Hirdetés

A világ első hidrogénüzemű luxusgépe képes függőleges fel- és leszállásra is



|

A környezetbarát svájci gyártmányú repülőt kevesebb mint 200 000 forintból lehet teletankolni.

Hirdetés

A svájci Sirius Aviation megalkotta a világ első hidrogén hajtású luxusrepülőjét. Az 1850 kilométeres hatótávolságra képes, csendes, környezetbarát gépnek számos olyan tulajdonsága, képessége van, ami miatt méltán számíthat sikerre a közeljövőben.

A Sirius Jet a kabin túlnyomásának köszönhetően 9100 méteres repülési magasságot is képes tartani, utazósebessége pedig 520 km/h. Az innovatív luxusgépet összesen 28 hatómű tartja a levegőben, melyből 20 a szárnyakon helyezkedik el. Ezek nem rendszerben, hanem individuálisan működnek, hogy ha véletlenül bármelyik is meghibásodna, a többi ugyanúgy ellássa a feladatát.

A komolyabb zajterheléssel nem járó működés viszonylag olcsón biztosítható, hiszen mindössze 500 dollárba (190 000 forintba) kerül teletankolni. A jármű működésének különlegessége, hogy képes függőlegesen fel- és leszállni, így akár egy épület tetejéről is indulhat vagy landolhat oda.

Hirdetés

Emellett a városi használatot támogatja az is, hogy 90 százalékkal csendesebb, mint egy helikopter. Ez az elektromos motoroknak köszönhető, amikkel a gép működés közben 60 decibelnél is kisebb zajt bocsát ki magából. Ez a legújabb technológiákhoz képest is elképesztő eredmény, hiszen ennél még egy fűnyíró is hangosabb.

Az alapmodell (Sirius Businnes Jet) csupán háromüléses, de készül egy ötüléses változat is, ennek azonban a hatótávolsága is kisebb lenne valamelyest. A Sirius Millenium Jet a nagyobb kapacitásért cserébe valamivel rövidebb, 1050 kilométeres távolság megtételére alkalmas. Ez ugyan majdnem 60 százalékkal kevesebb, mint a három ülésesé, de még így is többszöröse az eVTOL hatótávjának. 

A kétféle változat várhatóan a jövő év során készül el, ám az áruk egyelőre nem ismert. Bár a tesztek szerint a repülő magas szintű biztonsági képességekkel rendelkezik, biztos, ami biztos, egy ejtőernyőt is beszereltek a gép törzsébe, ami szükség esetén állítólag képes szinte kockázatmentesen landoltatni a gépet.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.