Akik most letekintenek asztali számítógépükre vagy épp a nappaliban meglátják a tévé mellett akkurátusan kialakított, de még üres játékkonzolpolcot, azok minden bizonnyal bosszúsak a hosszú hónapok óta húzódó vásárlási anomália miatt. A helyzet az, hogy tavaly még egészen világosnak tűnhetett a globális pandémia okozta gazdasági sokk és az ehhez kapcsolódó rendszerbeli kellemetlenségek.
Tudhattuk, hogy rendkívül speciális évet próbál mindenki túlélni valahogy, ilyenkor pedig az ember hajlamos együttérezni még olyan idegenekkel is, akikkel egyébként a veszélyhelyzetektől mentes világban vélhetően nem is találkozna, nem létesülne sem magán-, sem üzleti kapcsolata. A hónapok azonban csak teltek és teltek, és egyre több érthetetlen, logikátlan, ezáltal pedig kellemetlen eseménnyel szembesülhettünk. Új videokártyát vásárolnál? Esélytelen. Akkor inkább játékkonzolra voksolnál? Mindhiába. Itt tartunk 2021 tavaszán.
Biztos a Covid19 a hibás?
Egy évvel ezelőtt a többség erre a kérdésre igennel válaszolt volna. Elég sok minden történt azonban azóta, és a vállalatoknak is volt idejük alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, miközben a végfelhasználók egyre kevésbé megértők a sűrűn puffogtatott üres kifogásokkal szemben. Mondjuk ki, a Covid19-re hivatkozni még mindig divat az üzleti életben: egy egyszerű számla kiegyenlítésének csúszásakor is megjelenik, mint indok, vagy épp a vágyott és már jó ideje megrendelt, ámde rettenetesen sokat késő termék kapcsán is az első három magyarázat között szerepel.
Arra most nem térnénk ki, hogy mennyiben etikus felhasználni a világszintű egészségügyi krízist a puszta üzleti térfeleken zajló meccsekben úgy, hogy valójában nem ez az ok áll a háttérben, de arról mindenképp érdemes beszélni, hogy az e-kereskedelem egyébként kiugró tavalyi teljesítménye milyen, a megszokottól elrugaszkodott cselekvési mintákat hozott magával mindennapjainkba.
Az otthoni munkavégzésről és a digitális oktatásról készült több kutatás megmutatta, hogy bizonyos szórakoztatóelektronikai eszközökre, illetve a kikapcsolódást segítő szolgáltatásokra jóval nagyobb igény mutatkozott a korábbinál. És itt nincs szó a grafikonon tüskeszerűen ábrázolt, csupán egy szűk időszakra vonatkozó kiugrásról, bizonyos termékcsoportok esetében kielégíthetetlen keresletet prognosztizálnak az év egészére.
A különböző piacok pedig ehhez igazodnak, mindenféle központi beavatkozás nélkül igyekeznek olyan formát felöltetni, amiben továbbra is megfelelő eredményesség mellett lehet létezni. Valahol itt kezdődik el a nyerészkedők története, bár gyorsan hozzátesszük, hogy ez a kör, illetve maga a tevékenység egyáltalán nem új, csak a tavalyi évben a mentálisan kifáradt és kiélezett vásárlói réteg azonnal kiemelte őket mint a kapitalista-globalista világ legaljasabb és büntetni való elemeit.
Emberek ők is, vagy ez most nem számít?
Erre a kérdésre tényleg nem egyszerű válaszolni. Maga a tény, hogy bizonyos termékeket úgy kínálnak sokszoros áron, hogy pontosan tudják és értik, miért tehetik ezt meg, kvázi kihasználva az igen szeszélyes gazdasági környezetet, elsőre mindenképp elítélendő. Ugyanakkor érdemes higgadtan kielemezni a tünetet, és tartózkodni az általánosítástól.
Ha valaki a tavaly novemberi megjelenéskor rendelt hazánkban egy PlayStation 5 konzolt az amerikai nettó fogyasztói ár alapján, de kiakadt a magyar adószabályoknak és az árfolyamváltozásoknak köszönhető, a szimpla USD-HUF átváltásnál jóval magasabb áron, jogtalanul titulálja nyerészkedőnek az adott kereskedést. Ha viszont egy nála szerencsésebb felhasználó még a karácsonyi időszakban átvehette a next-gen portékát, és azt azonnal, pofátlanul túlárazott módon meghirdette valamely apróhirdetési oldalon, netán még licitre is bocsátotta, ekkor már kap némi alapot a kifejezés használata.
De tényleg az egyszeri vásárló az, aki ezzel a tevékenységével torzítja a piacot? Egyáltalán nem, ezúttal is a nagy játékosok azok, akik vélhetően sokat csuklanak, annyit emlegetik őket a pórul járt vásárlók.
