Hirdetés

Bemutatkozott a Samsung Galaxy Z Fold6 és Z Flip6, de új Buds és Watch készülékek is jönnek



|

Szögletesített hajtogatható telefonok, továbbfejlesztett órák és átdizájnolt, elegánsabb fülhallgatók érkeznek hamarosan.

Hirdetés

Hagyományosan az év elején tartja a Samsung a Galaxy S termékek bemutatóját, majd a nyár folyamán villantja meg a Z széria új tagjait, meg azokat a kiegészítőket, amikkel még többet hozhatunk ki csúcskategóriás okostelefonjainkból - idén sincs ez másképp. Természetesen az AI itt is mindent sokkal jobbá tesz, de nem csak emiatt lehet érdemes a július 24-én debütáló hajtogatós mobilok valamelyikét választani. 

Samsung Galaxy Z Fold6

A gyártó hajtogatós csúcskészülékének dizájnja kissé megváltozott: eddig lekerekítettek voltak a képernyők szélei, most viszont az egész dizájn szögletes, így nagyobb lehet a kijelzőterület, és védettebb a készülék az ütődések ellen. A Dinamikus AMOLED 2X fedlapi képernyő nőtt, már 6,3"-es, ami nem nagy ugrás a korábbi 6,2"-hez képest, de ilyen apró változtatásoknak is tudunk örülni. A belső kijelző változatlanul 7,6"-es, és mindkét megjelenítő , 1~120 Hz-en frissít. A Fold6 egy kicsit vékonyabb lett (1 mm-rel), és gyakorlatilag nincs rés a két képernyőfél között, ha összehajtjuk. Tömege 253 grammról 239 grammra csökkent, alig nehezebb, mint az S24 Ultra. Kamerái nem változtak, pontosan ugyanazt a szettet kapjuk, amit a Z Fold5-nél is: hátul 50 MP + 12 MP + 10 MP, elől 10 MP-es szelfikamera és 4 MP-es kijelző alatti helyezkedik el. Továbbfejlesztették a hűtőrendszerét, nagyobb lett a párakamra.

Bár RAM-ból is ugyanúgy 12 GB-tal gazdálkodik, tárhelyből pedig 256 GB, 512 GB és 1 TB közül választhatunk, természetesen a legmodernebb Qualcomm processzor, a Snapdragon 8 Gen 3 Galaxyra tervezett változata dolgozik benne. Akkumulátorának kapacitásán nem változtattak. Por- és vízállósága IP48-as, édesvízben 1,5 méter mélységig 30 percen át kívül tartja a folyadékot, és 1 mm-nél nagyobb szilárd tárgyak nem juthatnak bele.

Aki lecsapna egyre, ködös ezüst, rózsaszín, illetve tengerészkék színekből válogathat, és kapacitástól függően 829 990 Ft-ot, 879 990 Ft-ot vagy 979 990 Ft-ot kell áldozni a vásárlásra.

Hirdetés

Samsung Galaxy Z Flip6

A Flip6 ára jóval barátibb: 499 990 Ft-ba kerül a 246 GB-os, és 549 990 Ft-ba az 512 GB-os változat. Sem főképernyője, sem a fedlapi kijelzője nem változott a Flip5-höz képest, maradt kívül a 60 Hz-es frissítés is. Ugyanakkor a hátlapi kameránál a széles látószögű szenzor már 50 MP-es, ez kíséri a 12 MP-es ultraszéles lencsét. Ebben is a Snapdragon 8 Gen 3-at találjuk, a RAM 8 GB-ról 12 GB-ra nőtt, az akkumulátor pedig 3700 mAh helyett 4000 mAh kapacitású. IP48-as a por- és vízállósági besorolása, így miképp a Fold6, úgy ez is 30 percig bírja 1,5 méter mélyen, és 1 mm-nél nagyobb szemcsék nem kerülhetnek bele. A hűtés itt is fejlődött: a Flip6 is párakamrát használ. Ködös ezüst, sárga, kék és menta színek közül válogathatunk majd.

