Hirdetés

11 éve nem nőtt akkorát a Tesla értéke, mint most egyetlen nap alatt



|

Majdnem negyedével adnak többet a vállalat részvényeiért Elon Musk legutóbbi beszámolója hatására.

Hirdetés

Csütörtök folyamán óriásit erősödtek a Tesla részvényei a tőzsdén, nem kevesebb mint 22 százalékkal értek többet az előző naphoz képest. Ennek nem csak azért van jelentősége, mert utoljára 2023-ban tudott ehhez hasonló eredményt felmutatni a cég, hanem azért is, mert így lényegében egyetlen nap alatt visszanyerte mindazt, amit az értékékéből idén elvesztett.

A közelmúltban a teljesen önvezetőnek tervezett futurisztikus modellek, a Cybercab és a Robovan bemutatójának hűvös fogadtatása rángatta meg a papírokat, de a befektetői hangulat könnyen változik, ha a negyedéves jelentésben növekvő számokkal és felfelé ívelő grafikonokkal találják magukat szembe a bevételi oldalon.

Hirdetés

A CNBC beszámolója szerint a Tesla harmadik negyedéves eladási adatai hatottak ösztönzőleg, melyeket Elon Musk osztott meg a befektetőkkel. Ezek 2023 azonos időszakához képest 8 százalékkal emelkedett, és elérte a 25,18 milliárd dollárt az autógyártó forgalma. A vállalatot vezető milliárdos hozzátette még, hogy egy év sem kellett a Cybertruck gyártásának nyereségesbe fordulásához, és mivel a Tesla texasi gyárában gyorsuló ütemben zajlik az összeszerelés, többet lesznek képesek értékesíteni 2025 folyamán a hibái ellenére népszerű modellből, mint idén.

Musk összességében legalább százalékkal több eladott autóra számít, de a 30 százalékos növekedést sem tartja elképzelhetetlennek, ami mögött az önvezető modellek iránti érdeklődés felfutását, valamint az árak mérséklődését látja.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.