Hirdetés

Elon Musk az X-felhasználók adataival tréningezni saját mesterséges intelligenciáját



|

A Grokra vonatkozó alapértelmezett adatgyűjtési beállítás uniós jogszabályt sérthet.

Hirdetés

Tavaly novemberben az Elon Musk által alapított xAI is beszállt a mesterséges intelligenciát övező versengésbe, és bemutatta saját megoldását, a Grok nevű AI-csevegőt. Nemrégiben számoltunk be arról, hogy hamarosan jókora lendületet vehet a chatbot fejlesztése, ám a mostani fejlemények alapján erősen kérdéses a technológia jövője.

A minap kiderült, hogy Musk az X (korábbi Twitter) közösségi médiaplatformon a felhasználók adatainak segítségével trenírozza a chatbotját. Ha minden igaz, az erre irányuló beállítás alapértelmezés szerint be van kapcsolva, ez pedig uniós jogszabályt sérthet.

Hirdetés

Az adatgyűjtésre utaló jelekre az X beállításainak mélyén lett figyelmes néhány felhasználó, akik egy bepipált jelölőnégyzet mellett az alábbi szöveget találták:

"Engedélyezi, hogy a bejegyzéseit, valamint a Grokkal folytatott interakcióit, inputjait és eredményeit felhasználják [a chatbot - a szerk.] tanításra és finomhangolásra."

A beállítás komoly gondokat jelenthet a platform számára, hiszen sértheti az EU általános adatvédelmi rendeletét (GDPR). Tudniillik a törvény korlátozza a vállalatokat abban, hogy az adatgyűjtést a felhasználók tájékoztatása és egyértelmű opt-out lehetőség biztosítása nélkül hajtsák végre.

A hírek időközben az X európai adatvédelmi felügyelőjéhez, az ír adatvédelmi bizottságához (Data Protection Commission, DPC) is eljutottak, akik "meglepődtek" a platform lépésén. A felügyelőszerv felvette a kapcsolatot az X-szel - jelenleg válaszra vár, de addig is nyomon követi a történéseket.

Rajtuk kívül az Európai Digitális Jogok Központja (NOYB) is elég jó esélyt lát arra, hogy a beállítás megsértette a szóban forgó törvényt. 

"Az X-nek megfelelően kellett volna tájékoztatnia a felhasználókat, és beleegyezést kellett volna kérnie."

- nyilatkozta a bécsi székhelyű nonprofit szervezet a TNW-nek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.