Az AI-nak köszönhetően - amiről alább még többet írunk - a Flip külső kijelzőjén minden korábbinál több widget jelenhet meg, gyorsan válaszolhatunk SMS-ekre a telefon szétnyitása nélkül, és akár azt is beállíthatjuk, hogy az aktuális időjárás, napszak szerint jelenjen meg valamilyen effekt. Generáltathatunk saját hátteret, és elmozgathatjuk az órát, hogy ne legyen útban. A FlexCam automatikus zoom funkciója követi az alanyt, akár 3x-osan is rá tud zoomolni, ha hátrébb lép.

Samsung Galaxy AI

Természetesen a Z Fold6-on és Z Flip6-on is elérhető lesz számos AI-funkció. Jön például a Jegyzetsegéd, amivel akár diktált vagy rögzített beszédet is szöveggé alakíthatunk, majd azt summáztathatjuk vagy fordíthatjuk, formázhatjuk, és ugyanígy tehetünk PDF-ek szövegeivel is. A Létrehozó (Composer) funkció kulcsszavak alapján generál szöveget e-mailhez vagy közösségi felületekre, akár a korábban a felhasználó által közzétett posztokhoz igazítva a megfogalmazást. A Vázlatból műalkotás (Sketch to Image) segítségével a gyorsan felskiccelt rajzainkat automatikusan kiszíneztethetjük, azokat felturbózhatjuk. Természetesen a Gemini szolgáltatásait is elérhetjük majd, például kereshetünk bekarikázással.

Mókás, a hajlíthatóságot kihasználó funkció a Tolmács, ami úgy fordítja a beszédet, hogy a velünk szemben ülő az általa választott nyelven látja a mondandónkat a felé néző kijelzőn, mi pedig a készülék másik oldalán ülve olvashatjuk, hogy ő mit mond, legyen az akár egy Z Flip6, akár egy Z Fold6. Az Élő fordítás telefonhívásokat is automatikusan fordít. Kezdetben ez sem tud majd magyarul, de 2025-ben megtanul a nyelvünkön.

Lesz továbbá utólagos felvétellassítás, portrégenerálás, és még ki tudja, mivel állnak elő a Galaxy AI fejlesztői a közeljövőben.

Samsung Galaxy Buds3 és Buds3 Pro

Három év elteltével érkezik a Buds2 utódja, a 69 990 Ft-os Buds3, ami teljesen más dizájnt kapott - van például szára, ami a Pro modell esetében még világítani is tud, így adva visszajelzést az állapotáról. Az ezüst és fehér színben választható, nagyon elegáns Buds3 4,7g-os, könnyebb, mint elődje, viszont tokja egy kicsit nehezebb, 43,4g-ot nyom. 1-utas, 11mm-es dinamikus sugárzó adja a hangot, és 3 mikrofon rögzíti. Megfelelő készülékekkel (S23-tól, Z Fold5-től, Z Flip5-től, Tab S9-től) felfelé 24 bit/96 kHz hangminőséget élvezhetünk, aktív zajszűrés mellett. A fülhallgatókban 48 mAh-s akkumulátor van (61 mAh volt a Buds2-nél), a töltőtok pedig 515 mAh-s, így egy töltéssel és zajszűréssel zenehallgatásnál 5 órán át, zajszűrés nélkül akár 6 órán át bírja, de a tokkal további 19 és 24 óra adható hozzá az üzemidejéhez. Ha beszélgetünk is vele, az üzemidő rövidülhet 3,5, valamint 4 órára (+14,5 és 16 a tokkal). A fülhallgató IP57-es víz- és porállósági besorolást érdemelt ki.