Frissen alapított cégek, mikrovállalkozások és pár lelkes programozó, akik botok segítségével másodpercek alatt képesek rátenyerelni olyan készletekre, amelyek egyébként nappalikban, játékszobákban landoltak volna.
Ne aggódjon senki, a célállomás nem fog változni így sem, csupán belép az értékesítési láncba még egy résztvevő, aki kizárólag a saját hasznáért küzd. Ez az egyetlen prioritás; mindegy, mi a termék vagy szolgáltatás, a cél a profit és az ehhez szükséges kínálati oldal megszerzése.
Felmerülhet a kérdés, hogy nincs-e valamilyen belső piaci vagy nemzetközi szabályozás az ellen, hogy indokolatlanul magas árszintre kerüljenek bizonyos termékcsoportok. Nos, bizonyos piaci felügyeleti metódusok tudnak működni, elég, ha csak az előre megbeszélt és fixált árakkal kapcsolatos versenyhivatali büntetésekre gondolunk, de alapvetően szabadkereskedelmi szellemiség mentén a rendszerben van helye olyanoknak, akik úgynevezett "second-hand" platformokon kötik az óriási bizniszeket. Ha nagyon utcai nyelven akarunk fogalmazni, akkor előhúzhatjuk azt az irtó közhelyes mondást, hogy "mindent annyiért lehet eladni, amennyiért megveszik". Márpedig ezzel sokan érvelnek, még ha emiatt át is esünk a ló túloldalára.
Árral szemben úszni
A vásárlásra kiszemelt termék árát egy életre megszoktuk jegyezni. Egyrészt mert akkor, abban a pillanatban forintra pontosan annyival lesz könnyebb a pénztárcánk, másrészt ha informatikai eszközről van szó, akkor a használtcikkpiaci értékesítésekor egy jó kiindulási alap lehet. Nos, az elmúlt pár hónapban ezeket az árcédulákat úgy tudtuk csak memorizálni, hogy egyébként nem vettünk semmit. Mert vagy nem volt elérhető, csak kvázi kirakatba helyezve csábította a vevőket az adott termék, vagy olyan árszintre került, amin csak nevetni és/vagy siránkozni lehetett.
Érdemes azonban tisztázni, hogy az egyes csatornákban mi okozza az áremelkedést. A videokártyák piacán látható történések miatt mára lényegében mindenki nyerészkedővé vált a játékosok szemében; kereskedők, bányászok, használtcikkpiaci árusok, kivétel nélkül mindenki. Sőt, az Nvidiának azt is sikerült elérnie, hogy a komplett vállalatot utálják amiatt, mert kiderült, hogy több százmillió dollárt keresett a cégcsoport csak a bányászok kiszolgálásával.
Ez utóbbi hírt nyilván felkapta a szaksajtó, ám azt a kereskedőt, akitől egyébként évek óta vásároltunk, nem feltétlenül kell megbélyegezni azért, mert alkalmazkodni próbál az aktuális piaci helyzethez. Nézzük egy videokártya tipikus ellátási láncát: gyártó-regionális/országos képviselet-nagykereskedelem-kiskereskedelem-végfelhasználó. A kezdőpont önmaga már többelemű árképzéssel operál, hiszen nála keletkezik a gyártási, csomagolási, logisztikai költség, amire rakódnak még terméktámogatási és marketingköltési százalékok, illetve maga a haszon is.
A grafikus vezérlő árával innen kezdhet el dolgozni a következő két állomás a folyamatban, további százalékok rakódnak az árra, illetve esetünkben elérkezik a devizaátváltási fázis és a helyi forgalmi adó felszámítása. A kereskedői folyamat végén a kiskereskedő jön a saját hasznának beépítésével, amiből fenntartja az alkalmazotti csapatot, a boltot, a webshopot és az értékesítéshez szükséges egyéb szolgáltatásokat. Ráadásul a helyzetéből fakadóan olykor olyan feltételekkel kell átvennie egyes márkák termékeit, amelyek nem feltétlenül kedveznek a nyereségesség fenntartásának.
A nagykereskedői szint dönthet például úgy, hogy akkor ad el grafikus vezérlőt partnereinek, ha egyéb, "raktárban ragadt" hardvert (alaplapot, processzort, perifériákat) is értékesíthet vele. Aki ezt nem vállalja, egyszerűen nem kap videokártyát. És ez csak egy példa a teljes láncon végigfutó, nem egészen fair üzletpolitikára.
Mit lát ebből a végfelhasználó? Semmit, csak a hihetetlen mértékű drágulást, és nem érti, hogy lehet az, hogy egy éve még féláron volt minden.
