Hirdetés

Hát persze, hogy létezik már Deadpool & Rozsomák dizájnú mobiltelefon is



|

Az új Marvel-film sikerének hullámait igyekszik meglovagolni a Xiaomi megfizethető készülékeiről ismert almárkája, a Poco.

Hirdetés

Nagyot megy a mozikban a minap debütált Deadpool & Rozsomák, e sorok írásakor már 211 millió dollár fölött járnak a 200 millióból forgatott szuperhősfilm jegybevételei, és ebben még nincs benne a vasárnapi összeg. Sejteni lehetett, hogy a Ryan Reynolds és Hugh Jackman karaktereire támaszkodó produkció képes lesz kirántani a gödörből a Marvel utóbbi pár évben gyengélkedő filmes univerzumát, nem véletlenül ragadta meg a lehetőséget például a Microsoft is hogy domború tomporú kontrollerekkel és tematikus Xbox Series X konzollal népszerűsítse a brandjét.

De nem a redmondiak voltak az egyedüliek, akik fantáziát láttak az együttműködésben, a Poco, a Xiaomi almárkája szintén előrukkolt egy, a film által ihletett termékkel, nevezetesen a Poco F6 Deadpool & Wolverine Editionnel. 

Hirdetés

A tematikus okostelefon létezéséről egy szivárogtató rántotta le a leplet még a héten, ezután nem sokkal Himanshu Tandon, a Poco India feje az X-en erősítette meg, hogy nem hírlapi kacsáról van szó. Cseppet sem meglepő módon piros színben pompázik a készülék a hátoldalán a két karaktert ábrázoló grafikával, egy Deadpool és a Poco logóval.

Noha limitált kiadásról van szó, a külsőségeket leszámítva mindenben megegyezik a készülék a sztenderd Poco F6 modellel. Ez 6,67 hüvelykes, 2712 x 1220-s felbontású, 120 Hz-en frissítő, 2400 nites fényerővel bíró AMOLED-panelt, Snapdragon 8s Gen 3 chipsetet, 12 GB RAM-ot, 512 GB tárhelyet, 50 MP-es, optikai képstabilizátorral ellátott elsődleges kamerát, 8 MP-es ultraszéles képalkotót, valamint 20 MP-es szelfikamerát jelent. A tartós működésről 5000 mAh-s akkumulátor dolgozik, amit 90 W-os, vezetékes gyorstöltéssel pumpálhatunk tele.

Már ha sikerül valahogy hozzájutnunk egy példányhoz, ugyanis arról egyelőre nincs hír, hogy az Indiában július 26-án forgalomba hozott speciális Poco F6 a nemzetközi piacokon is megméretné magát. Egyébként a készüléket 33 999 rúpiáért listázták, ami átszámítva körülbelül 146 500 forintot tesz ki.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.