Hirdetés

Huawei FreeBuds 6i teszt – se zaj, se meglepetések



|

Csupán egy-két helyen javítgatta új fülhallgatóját a Huawei, de ilyen áron ez is elég lehet a sikerhez.

Hirdetés

Nem izzadtak meg túlságosan a Huawei dizájnerei az új FreeBuds 6i tervezésekor - legalábbis nem a munkától, ugyanis a dizájn nem sokat változott az új TWS-típusú fülhallgató esetében. Ez azonban nem gond, ha egyszer valami bevált, akkor nem érdemes rajta változtatni, viszont a belső felépítés és a főbb komponensek tekintetében történt néhány fontos előrelépés, ami miatt a vonzó áron megjelent FreeBuds 6i érdekes füles.

A mai, modern TWS fülesek között külsőre egyre nehezebb különbséget tenni: az alapszintű, nem kimondottan jó hangzású modell szinte pont úgy néz ki, mint a 100 ezer forintos példány. A választást nehezíti, hogy szaküzletekben csak nagyon ritkán lehet ezeket kipróbálni, ezért érdemes a külső kialakítás mellett a technikai paramétereket alaposabban megvizsgálni, valamint természetesen keresni a TWS-teszteket, mint amilyen ez is.

Hirdetés

5-pontos fejlesztés

A kisméretű dobozban "lapos tojásként" köszönt a minden oldalán lekerekített, ovális alakú fülhallgató-tok. A csomagolásban ezen felül csak a legszükségesebbeket találod, úgy mint egy Type-A-Type-C töltőkábelt, valamint S- és L-méretű csereharangokat.

A mindössze 34 grammos fehér tok alján a töltőport, oldalt a párosító gomb található, elöl a Huawei felirat alatt pedig egy LED mutatja az aktuális működést (töltés, párosítás, lemerülés-közeli akku). A töltéshez vezeték nélküli technolódiát nem vethetsz be, kizárólag vezetékes töltés támogatott, ezzel nagyjából 1 óra alatt tudod teletölteni az 510 mAh-s akkumulátort.

A Huawei FreeBuds 6i kilapított szárú füldugói ismét egy kissé elfordítva kerültek a tokba, amiből könnyedén tudod kiemelni őket. A gond csupán az, hogy éppen úgy lettek elfordítva a tokban a füldugók, hogy a fülbe helyezésük előtt fogást kell rajtuk váltanod, ami kényelmetlen és ha éppen mondjuk rohansz a busz után, könnyedén ki is eshetnek a kezedből.

Az egyenként alig több mint 5 grammos füldugók ergonómiailag jók, kényelmesek és stabilan ülnek a fülkagylóban. Ez részben az új, vastagabb falú szilikonharangoknak is köszönhető, amelyek a passzív zajszűrés terén is jobban teljesítenek.

Odabent 11 mm-es, négymágneses driverek teljesítenek szolgálatot, sőt, a belső kamrakialakítás is megújult. Az aktív zajszűrést Intelligent Dynamic ANC 3.0-ának nevezte el a Huawei és ehhez új vezérlőchipet is készített - ugyanez található a cég FreeBuds Pro 3 modelljében is. Mindkét füldugóban 3-3 mikrofon dolgozik a hatékony zajelnyomáson, amely többféle üzemmódban is használható. Ez lehet teljes aktív zajszűrés, szimpla, passzív zajszűrés, valamint az Éberség üzemmód. A teljes zajszűrésnél négyféle szintet választhatsz, így az alapértelmezett dinamikus mellett a kényelmes, az általános és a ultra opciót is aktiválhatod. A cég adatai szerint a FreeBuds 6i a kategóriájában elérhető legjobb zajszűrésre képes, akár 27 dB-t is képes csillapítani a kéretlen zajokon.

Az aktív zajelnyomás természetesen az üzemidőre is kihatással van, így az ígért 8 óra 5 órára csökken. Ha visszateszed a tokjába a füldugókat, nagyjából 40 perc alatt töltődnek fel teljesen. Amennyiben ilyen visszahelyezésekkel számoljuk, az üzemidő maximálisan 35 óra lehet, ami aktív ANC-vel 20 órára csökken. Ez nagyjából átlagosnak tekinthető, inkább a középkategória felső szegmensébe helyezi a FreeBuds 6i-t.

