Az olyan álhírek és az ezekből fakadó mémek valószínűleg már mindenkinek megvannak, miszerint a koronavírus miatti kijárási korlátozások következtében visszatértek a delfinek Velencébe, a jegesmedvék Moszkvába, a bölények Texasba, és a turulmadarak az Alföldre. Természetesen mindegyik efféle hír hoax, de az tény, hogy sok tekintetben segített a környezetnek a járványhelyzet, például a légszennyezés, vagy a zajártalom területén. Viszont volt olyan aspektusa is a dolognak, ami pont rontott egy kicsit a világon. Magyarázó cikkünkben belemászunk az internet energiaéhségének problémájába.
Az valószínűleg szintén senkinek nem okoz meglepetést, hogy az internetes forgalom erősen felpörgött a kijárási korlátozások hiányában, hiszen a barátokkal töltött esték, a koncertek, sportesemények és egyebek helyett az emberek a lakásaikba szorulva filmeket és sorozatokat streameltek, videókonferenciáztak, távmunkáztak és távtanultak, valamint online játékokkal múlatták az időt. Namármost, az internetet nem csillámpónik szárnyrebegtetésének halk zümmögése táplálja, szóval ha durván megemelkedik a nethasználat, az bizony az energiafogyasztást is felpumpálja.
A Netflix esetében például annak idején kiszámolták, hogy normál minőségen hat órányi videóstreaming nagyjából annyi károsanyag-kibocsátással jár, mintha egy autóban elpöfögnénk egy liter benzint. A számítás módja elég bonyolult, de alapvetően a videószolgáltatás mögötti adatközpontok energiafogyasztása nyomja rá leginkább karbonlábnyomát a bolygó szürkülő prérijére.
Más források szerint a jelenlegi, világszintű informatikai szektor teljes, éves karbon-lábnyoma megegyezik azzal, amit egy normál évben a világ teljes repülőgép-forgalma okoz.
Mennyit eszik a streaming?
Az internetes adatforgalomnak jelenleg körülbelül 80 százalékát teszi ki a videó. A streaming esetében pedig minden esetben az a hatalmas szerverpark "eszi" a legtöbbet, amely egyrészt a videós tartalmak tárolását, kódolását és elosztását végzi.
Egy 2015-ös kutatás szerint az adatközpontok 2030-ra a világ teljes energiafogyasztásának 13 százalékát teszik majd ki, és ez a globális széndioxid-kibocsátás körülbelül 6 százalékát okozza majd. Ezt a növekedést támasztja alá az EU által támogatott Eureca projekt is, amely feltárta, hogy az uniós országok 2017-ben 25 százalékkal több energiát fogyasztottak 2014-hez képest. És ezek mind "normális" éveket vesznek alapul, nem pedig olyanokat, mint a korona által fejbevágott, mindent online-ra terelő 2020, amelynek végén a tervezettnél is rosszabbak lehetnek a fenti számok.
Azt is vegyük hozzá a mostani számokhoz, hogy az informatikai igényszintünk úgy általában egyre gyorsabban növekszik. Tessék csak elképzelni, amikor mondjuk 30 éve egy betárcsázós modemmel akár öt percig is vártuk, hogy egy nagyobb felbontású (lásd VGA) képfájl leszenvedje magát a monitorunkra, ehhez képest pár éve már alapértelmezettnek vettük, ha 1080p filmeket streamelünk mobilneten a hegy tetején, és ma már a 4K-t is kezdjük cikinek érezni. A Moore törvényeként ismert fejlődési állandó a jelek szerint egyre kevésbé állandó, a felhasználók embertelen mértékű javulást várnak el a digitális szolgáltatásoktól, közben pedig a gyártók kezdenek beleőszülni és beleőrülni a sebességbe.
A gyártástechnológiai rohamtempó legutóbb az Intel esetében bosszulta meg magát, amikor a kisebb, és egyben energiatakarékosabb chipek fejlesztéséért folytatott versenyben átesett saját lábán. Márpedig a szakértők szerint a fenntartható számítástechnika és távközlés kulcsa az, hogy hiába várnak a felhasználók egyre jobb, szebb, gyorsabb, csillogóbb szolgáltatásokat, az ezek mögött álló technológiát közben egyre és egyre energiatakarékosabbá kell változtatni.
Miniatürizálás a Földért
Jelenleg nagyjából mindenki azzal próbálja energiahatékonyabbá tenni a berendezéseit, hogy évről évre (pontosabban úgy 2-3 évente, ha minden jól megy) igyekszik a berendezései alapjául szolgáló alkatrészeket egyre kisebbé és ezáltal egyre kevesebb áramfelvétellel képesek működni (oké, tudom, ez most nagyon baltával faragott okfejtés, de a lényege ez). Az viszont látszik, többek között az Intel példájából is, hogy ez nem igazán srófolható a meglévő módszerekkel a végtelenségig.
Az egyik lehetséges megoldás egy ausztrál kutatóközpont (ARC Centre of Excellence in Future Low-Energy Electronics Technologies - FLEET) fejlesztése, amely a jelenlegi, szilícium-alapú gyártás helyett új anyagot, nátrium-bizmutot használna félvezetőként, amely jóval kisebb áramfelvétel mellett is működhet. Ez a megoldás képes úgy áramot szállítani, hogy nincs mérhető ellenállás - ergo szinte nincs energiaveszteség. A kutatás eddig egy laza fizikai Nobel-díjat ért a csapatnak 2016-ban, és azóta a gyakorlati megvalósításon dolgoznak.
Mások szerint a hagyományos számítástechnika által felölelt feladatok egy részét lassan a kvantumgépekre kell bízni, amelyek a rájuk szabott számításokat sokkal gyorsabban végzik el a hagyományos alapokra építkező szuperszámítógépeknél. Bárhogy is, az informatika egyre több energiát fogyaszt, mivel mi magunk egyre több és egyre bonyolultabb informatikai szolgáltatás-mixet fogyasztunk. értelemszerűen ezt nem úgy kell (és nem is lehet) megfékezni, hogy mindenkinek megtiltjuk az internetezést, vagy megszabjuk a maximum napi másfél óra Netflixet: hatékonyabb gyártási és szolgáltatási módszereket kell kifejleszteni, hogy az egyre növekvő igényeket egyre kisebb karbon-lábnyom mellett lehessen kielégíteni.
