Hirdetés

A dolgozóit leépíti, a mesterséges intelligenciát pedig beépíti a böngészőjébe a Mozilla



|

Új korszak kezdődik a Mozilla történetében, miután a metaverzumos remények nem jöttek be a cégnek.

Hirdetés

Felhasználóként nem lehet eléggé hangsúlyozni a Mozilla Foundation jelentőségét, hiszen a nonprofit alapítvány és a hozzá tartozó leányvállalat, a Mozilla Corporation állnak az utolsó olyan webböngésző mögött, ami számottevő felhasználói bázissal bír, és még nem a Google által fejlesztett Chromium motor hajtja.

A Firefox azonban évek óta veszít a pillanatnyilag 3,3%-os piaci részesedéséből, ahogy a Mozilla egyéb, a növekedés reményében útnak indított szolgáltatásai sem bizonyultak különösen sikeresnek, így most egy újraindítás következik, amelynek keretében sokan elveszítik a munkájukat, a böngészőben pedig nagy szerepet kap a mesterséges intelligencia.

A változás első jele egy február 8-i közlemény volt, amelyből kiderült, hogy a Mozilla Corporation eddigi vezérigazgatója, Mitchell Baker visszavonul az igazgatótanácsba, a helyét pedig ideiglenesen Laura Chambers veszi át, aki korábban az Airbnb-nél, a PayPalnél és az eBaynél szerzett tapasztalatokat. Ahogy a cég írta, Chambers az új termékek és platformok létrehozására fog koncentrálni.

Hirdetés

A hivatalos szöveg nem sokat árult el ennek részleteiről, a TechCrunch azonban nemrég egy belső használatra szánt memót hozott nyilvánosságra, ami feltárja, miben is gondolkodnak a Mozillánál. A legfontosabb, hogy a cég egy nagyobb leépítést hajt végre, ami a Bloomberg értesülései alapján a teljes állomány 5%-át, mintegy 60 embert érint. Az új vezető emellett néhány korábban elindított szolgáltatás támogatását is visszanyesi, köztük a saját VPN-nel, az e-mail maszkolást biztosító Relayjel és a közösségi médiát megreformálni igyekvő mozilla.sociallel, míg a 2018-ban megnyílt Firefox Hubs teljesen be fogja zárni a kapuit.

Az utóbbi egy VR-alapú platform, amit 35 millió dolláros tőkével hívtak életre még abban az időben, amikor a metaverzum volt a techvilág aktuális üdvöskéje. Most viszont már a mesterséges intelligencián pörögnek a befektetők, így a Mozilla is ebbe az irányba halad, folytatva a tavaly elkezdett stratégiáját, melynek keretében megbízható AI-megoldásokat épít be a szolgáltatásaiba. A cég továbbá több csapatot is összevon, akik immáron közös erővel felelnek majd a Firefoxba érkező tartalmakért.

Hogy pontosan milyen tartalmakról van szó, illetve hogy az új vezérigazgató irányítása alatt milyen mesterséges intelligenciás trükkökkel bővülhet a Firefox, azt egyelőre nem tudni, de idővel bizonyára hivatalos tájékoztatás is lesz a terveket illetően.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.