Elon Musk hamar elengedte a TikTok megszerzésének gondolatát, és inkább visszatért régi vesszőparipájához, az OpenAI "felszabadításához". Az amerikai politikában növekvő befolyással rendelkező dél-afrikai milliárdos néhány másik befektetővel együtt 97,4 milliárd dolláros (38,093 billió forintos) vételi ajánlatot tett a nonprofit OpenAI-ra, méghozzá azzal a szándékkal, hogy ismét "azzá a nyílt forráskódú, biztonságra összpontosító, a jót szolgáló erővé" tegyék, ami egykor volt.
A múlt idő oka az, hogy Sam Altman vezetése alatt az OpenAI létrehozott egy profitorientált leányvállalatot, ami lehetővé tette, hogy más befektetőktől, például a Microsofttól pénzhez jusson. Erre már azután került sor, hogy Musk kiszállt az OpenAI-ból, melynek alapítót tavaly be is perelte emiatt.
Altman az X-en reagált a 97,4 milliárd dolláros ajánlatra, és nemcsak elutasította azt, hanem még oda is szúrt egyet Musknak.
"Köszönöm, de nem. Esetleg megvesszük a Twittert 9,74 milliárdért, ha szeretnéd"
- utalt félreérthetetlenül arra, hogy a techmilliárdos irányítása alatt az eredetileg 44 milliárd dollárért megvásárolt, ma már X-nek nevezett közösségimédia-platform pár év alatt elvesztette az értéke bő háromnegyedét.
no thank you but we will buy twitter for .74 billion if you want
— Sam Altman (@sama) February 10, 2025
Ezzel szemben Open AI értékét körülbelül 340 milliárd dollárra becsülik most, ami jórészt a ChatGPT sikerének köszönhető. A chatbotot a vállalat legújabb, a hétvégi super bowl alatt sugárzott reklámszpotjában az emberiség legnagyobb hatású találmányaival, egyebek mellett a kerékkel és az elektromossággal állítja párhuzamba.
Musk erre csalónak nevezte Altmant, és megosztott egy videót az OpenAI vezérének szenátusi meghallgatásáról.