Már hosszú évtizedekkel ezelőtt meghódította az ember a világűrt. Az elmúlt közel 70 év során, az első póbálkozásokat követően, embert juttattak a sztratoszférán túlra, leszálltak a Hold felszínén, szondát juttattak a Marsra, sőt két szonda három évtizeden belül elhagyja naprendszerünket. A két világégést követően a nagyhatalmak gyakorlatilag egymást hergelték bele a technológiai áttörésekbe a tudományos és innovációs verseny során.
1957. október 4-én a Szovjetúnió elsőként juttatott ember által készített eszközt a világűrbe. Ez volt a Szojuz-1 (Szövetség-1), amelynek sikerén felbuzdulva Hruscsov, a szovjet kommunista párt első titkára mindössze egy hónapot adott tudósainak a folytatásra.
Ahogy a 24.hu napokban megjelent cikkében írta a rohamtempóban elkészített rakéta ezúttal már ennél is fontosabb küldetést hajtott végre: egy földi élőlőlényt kellett a világűrbe juttatnia. A fantáziadús Szojuz-2 elnevezésű eszköz 1957. november 3-án, éppen 66 évvel ezelőtt indult útnak, hogy igazolja azt a feltevést, a földi élőlények szervezete kibírja az utazást és a súlytalanság állapotát.
A minden korábbinál jelentősebb kísérlethez egy 4 méter magas, 2 méter átmérőjű űrkapszulát készítettek, amit utasa miatt, fel kellett szerelni oxigéngenerátorral, hőmérsékletszabályozóval és élelem adagolására alkalmas etető berendezéssel is.
A küldetéshez egy korábban Moszkva utcáin kóborló sintértelepi kutyát választottak. Bár a történelemkönyvekbe Lajka néven került be, legtöbbször Kudrjavka (Bodri) néven elmlegették a keverék kutyát. Lajkát kiválasztása után, két másik kutyával együtt 20 napos kiképzésnek vetették alá, hogy elviselje a szűk helyen való bezártságot.
Sajnos a nagy sietségre való tekintettel leszálló egységet már nem készítettek a Szojuz-2-höz, így a világ leghíresebb kutyájára, már a fellövés pillanatában kimondták a halálos ítéletet. A korabeli sajtó úgy tálalta a dolgot, hogy náhány nappal a fellövés után méreggel rövidítették meg a jószág szenvedéseit, de mint utóbb kiderült, a valóság ennél sokkal profánnab volt. Lajka a fellövést követően sokkot kaphatott és ennek következtében a világűrbe jutást követően néhány órával később elpusztult.
A szomorú történet azért nem volt hiábavaló. Lajka bizonyítottan még órákig életben volt a kilövés után, és halálát sem a súlytalanság állapota vagy a nyomáskülönbség okozta, hanem a sokkhatás. Személyében tehát egy olyan úttörőt tisztelhetünk, aki ha nem is önszántából, de az életével fizetett annak a tudásnak a megszerzéséért, hogy a földi élőlények szervezete alkalmas az űrutazásra.
