Néhány év alatt a legnépszerűbb közösségi portállá és milliárdos üzletté nőtte ki magát a Harvard egyetemről elindult Facebook. A szolgáltatás napjainkban állandó támadások célkeresztjében áll, amelyek központi eleme a személyes adataink biztonsága, illetve az azzal való visszaélés kérdése. Persze mondhatnánk azt, hogy senki sem kényszeríti a felhasználókat arra, hogy mindent megosszanak egymással, s ily módon a nagyvilággal is, de a dolog nem ilyen egyszerű.
Én találtam ki, de azért fizetek
Terv: A közelmúltban bemutatott Közösségi háló című film nem kevés figyelmet szentel a Facebook születését megelőző körülményeknek, valamint annak a pernek, ami azt lett volna hivatott tisztázni, hogy Zuckerberg saját ötlete volt-e a portál, vagy egyszerűen ellopta az egészet három harvardi hallgatótársától. Cameron és Tyler Winklevoss, valamint Divya Narendra 2004-ben perelte be Zuckerberget, akit egy évvel korábban vontak be az akkor még Harvard Connection néven futó ConnectU közösségi portál fejlesztésébe. Nem sokkal később vett repülőrajtot Zuckerberg saját oldala, a thefacebook (ma már simán Facebook)
Végeredmény: Zuckerberg hevesen tiltakozott a vádak ellen, s kezdetben elutasította a megegyezés lehetőségét, végül azonban mégiscsak fizetett 65 millió dollárt a felpereseknek.
Emlékhelyek
Terv: 2007 magasságában már mindennapos dolognak számított, hogy barátok és rokonok részvétüket fejezték ki, illetve üzeneteket fogalmaztak meg elhunyt személyek Facebook oldalán. A portál szabályzata szerint azonban az elhalálozás után harminc nappal deaktiválni kellett a profilt. A vállalat személyiségi jogokra hivatkozott, amikor nem engedélyezte, hogy az érintett oldalak emlékhelyként fennmaradjanak.
Végeredmény: Rengeteg panasz érkezett ennek hatására, amelyek végül odáig vezettek, hogy a vállalat módosította álláspontját. Az elhunyt profilját ígyi mmár csak a már meglévő barátai érhetik el, s ha a legközelebbi rokon azt kéri, akkor deaktiválták azt.
A miénk vagy
Terv: 2009. február 4-én egyoldalúan módosította a vállalat a portál felhasználási feltételeit, oly módon, hogy a jövőben a felhasználói profilok minden adatával véglegesen rendelkezhet, még akkor is, ha a felhasználó már törölte fiókját.
Végeredmény: Azon kivételes esetek egyike következett be a várható tiltakozás nyomában, amikor a Facebook teljes visszavonulót fújt, s visszaállította a felhasználási feltételek eredeti szövegét.
Kialudt jelzőfény
Terv: 2007 novemberében indult a Beacon, vagyis Jelzőfény program, amely a partnereknek engedélyezte, hogy olyan „történeteket" osszanak meg, amelyek az ő termékeik, szolgáltatásaik iránt érdeklő, illetve azokkal elégedett Facebook-felhasználókról szólnak. Alig egy évvel később csoportos keresetet adtak be a vállalat ellen a bíróságra, amiben olyan vádak álltak, hogy a Facebook szándékosan hagyta figyelmen kívül a felhasználók érdekeit, választási lehetőséget sem biztosított számukra, hogy kívánnak-e élni a Beacon szolgáltatásaival.
Végeredmény: 2009 decemberében hibáját el nem ismerve ugyan, de végül a Beacon program leállítása mellett döntött a vállalat, s mintegy 9,5 millió dollárt utalt át egy személyiségi jogokkal foglalkozó online nonprofit alapítványnak, hogy lezárhassa végre a pert.
Legyen több adat nyilvános
Terv: 2009 novemberében a Facebook úgy döntött, a személyes adatokra vonatkozó beállításokat egyszerűbbé, felhasználóbaráttá teszi. Az alapbeállításokat úgy tervezte meg, hogy ha nem figyel rájuk a felhasználó, és nem módosítja őket saját szája íze szerint, akkor például a barátlistáját mindenki láthatja. Az egyszerűsítésnek áldozatul esett még a nem, a szülőváros, és a kedvelt oldalak eltitkolásának lehetősége is.