A 99 990 Ft-ba kerülő Buds3 Pro annyival tud többet, hogy gumiharang segítségével vezeti a hangot hallójáratunkba, amit egy 2-utas, 10,5mm Dynamic dinamikus mélysugárzóval és egy 6,1mm-es magassugárzóval tökéletesít. Az aktív zajszűrés (ANC) a környezeti hangokat is felismeri, különbséget tesz a beszéd és a zajok között, a sziréna hangját beengedi, de a munkagépekét nem. A fülhallgatók 53 mAh-sok, így ANC-vel 6 órán át bírják a tartalomfogyasztást, nélküle 7 órán át, a tokkal pedig 20 vagy 23 órát tehetünk még hozzá. Beszélgetésnél 4,5 óra és 5 óra a várható üzemidő, 15,5 és 17 óra plusszal.

Ezen is elérhető lesz a Tolmács, ami élőben fordít szöveget (ám magyarul így sem tud), valamint a Hangparancs, mely figyeli, mit mondunk, és ezzel vezérel különféle funkciókat.

Samsung Galaxy Watch7 és Watch Ultra

Aki a Watch7 Prót keresi, helyette a Watch Ultrát találja - a Samsung okosóra-szériája egy igazán profi modellel bővül. De kezdjük a kisebb, átlagfelhasználóknak szánt variációval.

A Watch7 40mm-es és 44mm-es méretben lesz elérhető, előbbi zöld vagy krém, utóbbi zöld vagy ezüst színben. Kijelzője zafírkristály Super AMOLED, mely 480x480-as vagy 432x432-es felbontású. A kisebbe 300 mAh-s, a nagyobba 425 mAh-s akkumulátor került, a működést az 5-magos, 3 nm-es Exynos W1000 processzor biztosítja 2 GB memória és 32 GB tárhely kíséretében. 5ATM és IP68-as hitelesítés jelzi a tartósságát. A kisebb modell 129 990 Ft-ba és 149 990 Ft-ba kerül attól függően, szükségünk van-e Bluetoothra vagy LTE-re, a nagyobb 139 990 Ft-ért és 159 990 Ft-ért lesz kapható.

A Watch Ultra ezzel szemben egy méretben lesz kapható: 47mm-es tokot kell a csuklónkra erősíteni. Processzora és RAM-ja ugyanaz, de akkumulátora jóval erősebb, 590 mAh-s. 10ATM + IP68-as besorolású, lehet vele tengerben úszni, túrázni, extrém időjárási körülmények között sem fog minket cserben hagyni. Ezért 279 990 Ft-ot kell majd fizetnünk, és titánezüst, titánszürke, valamint titánfehér színekből válogathatunk.

Az elvárható szenzorok és csatlakozást segítő technológiák mind megvannak a Watch7-nél és a Watch Ultránál egyaránt: Bluetooth 5.3, LTE, Wi-Fi 2.4+5 GHz, NFC, GPS(L1+L5), Glonass, Beidou, Galileo.

Samsung Galaxy Ring

Szó esett továbbá a Samsung Galaxy Ringről, ám ez Magyarországon első körben nem lesz elérhető, sőt, csak néhány piacon kerül majd forgalomba, feltehetően kísérleti jelleggel. Az egészségünket figyelő eszköz könnyű, kényelmes viselni, 10ATM a vízállósága, és 5-ös fokozatú a titánborítása. Akár hét napig bírja egy töltéssel, de gyorstöltőtokja sokat tud lökni rajta. Képes alvást vizsgálni, ciklust követni azoknál, akik menstruálnak, figyelni az energiaszintünket az alvás, az aktivitás, az alvási pulzusszám, valamint ennek változása alapján, és tippekkel segít egészségünk javítása érdekében. Van benne pulzusfigyelő is, felismer edzéseket, illetve tud olyan mozdulatokat figyelni, mint a csippentés, így fotózhatunk vele, és ébresztőt állíthatunk. Három színben (titánfekete, titánezüst, titánarany), kilenc különböző méretben teszik majd elérhetővé.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.