Körülbelül 175 millió évvel ezelőtt, a középső jura korszak elején a Tethys-óceán kelet-nyugat irányú hasadékának kialakulásával megkezdődött a Pangea szétomlása, mely végül a mai szárazföldek kialakulásához vezetett. Körülbelül 90 millió évvel ezelőtt nyerték el a földrészek mai formájukat és alakult ki jelenlegi elhelyezkedésük, ám az eddig is tudható volt, hogy mindeközben változatlanul mozgásban maradtak, és a helyzetük nem végleges.
Bár a folyamatok rendkívül lassan zajlanak, a világ egészen biztos, hogy más képet fog mutatni 10-20 millió év múlva. A 20. század eleje óta tudjuk már, a német meteorológus, Alfred Wegner munkája nyomán, hogy a jelenleg ismert kontinensek valamikor egy úgynevezett szuperkontinensben, a Pangeában egyesültek.
Amikor ez elkezdett szétesni, az egykori, egy darabból álló szárazföld már különálló részeit a töredezett tektonikai lemezek szépen lassan eljuttatták ma ismert helyükre. A 20. század első felében komoly vitákat kiváltó elmélet ma már tudományos konszenzusnak örvend a lemeztektonikai működések megismerése óta.
A tudomány fejlődése lehetővé teszi, hogy kutassuk a jövőnket, vagyis a múltbéli és jelenleg fennálló működések, folyamatok alapján következtetéseket vonjunk le a várhatóan bekövetkező dolgokról. Ebben nagy segítséget nyújtanak a bolygó várható jövőjét modellező számítógépes szimulációk is.
Mindezeket persze valamelyest befolyásolják az emberi tevékenységek is, de a döntő szó a természeté. Legfeljebb előrejelezni tudjuk a kőzetlemezek mozgását és kölcsönhatását óceánjainkkal, valamint másik földrészhez tartozó tektonikai lemezekkel, érdemben befolyásolni nem.
A Bangori Egyetem kutatója, Mattias Green oceanográfus elmélete szerint a Föld jelenleg egy erőteljes árapály által meghatározott időszakon megy keresztül, ami még körülbelül 20 millió évig fog fennállni. Ennek végeztével a szárazföldek ismét "útra kelnek", hogy további néhány tízmillió év után megint egy szuperkontinensben egyesüljenek.
Az "új Pangea" létrejötte után az óceáni medencék egy nagy egybefüggő víztömeget alkotnak majd az elmélet szerint. Ennek azonban feltételezések szerint jóval alacsonyabb lesz az árapály-energiája a mostaninál. Ez egy hosszútávú folyamat kezdete lesz, aminek következtében az óceánfenék oxigénhiányos állapotba kerülve, hosszú időre élettelenné válik majd, ami a pillangóeffektus ismeretében nem sok jóval kecsegtet a földi élet szempontjából.
