Bár sok kihívója van, vitán felül piacvezető erővé nőtte ki magát az OpenAI a mesterségesintelligencia-fejlesztések terén. A vállalat felívelésének először a kérdésekre válaszoló chatbot, a ChatGPT adott lendületet, amibe idővel beépítették a hosszas fejlesztések során tökéletesített DALL-E 3 képgeneráló AI modellt is. Ez utóbbi sokkal jobb eredményeket produkál, mint elődje, tulajdonképpen az egyik legjobbnak tartják az egyre szélesedő ágazatban. Képes egészen bonyolult és részletes képeket is létrehozni szöveges utasítás alapján.
A tavaly szeptemberben bevezetett újdonság eddig kizárólag a ChatGPT Plus előfizetőinek kiváltsága volt, de most egy gesztust gyakorolva lazít a cég eddigi üzletpolitikáján. Ezentúl a platform ingyenes változatát használók is generálhatnak képet a technológia segítségével, igaz, nem nyakló nélkül. Naponta két képszerkesztési lehetőséget kapnak ajándékba azok is, akik nem fizetnek elő.
A napi két képes limit persze kevés lesz azoknak, akik kreatív célokra, munkához használják a technológiát, de arra alkalmas lehet, hogy bárki kísérletezgessen vele. Ha valaki gondolkodott már azon, hogy érdemes lenne próbát tennie aprogrammal, ez egy jó alkalom lehet arra, hogy meggyőződjön a benne rejlő potenciálról, vagy csak szórakozzon egy kicsit.
Egyébként van másik ingyenes opció is, ha esetleg össze szeretnénk hasonlítani az egymással versengő képgeneráló megoldásokat. A Microsoft Designerben található Image Creator is képes "rajzolni" nekünk prompt-alapon, de riválishoz hasonlóan szintén csak limitált mennyiségben hajlandó erre előfizetés nélkül. Az ingyenes fiókkal induláskor 25 kreditet kapunk, amit hetente további 15-tel told meg a platform.