Hirdetés

Hivatalosan is bemutatkoztak a Huawei új megfizethető mobiljai



|

A kínai gyártó hamarosan több részletet is elárul a Nova 13-as termékcsaládról.

Hirdetés

A Huawei a minap bejelentette, hogy hamarosan két megfizethető, középkategóriás mobilt dob piacra. Érkezik a Nova 13 és a Nova 13 Pro, amelyek pontos részleteit október 22-én, egy dedikált esemény keretében ismerteti a gyártó. Néhány fontos információ azonban már az előzetesen közzétett képekből is kiderült, elsősorban a készülékek kamerarendszereivel kapcsolatban.

Ami biztos, hogy a Pro változat négy kamerával lesz félrevezetve, míg az alapmodell hátlapján egy háromkamerás rendszer kap majd helyet. A Nova 13 Prón egy nagyobb, pillér alakú szigeten helyezkendek majd el a szenzorok, valamint a két vakumodul.

Hirdetés

Bár a gyártó még nem árulta el az érzékelők pontos specifikációit, az már most kiderült, hogy az alapmodell egy 50 MP-es főkamerával érkezik. Ami a szelfikamerát illeti, a Nova 13 a szokásos kör alakú metszetet kapja, míg a Pro változat egy pirula alakú kivágással simul bele az előlapba. A szenzorok elvileg sokkal hatékonyabbak lesznek az előző generációhoz képest, valamint az AI-alapú képszerkesztő funkciók révén az utómunka is kényelmesebb lesz.

Kínában már mindkét mobil előrendelhető, a pontos árakat viszont ennek ellenére sem tudni. A Huawei mindössze annyit árult el, hogy a Nova 13 3000 kínai jen (155 ezer forint) alatt, a Nova 13 pedig 4000 kínai jen (206 ezer forint) alatt kerül majd a boltok polcaira.

Minden további részletre az október 22-ei eseményen derül fény, ahol a gyártó nagy valószínűséggel a HarmonyOS NEXT rendszerével kapcsolatban is elárul majd ezt-azt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.