A hangminőséghez nem csupán a megépítés és a hangszóró szükséges, hanem a megfelelő Bluetooth szabvány és a kodekek is. A Huawei új, Bluetooth 5.3-as fülese a kötelező SBC és AAC mellett az LDAC-t és az L2HC 2.0-át is támogatja. Sajnos AptX-nek semmilyen formája nincsen a listán, de az LDAC és az L2HC jó kodekek, ezekkel a Hi-Res Audio Wireless előírásoknak is megfelel a TWS fülhallgató. A modern szolgáltatásokról sem kell lemondanod a FreeBuds 6i-nél, így a multipontos kapcsolat mellett alacsony késleltetési mód és viselésérzékelés is elérhető. A tok értelemszerűen nem, viszont a füldugók IP54-es besorolásúak, vagyis úszni ne menj vele, de az izzadsággal nem lesz gondja és egy esőben sem kell azonnal a táskád mélyére süllyesztened.

Zene, játék, filmek

A Freebuds 6i-hez természetesen tartozik applikáció, a Huawei Ai Life appja. Ez minden szükséges beállítást tartalmaz, de telepítése nem egyszerű Androidra. Ehhez a Huawei weboldaláról kell sideloadolnod az alkalmazást, vagy AppGallery áruházat telepíteni. A Huawei Egészség app már a Samsung Galaxy App store-jában is elérhető, de sajnos az Ai Life-ra ez még nem igaz. A jó hír, hogy ha egyszer már telepítetted az appot, onnantól saját maga ügyel a frissességére.

A füles párosítása és beállítása egyszerű, semmiféle bökkenőre nem kell készülnöd. Az appban a töltöttség mellett láthatod a párosított eszközöket, a zajszűrés módját, valamint a hangzást is át tudod állítani előre beállított equalizer-profilok, vagy saját hanghatás szerint. Az applikációban módod van a vezérlési gesztusokat átvariálni, megkeresni az elkallódott fülhallgatóidat, valamint illeszkedési tesztet is futtathatsz. Ez utóbbit érdemes elvégezni, hogy tényleg hatékony legyen az izoláció. A frissítés mellett még az alacsony késleltetést aktiválhatod, valamint lekapcsolhatod a viselésérzékelést. Ha mobilod támogatja a HD-s BT-kodekeket, itt láthatod, hogy éppen melyiket használja a FreeBuds 6i.

Ennyiért nem rossz

Ahogy azt már cikkünk elején is említettük, a FreeBuds 6i kényelmes viselet. A füldugók ergonómiájára nem lehet panasz, tömegük kellően alacsony, az új szilikonharangokkal pedig stabilan "ülnek" a füledben a száras kialakítású dugók. A vezérlés sem nehéz, nem kell túl erősen koppintani a parancsokhoz.

A FreeBuds 6i a cég középkategóriás modellje, ezért olyan nagy szó, hogy mégis megkapta a legfejlettebb zajszűrést, sőt, új szilikonharangokat, drivert és belső kialakítást is. Ezek sokkal többet számítanak, mintsem az, hogy a külső nem igazán változott, vagy hogy például nincsen Qi vezeték nélküli töltés. Fanyalogtunk amiatt is a cikk elején, hogy 180 fokot forgatni kell a füldugókon, amikor kiveszed őket a tokból ahhoz, hogy a füledbe illeszthesd. Nos, ez tényleg zavaró, de megszokható, emellett pedig vigasztalódhatsz a  Hi-Res Audio Wireless tanúsítvánnyal, plusz a hozzá passzoló LDAC kodekkel.

Az applikáció beszerzése továbbra is kényelmetlen Androidon, viszont ha már telepítetted, használata egyszerű és minden fontos beállítást megtalálsz benne. A modern szolgáltatások mind megtalálhatók, az aktív zajszűrés szabályzása pedig ma már a középkategóriában is elengedhetetlen.

A technikai paraméterek tehát adottak a sikerhez, már csak a hangzás és az ár a kérdéses. A hangzás terén fejlerobbantó basszust ne várjon senki, a közepeket viszont jó érzékkel kiemelték a Huawei mérnökei, hogy általánosan jól hallható legyen mindenféle zenestílus. A magasak nem szólnak kristálytisztán, soha nem tudnak teljesen elszakadni a közepektől, de a kategória átlagát erőlködés nélkül hozzák. A FreeBuds 6i előnye a Hi-Res kodek mellett a szabadon állítható hangszínszabályzó - ezzel ízlésedhez igazíthatod a hangzást. Óriási színpadképre, szellős, de erőteljes hangzásra persze ne számíts a 11 mm-es driverekkel sem, de azért kellemetlen, rossz hangzásra sem kell felkészülnöd.

