Hirdetés

Magyarországra érkezik az egyik legnagyobb mobilgyártó



|

Végre hivatalosan is elérhetőek lesznek hazánkban a Vivo készülékei.

Hirdetés

A hét elején harangozta be a vezető kínai mobilgyártó, hogy hamarosan a magyar boltok polcain is megjelennek a készülékei - írja a Telex. Persze eddig is be lehetett szerezni Vivo okostelefonokat, de hivatalos forgalmazás híján alternatív megoldásokkal kellett megelégedniük azoknak, akik mindenáron ragaszkodtak a 2009-ben indult cég termékeihez.

A Vivo kezdetben csupán egy volt a kínai BBK almárkái közül, hasonlóan az Oppóhoz, a Oneplushoz és Realme-hez, ám időközben függetlenedett az anyavállalattól, és ez a lehető legjobb döntésnek bizonyult. Kínában tulajdonképpen piacvezetővé vált, de globális viszonylatban is a top 5-ben szerepel már, holott elsődlegesen az ázsiai piacra fókuszál, és mindössze néhány éve van csak jelen Európában.

Hirdetés

Sajnos a közlemény nem részletezte, hogy pontosan mikor kerül sor a hazai rajtra, de annyi biztos, hogy október végén már megjelennek a Media Markt, a Firstphone és a Bestbyte, a távközlési szolgáltatók közül pedig a Yettel kínálatában a V40, V40SE 4G, V40SE 5G és az Y28 modellek. Ugyanígy nem ismert még az egyébként kimondottan frissnek számító, 2024-es készülékek ára, de az Y28-ért vélhetően kevesebbet kérnek majd 100 ezer forintnál, és a V40-es széria tagjaiért sem kell majd 200 ezernél többet fizetnünk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.