Nem várt üzenet fogadta azokat a netezőket, akik magyar idő szerint szerda délután ellátogattak a webet lementeni és megőrizni hivatott Internet Archive (IA) oldalára: egy felugró ablak arról tájékoztatta őket, hogy az oldalt hackerek támadták meg, és sikeresen fel is törték.
Nem sokkal később Brewster Kahle, az IA alapítója is megerősítette a betörést, és elmondta, hogy a támadók egy JavaScript könyvtáron keresztül helyezték el az üzenetet az oldalon. Az értesítésben arra is utalást tettek, hogy a támadás során több mint 30 millió fiók adataihoz fértek hozzá. Később kiderült, hogy az adatszivárgás már korábban megtörtént, így elképzelhető, hogy a hackerek az akkor megszerzett információk segítségével jutottak be az IA rendszerébe.
Jason Scott, az IA levéltárosa és szoftverkurátora úgy gondolja, hogy az oldal túlterheléses (DDoS) támadás alatt áll.
"A bejegyzéseik szerint csak azért csinálják, hogy csinálják. Szimplán azért, mert megtehetik. Semmi nyilatkozat, semmi ötlet, semmi követelés"
- írta bejegyzésében.
Az SN_Blackmeta nevű fiókot létrehozó csoport az X-en azt állította, hogy ők állnak a támadás mögött, valamint bejelentették, hogy hamarosan - egészen pontosan a mai nap folyamán - újabb akcióra kerül sor. A fiók már májusban is beszámolt az IA elleni túlterheléses támadásokról, amelyeket Scott szintén megerősített, így könnyen lehet, hogy valóban ennek a csoportnak a tagjai felelősek a történtekért.
A rend egyelőre visszaállt, de ez még nem jelenti azt, hogy a támadások is véget értek.