Persze okokat is lehet sorolni a változásra: gyártási és logisztikai problémák, késlekedések, hiányosságok, romló árfolyamkülönbség, növekvő áralapot felszorzó fix adó, infláció és a helyi küzdelem az életben maradásért. Nyerészkedésnek tűnne? Nem az, és a felvázolt működés miatt a pozitív irányú változás is lassú lesz.
Akiket tényleg utálni lehet
Mindig lehet találni fekete bárányt - egy részüket viszonylag könnyen, a többiek azonban a háttérben, csendben talicskázzák el a pénzhalmokat. Annak, aki emlékszik a PlayStation 5 és az Xbox Series X tavalyi megjelenésével kapcsolatos hírekre, olyan összegek ugorhatnak be, mint például 65 ezer dollár egy PS5-ért. Mindez az eBayen, ahová az első tulajdonosok szinte azonnal feldobták friss szerzeményüket.
Az ehhez hasonló hirdetésekre érkező reakciók rögtön érdekessé váltak bizonyos üzleti körök számára is, akik emberi erővel és botok segítségével foglaltak, vásároltak, majd értékesítették tovább a szinte érintetlen csomagokat öt-tízszeres árakon. De nem kell feltétlenül az észak-amerikai kontinensig mennünk, hazánkban is láthattunk több, tipikus apróhirdetést, amiben több darabot már-már boltként ígért az avatár mögé bújó felhasználó. Mindezt úgy, hogy a Microsoft és a Sony a karácsonyi szezonban próbálta megnyugtatni a közösséget és átadni némi információt a várható készletmennyiségekről. Nos, ezek a hangok azóta elcsendesedtek, a piactereken történő bontatlan állapotú értékesítések azonban megmaradtak, de az is igaz, hogy az extremitás szintjéről lejjebb, földközelibb árakhoz tértünk vissza.
A PC-s gamerközösségről elmondható, hogy nagyon ki van hegyezve a bányászokra, ám jóval összetettebb a probléma, és több külső tényező is befolyásolja a végső árazást. Annak, aki hónapok óta szeretne új videokártyát vásárolni, vélhetően már nem is konkrét személyekkel vagy kereskedelmi tényekkel van gondja, hanem egyre inkább egy nagy globális összeesküvés-elméletben kezdhet el hinni. Mert hogy is lehet az, hogy mind a mai napig nem sikerült helyreállítani azt a bizonyos félvezetőhiányt, ami nemcsak a számítástechnikai alkatrészek ellátottságát limitálja, hanem egyéb iparágakra is súlyos hatással van?
Több mint egy év telt el a nyugati világot érintő pandémia kitörése óta, a távol-keleti országok ráadásul bevallásuk szerint elképesztően sikeresen kezelték a vírushelyzetet, és a gazdasági visszaállás elvileg fokozatosan halad előre.
Valamiért mégsem enyhülnek a gyártási nehézségek, sőt egyre több vállalat nyilatkozza, hogy várhatóan egészen 2021 végéig nem javul a helyzet.
Marad az áldatlan állapot
Ahogy az a kriptoőrület kapcsán is sokak fejében megjelent, mint gondolat, és akár most is érvényes lehet: érdemes vajon beszállni? Erre nehéz válaszolni, mert ahogy mi, úgy sokan mások is csupán a klasszikus kikapcsolódási lehetőségeket keresik, de más, alapvetően nem szórakoztató, hanem munka jellegű tevékenységeknél sem arra fókuszálunk, hogyan generálhatunk eladást IT-javainkból.
De az is tény, hogy aki két éve újonnan vásárolt grafikus vezérlőt, most úgy tudja továbbértékesíteni azt másoknak, hogy egy forintot sem veszít a kezdeti beruházáshoz képest, sőt szerencsés esetben még kereshet is rajta. Ez pedig elgondolkodtató lehet azok számára, akik több hónapja anyagi bizonytalanságban élnek. Létezhet-e tehát az etikus nyerészkedő mint fogalom? Érezni az ellentétet a kifejezésben, de ha valaki csak igazodik a jelenhez, és nem mások ellehetetlenítésére és piaci kontrolljára játszik, akkor talán elfogadható.
Technikailag bőven kereshetünk egy olyan üzleten, amin egyébként csak veszítenénk, ez pedig inkább számít kellően tudatos üzleti viselkedésnek, mintsem cinikus piaci szőnyegbombázásnak és haszonszerzésnek.
Ha tetszett a cikk, akkor vedd meg a 2021/05-ös PC World magazint, amiben még több ilyet találsz, ráadásul ajándékba adunk mellé értékes szoftvereket és egy PC-s játékot is.
