az Artemis program keretében még jövőre bevennék a Holdat, és a Mars kutatással kapcsolatosan számos emberes expedíciót helyeztek már kilátásba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.