Hirdetés

A Queen gitárosa is segített a NASA-nak egy aszteroidaminta begyűjtésében



|

Brian May nemcsak zenész, hanem asztrofizikus is, és lehetőséget kapott rá, hogy az OSIRIS-REx csapat tagjaként közreműködjön a minta Földre juttatásában.

Hirdetés

Mi is figyelemmel követtük a NASA egyik legizgalmasabb projektje, a 2016 óta futó OSIRIS-REx alakulását, amelynek célja a Bennu névre keresztelt aszteroida minél aprólékosabb feltárása: természetesen nem véletlenül esett erre a tudósok választása, a Bennu ugyanis egyike azoknak az égitesteknek, amik leginkább veszélyeztetik a Földet.

Egy korábbi számítás szerint 1:1000 a becsapódás esélye valamikor a 2182-es év környékére. 2018-ban érintőlegesen landolt már egy szonda az aszteroidán és egy kar segítségével gyűjtött kőzetmintákat, ennek érkezését várták szeptember 24-re. A csomag sikeresen megérkezett, a landolásra Salt Lake City közelében került sor, és a minták rengeteget segíthetnek a tudósoknak felfedezéseket tenni többek között a bolygók kialakulásával és a víz eredetével kapcsolatban - amellett, hogy segítenek megismerni a földi életre potenciálisan veszélyes aszteroidákat. 

Hirdetés

A nagyszabású projektet sokan támogatták, a Queen legendás gitárosa, a 76 éves Brian May is segített a NASA-nak, hogy sikerüljön visszajuttatni a Földre az aszteroidamintát. May egyben asztrofizikus is, és lehetőséget kapott rá, hogy segítse az OSIRIS-REx csapat munkáját. Döntő szerepet játszott a küldetés sikerességében, mivel az űrszonda adataiból olyan sztereoszkópikus képeket készített a felszínről, amelyek lehetővé tették a misszió vezetőjének, Dante Laurettának és a többieknek, hogy biztonságos helyet találjanak a leszálláshoz, mintavételhez. 

May videóüzenetben elmondta a nagy napon, hogy hihetetlenül büszke arra, amiért a csapat tagja lehetett, de sajnos a jeles eseményen nem tud jelen lenni, mert mással van elfoglalva: 

"Helló NASA-sok, űrrajongók, aszteroida-rajongók. Brian May vagyok a Queenből, mint azt valószínűleg tudják, de egyben mérhetetlenül büszke vagyok arra is, hogy az OSIRIS-REx csapatának tagja lehetek. Éppen a Queen turnéra próbálok, de a szívem veletek marad, miközben ezt az értékes mintát visszaszerzik. Boldog minta-visszatérés napját, és gratulálok mindenkinek, aki olyan hihetetlenül keményen dolgozott ezen a küldetésen, különösen kedves barátomnak, Danténak. Isten áldjon meg mindenkit!"

A NASA közleménye szerint az OSIRIS-REx folytatja a munkát, és egy másik aszteroidával, az Apophisszel kezd el foglalkozni, miközben zajlik az előző minta elemzése. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.