Végeredmény: A vállalat jogvédő szervezetek támadásának következtében annyit engedett, hogy a felhasználók profiloldalukon ismét elrejthették barátlistájukat.
Még több nyilvános adat
Terv: 2010 áprilisában döntött úgy a Facebook, hogy bővíti a publikus, illetve a partnerekkel megosztható felhasználói információk körét. Nem csupán az alap személyes adatok váltak elérhetővé, hanem a tartózkodási hely, a végzettség, a munkahely, az érdeklődési kör, a barátok és minden, amit a felhasználó lájkolt. Jogvédő szervezetek azonnal offenzívába kezdtek, támadásukra a vállalat kezdetben csak annyit reagált, hogy az előbb taglalt változások következtében még inkább közösségivé válik a portál, ami végső soron a felhasználók érdekeit szolgálja. A valóság persze az volt, hogy az ingyenes Facebook fenntartási költségei emelkedtek, és ahelyett, hogy pénzt akart volna felhasználóiból kicsikarni a vállalat, inkább még több adatot osztott volna meg partnereivel, hogy azok reklámjai nagyobb eséllyel érjenek célba.
Végeredmény: Minekután a tiltakozás nemhogy szűnni nem látszott, hanem egyre hangosabbá vált, a vállalat bejelentette, hogy átdolgozza a beállítási lehetőségeket. Egy májusi sajtótájékoztatón Zuckerberg jelentette be, hogy ötvenről tizenötre csökkentették az adatok titkosságára vonatkozó beállítási opciókat. Persze mindezt úgy, hogy közben nem módosult a publikussá vált adatok immáron szélesebb köre.
Mit nekünk Németország?
Terv: 2010 augusztusában a hamburgi adatvédelmi hivatal megkereste a vállalatot, amiért az a portálon nem regisztrált internetezőket e-mailben invitált csatlakozásra a Friend Finder-en keresztül. Nem volt ugyanis világos, hogyan jutott a Facebook az emberek e-mail címéhez, illetve hogyan szeretné a vállalat azokat felhasználni, ha történetesen a megkeresettek is regisztrálnának. Esetleg kiadná őket üzleti partnereinek? Ha pedig mégse érdekelné az embereket az ajánlat, akkor tovább zaklatná őket?
Végeredmény: Idén, január 25-én állapodott meg a Facebook a németekkel, miszerint a meghívottaknak lehetőséget ad arra, hogy egy kattintással lemondjanak a jövőbeli invitáció lehetőségéről. A vállalat ezen felül azt állította, hogy elmagyarázná a e-mail címek tulajdonosainak, hogy miért kereste meg őket. A címek elfogását és megtartását illetően viszont egyértelművé tette, hogy nem hajlandó változtatni a gyakorlaton, ha pedig a német állam ennél is több eredményt akar elérni, akkor perelnie kell.
Adjuk meg a fejlesztőknek, ami jár nekik
Terv: Bizonyára mindenkinek ismerős a felugró képernyő, amivel akkor találkozunk, amikor először szeretnénk egy, a FarmVille-hez hasonló játékot kipróbálni. Arra gondolok, amelyik felteszi a kérdést, hogy rendjén van-e, ha a Facebook megosztja néhány személyes adatunkat a játék fejlesztőivel. Nos, a vállalat január 14-én jelentette be, hogy partnerei számára biztosítja a jogot, hogy hozzáférhessenek lakcímünkhöz és mobilszámunkhoz, amennyiben az igenre kattintanánk. Ugyanez az engedélykérő ablak ugrik fel akkor is, ha Facebook-azonosítónkat egy harmadik fél weblapjára való bejelentkezéshez használjuk.
Végeredmény: Mivel sok panasz érkezett, a vállalat úgy döntött, mégsem tálalja fel partnereinek a szóban forgó adatokat. Legalábbis nem úgy, ahogy eredetileg tervezte. Egy január 17-i blogbejegyzésből kiderül, hogy a közeljövőben újra engedélyezni fogják az adatgyűjtést, de úgy, hogy a felhasználók csak tudatosan és szándékosan osszanak meg bármit a Facebook partnereivel.
