Hirdetés

Idén már nem frissül a Windows 10



|

A felhasználókat és a rendszergazdákat kímélnék az idei nehéz év után, a Windows 10 frissítések terén jövő januárban áll vissza a megszokott módba.

Hirdetés

A Microsoft bejelentette, hogy az idei évben több frissítés nem jön a Windows 10-hez, ugyanis ilyen téren szeretnének előre leállni az ünnepek miatt. Ennek értelmében nem lesz decemberben előzetes frissítés az operációs rendszerhez, a megszokott kerékvágásba majd 2021 januárban állhat vissza minden. 

A redmondi vállalat azt mondja, hogy ezzel a lépéssel a nehéz idei év után szeretne segíteni és pihenőt adni a felhasználóknak és a rendszergazdáknak. A távmunka a Microsoft szerint a dolgozókat és az IT-s csapatokat is kimerítette. 

Hirdetés

Az ünnepek alatt tehát takaréklángra kapcsolnak, és így a szokásos Patch Kedd is elmarad. Vagyis a Microsoft arra számít, hogy a következő hetekben nem lesznek komolyabb problémák. Így pedig már arra is megvan a magyarázat, hogy a legutóbbi csomag javítási listája miért volt olyan hosszú. 

Hasonló szünetet egyébként márciusban is tartott a Microsoft, akkor az online munkára átállást akarták segíteni. A mostani pihenő alatt pedig remélhetőleg sikerül majd minden hibát kijavítani, ami a Windows 10 20H2-ben felmerült, illetve a novemberi összegző frissítés telepítésével is sok PC-n volt baj. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.