Elhalasztotta a Microsoft a Recall funkció érkezését
A redmondiaknak több időre van szükségük ahhoz, hogy teljesen biztonságossá tegyék az ellentmondásos Recall funkciót.
A redmondiaknak több időre van szükségük ahhoz, hogy teljesen biztonságossá tegyék az ellentmondásos Recall funkciót.
A felhasználókat az aggasztotta, hogy a titokzatos fájl csendben került fel.
Ennek segítségével a Windows 11-es gépünkön lévő összes tartalmat elérhetjük majd.
Nehezebb dolguk lesz azoknak, akik továbbra is szeretnék kijátszani a rendszert.
A Recall nevű funkció bejelentése óta ellentmondásos, most kiderült, hogy más baj is van vele.
Az AutoSR az operációs rendszer szintjén integrálja a felskálázást.
Miközben a redmondiak a legújabb Snapdragon hardverhez kötik a mindent látó AI-funkciót.
Már korábban is lehetett tudni, hogy közeleg a vég az appok számára, most pedig az is hivatalos, hogy milyen formában kerül sor a temetésükre.
Ezek a Windows bosszantó és kínos funkciói, amelyek - történjék bármi is - valahogy sosem állnak össze.
A 24H2-es csomag több újdonságot és egy sor mesterséges intelligencia-alapú trükköt is tartogat.
A Microsoft az egyik legfontosabb műveletbe is elhozta a mesterséges intelligenciát.
Elsőre kissé borzongatónak tűnhet a Recall, de a redmondiak szerint nem kerülnek veszélybe a titkaink.
Extra kedvezményes áron vár a Microsoft Office 2021 vagy akár Windows 11 is.
Egy új megoldással kísérletezik a Microsoft, ha eddig nem lett volna elég zsúfolt a felület.
Megérkezett a megoldás az idegesítő hirdetések kipucolására.
Óriásit bakiztak redmondban, a Windows legutóbbi frissítése kinyírta a VPN szolgáltatásokat.
Az aktuális statisztikák alapján tovább csökkent a Windows 11 részesedése az elődjéhez képest.
Egy lépéssel közelebb került egymáshoz a két operációs rendszer.
Egy aggasztó részletre derült fény a Windows 11 közelgő nagy AI-frissítése kapcsán.
Több régebbi CPU is lekerül a támogatott hardverek listájáról.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.