A zajszűrés valóban nagyon hatékony, már a passzív zajkizárás is meglepően jó, a teljes zajszűrés pedig a legtöbb, alsó- és középfrekvenciás zajt kizárja. A magasabb hangok, mint például a mechanikus billentyűzet kattogása ugyanakkor átszűrődik, ezzel nem tudott mit kezdeni a FreeBuds 6i. Telefonhívásnál érdekes módon kikapcsolt ANC-vel távoli, tompa dobozhangot érzékelt a hívott fél, viszont aktív zajelnyomásnál ez sokat javult - a fogadott hangminőséggel nem volt gond egyik esetben sem.

A Huawei FreeBuds 6i-nek van néhány apró hiányossága, érthető módon nem minden kényelmi extrát kapott meg, de összességében egy jól felszerelt, kényelmes, szerethető hangzású TWS fülhallgató, kategóriájában nagyon jónak tekinthető aktív zajszűréssel és hasznos szolgáltatásokkal. A háromféle színben (fehér, fekete, lila) elérhető FreeBuds 6i 39 990 forintért vásárolható meg.

HUAWEI FreeBuds 6i

Ár: 39 990 Ft
A FreeBuds 6i a cég középkategóriás modellje, ezért olyan nagy szó, hogy mégis megkapta a legfejlettebb zajszűrést, sőt, új szilikonharangokat, drivert és belső kialakítást is.
  • 11 mm-es driverek
  • SBC, AAC, LDAC, L2HC 2.0, BT5.3
  • 3 mikrofon/füldugó
  • aktív zajszűrés
  • érintéses, programozható vezérlés
  • dupla csatlakozás
  • alacsony késleltetés üzemmód
  • viselés-érzékelés
  • Illeszkedési teszt, hangszínszabályzó
  • Type-C csatlakozó
  • Ai Life app
  • Android és iOS támogatás
  • Fröccsenésálló kialakítás – IP54 (füldugó)
  • 2*55+510 mAh akkumulátorok
  • 35 óra üzemidő (kikapcsolt ANC-vel)
  • Hi-Res Audio Wireless
  • tok: 34 gramm , füldugó 5,4 g
PRO
  • kiváló passzív és aktív zajszűrés
  • jó hangzás
  • Hi-Res Audio Wireless
  • IP54
Kontra
  • a tok kialakításán lehetne javítani
  • az appot nehézkes beszerezni
  • a magashangokkal meggyűlik a baja
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8895
    [topic] => 1
    [group] => 15
    [gameinfo_name] => HUAWEI FreeBuds 6i
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 82
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2024-07-22 09:14:16
    [gameinfo_webpage] => https://consumer.huawei.com/hu/headphones/freebuds6i
    [gameinfo_tags] => huawei, freebuds 6i, tws, füles, fülhallgató, mobil, zenehallgatás, teszt
    [gameinfo_url] => huawei-freebuds-6i
    [gameinfo_pro] => kiváló passzív és aktív zajszűrés
jó hangzás
Hi-Res Audio Wireless
IP54
    [gameinfo_kontra] => a tok kialakításán lehetne javítani
az appot nehézkes beszerezni
a magashangokkal meggyűlik a baja
    [gameinfo_data] => 11 mm-es driverek
SBC, AAC, LDAC, L2HC 2.0, BT5.3
3 mikrofon/füldugó
aktív zajszűrés
érintéses, programozható vezérlés
dupla csatlakozás
alacsony késleltetés üzemmód
viselés-érzékelés
Illeszkedési teszt, hangszínszabályzó
Type-C csatlakozó
Ai Life app
Android és iOS támogatás
Fröccsenésálló kialakítás – IP54 (füldugó)
2*55+510 mAh akkumulátorok
35 óra üzemidő (kikapcsolt ANC-vel)
Hi-Res Audio Wireless
tok: 34 gramm , füldugó 5,4 g
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 39 990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A FreeBuds 6i a cég középkategóriás modellje, ezért olyan nagy szó, hogy mégis megkapta a legfejlettebb zajszűrést, sőt, új szilikonharangokat, drivert és belső kialakítást is.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 82
            [manufacturer_name] => Huawei
            [manufacturer_url] => huawei
            [manufacturer_link] => http://www.huawei.com/
            [link] => /gyarto/huawei
        )

    [link] => /termekinfo/huawei-freebuds-6i-8895.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => kiváló passzív és aktív zajszűrés
            [1] => jó hangzás
            [2] => Hi-Res Audio Wireless
            [3] => IP54
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => a tok kialakításán lehetne javítani
            [1] => az appot nehézkes beszerezni
            [2] => a magashangokkal meggyűlik a baja
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.9
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    8

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    8

  • Szoftver:

    7

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.