Hirdetés

Kiszivárgott rajzok árulkodnak a Nintendo Switch 2 dizájnjáról



|

A következő generációs kézi konzol dokkolója is szerepel az illusztrációkon.

Hirdetés

A Nintendo a jelenlegi tervek szerint az aktuális pénzügyi év vége, azaz 2025. március 31-e előtt megejti a következő generációs, egyelőre Switch 2 néven emlegetett konzolja formális leleplezését. A pletykák persze továbbra sem apadnak: legutóbb például egy brazíliai újságíró hintette el, hogy akár már idén sor kerülhet az új Switch bejelentésére.

A napokban újabb szivárgás történt, amelyre ismét a Famiboards nevű fórumon került sor. Egy névtelen felhasználó rajzokat osztott meg az oldalon, melyek a Nintendo Switch 2-t és annak dokkolóját ábrázolják.

Hirdetés

Bár egészen egyszerű vázlatokról van szó, ezekből arra következtethetünk, hogy a Switch 2 dizájnja erősen hasonlít majd az elődjére. A dokkoló is megjelenik a rajzokon, amely láthatóan masszívabb és vastagabb lesz, mint a jelenlegi modell. A rajzok hitelességét később a neves szivárogtató, Nate the Hate is megerősítette. Azt állította, hogy "a tervezet megegyezik azzal, amit szeptemberben küldtek" neki.

A felszínre került információkat természetesen továbbra is érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen a Nintendo hivatalosan még nem erősítette meg a konzollal kapcsolatos részleteket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.